A zsidóságot sokan nevezik a matriarchális szubkultúrának, ám ez a megállapítás rendszerint a vallási és a származást illető hagyományokra vonatkozik. Pedig Izraelben a hipermodern felhőkarcolókban berendezkedett high-tech irodákban, a kormányzati kutatóközpontokban, sőt a parlamentben is legalább olyan komoly szerephez jutnak a nők, mint a Tóra történeteiben. Persze ez nem meglepő, ha arra gondolunk, hogy Izrael Állam lakói már a hatvanas évek végén női miniszterelnököt választottak maguknak Golda Meir személyében. Hogy ez a jelenség az ősi tradícióban, vagy sokkal inkább a modern társadalomformáló elvekben gyökeredzik, nem tudom, ám tény: Izraelben egyáltalán nem ritka, hogy a legnagyobb, legjelentőségteljesebb cégek és szervezetek vezető pozícióit nők töltik be.
Erről pedig pár napja személyesen is meggyőződhettem, amikor Magyarország izraeli nagykövetsége és az Izrael külügyminisztériuma meghívott öt magyar újságírót, hogy egy főként high-tech innovációkat bemutató túra keretében végigvezesse őket az ország legjelentősebb kutatóközpontjain.
Orna Berry, a high-tech első hölgye
Első utunk az EMC-hez vezetett, amely az informatikai infrastruktúra technológiák fejlesztésében Izrael (és az egész világ) egyik elsőszámú cége – magyarul azzal foglalkoznak, hogy megvédjék a számítógépeinken és adathordozóinkon tárolt személyes információinkat. Az épületbe belépve - ahol minden iroda üvegfala különféle, földi halandók számára érthetetlen képletekkel van telefirkálva - Orna Berry, a cég igazgatója fogadott minket. Egy észbontó prezentáció után – melyből kiderült például, hogy az interneten ma már főzőkurzusokhoz hasonló online tanfolyamokon tanítják, hogyan lehet feltörtni egy bankkártya adatait - személyesen is beszélgethettem a “hight tech first lady”-vel – ahogy Izraelben nevezik őt.
“Cégünk tevékenységi köre ahhoz kötődik, hogy ma már az életünk mindenterületén számítógépeket használunk. Ezeken tároljuk az adatainkat, és mindannyiunk számára létfontosságú, hogy történjék bármi, ezekhez hozzá is juthassunk – akár egy áramszünet után is” – válaszolta, mikor megkérdeztem, hogyan írná le egy laikus, IT-téren járatlan, hétköznapi embernek, mivel is foglalkozik az EMC. Aki pedig, azt hinné, hogy legalább is CIA ügynöknek, vagy multimillomosnak kell lenni ahhoz, hogy bárkit is érdekeljenek az adatai, kiábrándító hírrel szolgált. „Bárki, aki kommunikációs eszközt használ – akár a mobilján, vagy az online bankon keresztül adatot forgalmaz – kockázatot vállal. Mindannyian kapcsolaban állunk valamiféle adatkezelővel, ezek az adatbázisok pedig támadhatóak. Ha olyasvalakit meg tudnak rabolni, akinek nincs jelentős anyagi bevétele, akkor nem ütközik morális gátakba olyanoktól is informácót lopni, akik kiemelkedően jól keresnek. Nem beszélve arról, hogy akik szerényebb körülmények között élnek, azok könnyebben meggyőzhetőek arról, hogy szálljanak be gyanús projektekbe. Ha valaki megkörnyékezi egy szegény család gyermekét azzal, hogy egy csalásnak köszönhetően jobb cipőben járhat majd, nagy valószínűséggel érdekelni fogja az üzlet lehetősége.”
Számomra azonban a szakmai kérdéseknél izgalmasabb volt, hogy hogyan is viheti ilyen sokra egy nő, aki szemmel láthatóan óriási tekintély, az ázsiójánál pedig csak az IQ-ja lehet hatalmasabb. „Intellektuálisan rendkívül vonzó volt számomra ez a pálya, ám még mielőtt belecsöppentem volna mindebbe egy ötperces autóút változtatta meg a sorsomat. Éppen az egyetemi tanáromat vittem haza kocsival, amikor rám nézett és azt mondta, nálam rosszabb képességű diákok simán megszerzik a PhD státuszt. Ekkor döntöttem el, hogy nem állok meg a diplománál” – mesélte Orna.
A PhD megszerzése után főparancsnok volt az izraeli hadseregnél. A karrierjét az indította el, mikor eladott egy izraeli céget a Siemensnek - ettők fogva szorosan együtt dolgozott a kormánnyal, és ő lett az állam legfőbb tudományos kutatója. „Minden, amivel foglalkoztam, rendkívül érdekes volt számomra, és mindig az volt a célom, hogy társadalmunk működését segítsem a technológia segítségével” - mesélt motivációjáról. Ami pedig a gender-kérdést illeti, az EMC feje nem tartja különösebben jelentőségteljesnek, hogy ő történetesen nőként került vezető pozícióba, ugyanakkor úgy látja, nincsenek elegen, akik hasonló lehetőséghez jutnak. „Az 'arab tavasz' a szexizmust illetően is elérkezett: egyenlőségre vágyunk, azonos jogokat és lehetőségeket akarunk, vallásra és nemre való tekintet nélkül. A társadalmunk nem kiegyensúlyozott ezügyben, márpedig annak kell lennie – ezt az elvet vallom, és száz százalékosan támogatom” – mondta.
És hogy mégis hogyan képes lazítani valaki, akinek a vállán a világ vezető bankjainak számítógépes rendszereinek megbízhatósága nyugszik? „Néha úgy érzem, teljesen kimerültem és nincs bennem semmi kreativitás” – ismeri be mosolyogva. „Ilyenkor egy kicsit visszavonulok: néhány napot tisztán a családomnak szentelek, túrázni járok, vagy elutazom valahova. Miután pedig kipihentem magam, újult erővel vetem magam a munkába.”
Miri Polacjeck, és a science-fictionbe illő agykutatás
A delegáció következő állomása az Izraeli Agykutatás Innovációs Központ volt. A sci-fi filmbe illő technológiákat fejlesztő intézetben olyan betegségekre keresnek megoldásokat, mint például a Parkinson-kór, amelyet az agyba ültetett implantátummal orvosolnak. Technológiai vívmányaik milliók életét változtathatják meg – nemrégiben például olyan chipet dolgoztak ki, amely maradandó idegkárosodást szenvedett betegeknek segít a mozgásban: a robotkart a csaknem teljes paralízisben szenvedő páciensek is képesek mozgatni, mégpedig a nyelvük segítségével. Az agykutató központban olyan célokat tűztek ki maguk elé, mint visszaadni a vakok szeme világát, vagy megszüntetni a poszt-traumás stressz szindrómát – azaz összességében úgy manipulálni az agyat, hogy ne okozhasson több fizikai és szellemi problémát.
Miri Polacheck, az intézet ügyvezető igazgatója elmondta: a társaság egy non-profit szervezet, amelynek szellemi atyja nem más, mint Izrael elnöke, Shimon Peres. „Agykutatással foglalkozunk – gyógyszerek fejlesztésétől kezdve mechanikai technológiáig -, egyik legfőbb célunk pedig az, hogy kézzelfogható eredményeket mutassunk fel az agyat érintő betegségek kezelésében. Rengeteg betegségre nincs orvosság, ezért rengeteg ország kutatói számára prioritás az agykutatás – úgy az Európai Unióban, mint az Egyesült Államokban. Izrael számára küldetés, hogy mi is kivegyük a részünket ebből a fontos folyamatból” – mondta Miri, aki találkozásunkkor épp egy megbeszélésre sietett. „Ma tárgyalunk egy új módszerről, amely az Alzheimer gyógyítására és megelőzésére mágneses stimulációt használ” – ecsetelte. Valamivel komolyabban hangzik, mint egy átlagos irodai meeting, igaz?
Ezek után kíváncsi voltam rá, hogyan képes valaki egyik délelőtt az agykutatásra koncentrálni, délután pedig azt tervezgetni, hogy mi legyen a vacsora Shabbatkor. „Minden nő számára nehéz összehangolni a családi életet és a karriert – ebben óriási segítség egy jó partner a magánéletben. A párommal megosztjuk a felelősségeket, így mindketten hatékonyabban tudunk dolgozni a saját területünkön” – avatott be a (nem is olyan nagy) titokba.
Tamar Raz – hivatása: ötletárus
Utolsó állomásunkon már nem éreztem magam annyira aliennek: a Tel Aviv Egyetemre látogattunk el, ahol én is metafizikát tanulok szeptember óta – Izrael legnagyobb oktatási intézményének 29 000 hallgatója közt. Az itt működő Ramot nevű cég az egyetem saját innovációinak piacra bocsátásáért felelős, a cég marketinggel és stratégiai döntésekkel foglalkozó alelnöke pedig – már meg sem lepődtem – szintén egy hölgy volt. Dr Tamar Raz elmondta: az egyetemnek több mint ezer olyan professzora van, aki saját laboratóriummal rendelkezik az intézményen belül. „Évente 110-130 új ötlet érkezik hozzánk, a mi feladatunk pedig az, hogy eldöntsük, melyek érdemesek arra, hogy anyagi tőkét fektessünk beléjük, szponzorokat és partnereket találjunk, és a piacon elérhetővé tegyük őket. A hozzánk érkező ötletek több, mint 80 százaléka ebbe a kategóriába tartozik.”
Hogy – számokban - mennyire éri meg kreatívnak lenni? Egy igazán jó ötlet esetében milliárdos bevételekről van szó, a cégnek pedig évről évre több ötletet sikerül értékesítenie: „Nagyjából harminc innovációt adunk el évente nagyobb cégeknek, ilyen esetekben pedig a feltaláló megkapja a bevétel 40 százalékát. A másik 40% a Tel Aviv Egyetemé, míg 20 százalékot visszaforgatunk kutatásokba és fejlesztésekbe” – mesélte Tamar.
A kezdeményezések gyakran érkeznek diákoktól, de az esetek nagyrészében a professzorok segítenek a kivitelezésben. Persze azért a dolog nem úgy megy, hogy valaki megálmodik egy jó ötletet, és másnaptól soha többé nem kell dolgoznia. „Az ötlettől a megvalósulásig évek, vagy akár évtizedek is eltelhetnek. Gyógyszerek esetében például nagyon hosszú idő, míg a termék elérhető lesz a piacon – ilyenkor mi egy ötletet adunk el egy nagy gyógyszeripari cégnek, a további kutatásokat és fejlesztéseket pedig már ők maguk végzik.”
Kérdésemre, hogy melyek azok a technológiák, amiket magunk is nap-mint nap használunk, és a Tel Aviv Egyetem laboratórumaiból érkeztek, Tamar elmondta: az egyik professzoruk például kidolgozott egy olyan logaritmust, amely felismeri és kijavítja a hibákat a pendrive-okon, így azok sokkal több információ tárolására képesek. Ezt később a SanDisc nevű giga-cég vásárolta meg, mára pedig a SanDisc összes pendrive-ján ezt a technológiát használjuk világszerte. Nem bírtam megállni, hogy ne kérdezzek rá, a feltalálók között akadnak-e nők is, de kérdésemre Tamar kerekre nyílt szemmel válaszolta: „A Tel Aviv Egyetemen csaknem ugyanannyi női professzor dolgozik, mint férfi. A Ramot dolgozói között is rengeteg a nő – számunkra a nemi kérdés egyszerűen nem kérdés. Elvünk, hogy szakmai szempontból nem különböztetjük meg a nőket és a férfiakat.”
Már késő este volt, mikor elbúcsúztam a delegációtól – a sokat látott magyar újságírók visszarepültek Budapestre, én pedig egyedül zötykölődtem hazafelé a kisbuszban, és azon merengtem, amit Orna Berry - a „high tech first lady” - búcsúzásunkkor mondott nekem: „Nem igazán voltak női példaképeim, leginkább azért, mert a nők között inkább én magam voltam a falkavezér. Nem kellenek ahhoz női példaképek, hogy egy nő motivált legyen a hivatását illetően – fontosabb, hogy olyan emberek vegyék körül, akik szerint az agyi kapacitás és az elhivatottság fontosabb, mint az, hogy valaki történetesen nőnek, vagy férfinak született.”
Ironikus módon ebben a pillanatban szólalt meg a rádióban Cindy Lauper „Girls Just Wanna Have Fun” című száma, én pedig felsóhajtottam. Kétségtelen, hogy a társadalmunk nem igazán van arra berendezkedve, hogy a nők felismerjék, értékeljék és használják a saját kvalitásaikat - pedig legtöbbjüknek talán egyszerűen csak arra lenne szüksége, hogy bátorítást kapjanak - például történetekből, amelyek olyan hősnőkről szólnak, akiknek sikerült. Vagy egyszerűen csak valakitől, aki hisz bennük. Ha pedig van ilyen ember az életükben – akár csak egyetlen egy is -, minden esélyük megvan rá, hogy igazi, erős, határozott, jó vezetők váljanak belőlük. Hát ezt tanultam én a „tudós nőktől” Izraelben.
