Tudós nők Izraelben

Olvasási idő kb. 10 perc

A zsidóságot sokan nevezik a matriarchális szubkultúrának, ám ez a megállapítás rendszerint a vallási és a származást illető hagyományokra vonatkozik. Pedig Izraelben a hipermodern felhőkarcolókban berendezkedett high-tech irodákban, a kormányzati kutatóközpontokban, sőt a parlamentben is legalább olyan komoly szerephez jutnak a nők, mint a Tóra történeteiben. Persze ez nem meglepő, ha arra gondolunk, hogy Izrael Állam lakói már a hatvanas évek végén női miniszterelnököt választottak maguknak Golda Meir személyében. Hogy ez a jelenség az ősi tradícióban, vagy sokkal inkább a modern társadalomformáló elvekben gyökeredzik, nem tudom, ám tény: Izraelben egyáltalán nem ritka, hogy a legnagyobb, legjelentőségteljesebb cégek és szervezetek vezető pozícióit nők töltik be. 

Erről pedig pár napja személyesen is meggyőződhettem, amikor Magyarország izraeli nagykövetsége és az Izrael külügyminisztériuma meghívott öt magyar újságírót, hogy egy főként high-tech innovációkat bemutató túra keretében végigvezesse őket az ország legjelentősebb kutatóközpontjain.

Orna Berry, a high-tech első hölgye

800px-Orna Berry ok

Első utunk az EMC-hez vezetett, amely az informatikai infrastruktúra technológiák fejlesztésében Izrael (és az egész világ) egyik elsőszámú cége – magyarul azzal foglalkoznak, hogy megvédjék a számítógépeinken és adathordozóinkon tárolt személyes információinkat. Az épületbe belépve - ahol minden iroda üvegfala különféle, földi halandók számára érthetetlen képletekkel van telefirkálva - Orna Berry, a cég igazgatója fogadott minket. Egy észbontó prezentáció után – melyből kiderült például, hogy az interneten ma már főzőkurzusokhoz hasonló online tanfolyamokon tanítják, hogyan lehet feltörtni egy bankkártya adatait - személyesen is beszélgethettem a “hight tech first lady”-vel – ahogy Izraelben nevezik őt.

“Cégünk tevékenységi köre ahhoz kötődik, hogy ma már az életünk mindenterületén számítógépeket használunk. Ezeken tároljuk az adatainkat, és mindannyiunk számára létfontosságú, hogy történjék bármi, ezekhez hozzá is juthassunk – akár egy áramszünet után is” – válaszolta, mikor megkérdeztem, hogyan írná le egy laikus, IT-téren járatlan, hétköznapi embernek, mivel is foglalkozik az EMC. Aki pedig, azt hinné, hogy legalább is CIA ügynöknek, vagy multimillomosnak kell lenni ahhoz, hogy bárkit is érdekeljenek az adatai, kiábrándító hírrel szolgált. „Bárki, aki kommunikációs eszközt használ – akár a mobilján, vagy az online bankon keresztül adatot forgalmaz – kockázatot vállal. Mindannyian kapcsolaban állunk valamiféle adatkezelővel, ezek az adatbázisok pedig támadhatóak. Ha olyasvalakit meg tudnak rabolni, akinek nincs jelentős anyagi bevétele, akkor nem ütközik morális gátakba olyanoktól is informácót lopni, akik kiemelkedően jól keresnek. Nem beszélve arról, hogy akik szerényebb körülmények között élnek, azok könnyebben meggyőzhetőek arról, hogy szálljanak be gyanús projektekbe. Ha valaki megkörnyékezi egy szegény család gyermekét azzal, hogy egy csalásnak köszönhetően jobb cipőben járhat majd, nagy valószínűséggel érdekelni fogja az üzlet lehetősége.”

Számomra azonban a szakmai kérdéseknél izgalmasabb volt, hogy hogyan is viheti ilyen sokra egy nő, aki szemmel láthatóan óriási tekintély, az ázsiójánál pedig csak az IQ-ja lehet hatalmasabb. „Intellektuálisan rendkívül vonzó volt számomra ez a pálya, ám még mielőtt belecsöppentem volna mindebbe egy ötperces autóút változtatta meg a sorsomat. Éppen az egyetemi tanáromat vittem haza kocsival, amikor rám nézett és azt mondta, nálam rosszabb képességű diákok simán megszerzik a PhD státuszt. Ekkor döntöttem el, hogy nem állok meg a diplománál” – mesélte Orna.

A PhD megszerzése után főparancsnok volt az izraeli hadseregnél. A karrierjét az indította el, mikor eladott egy izraeli céget a Siemensnek - ettők fogva szorosan együtt dolgozott a kormánnyal, és ő lett az állam legfőbb tudományos kutatója. „Minden, amivel foglalkoztam, rendkívül érdekes volt számomra, és mindig az volt a célom, hogy társadalmunk működését segítsem a technológia segítségével” - mesélt motivációjáról. Ami pedig a gender-kérdést illeti, az EMC feje nem tartja különösebben jelentőségteljesnek, hogy ő történetesen nőként került vezető pozícióba, ugyanakkor úgy látja, nincsenek elegen, akik hasonló lehetőséghez jutnak. „Az 'arab tavasz' a szexizmust illetően is elérkezett: egyenlőségre vágyunk, azonos jogokat és lehetőségeket akarunk, vallásra és nemre való tekintet nélkül. A társadalmunk nem kiegyensúlyozott ezügyben, márpedig annak kell lennie – ezt az elvet vallom, és száz százalékosan támogatom” – mondta.

És hogy mégis hogyan képes lazítani valaki, akinek a vállán a világ vezető bankjainak számítógépes rendszereinek megbízhatósága nyugszik? „Néha úgy érzem, teljesen kimerültem és nincs bennem semmi kreativitás” – ismeri be mosolyogva. „Ilyenkor egy kicsit visszavonulok: néhány napot tisztán a családomnak szentelek, túrázni járok, vagy elutazom valahova. Miután pedig kipihentem magam, újult erővel vetem magam a munkába.”

Miri Polacjeck, és a science-fictionbe illő agykutatás

Miri-Polachek-web Main
cxvascular.com

A delegáció következő állomása az Izraeli Agykutatás Innovációs Központ volt. A sci-fi filmbe illő technológiákat fejlesztő intézetben olyan betegségekre keresnek megoldásokat, mint például a Parkinson-kór, amelyet az agyba ültetett implantátummal orvosolnak. Technológiai vívmányaik milliók életét változtathatják meg – nemrégiben például olyan chipet dolgoztak ki, amely maradandó idegkárosodást szenvedett betegeknek segít a mozgásban: a robotkart a csaknem teljes paralízisben szenvedő páciensek is képesek mozgatni, mégpedig a nyelvük segítségével. Az agykutató központban olyan célokat tűztek ki maguk elé, mint visszaadni a vakok szeme világát, vagy megszüntetni a poszt-traumás stressz szindrómát – azaz összességében úgy manipulálni az agyat, hogy ne okozhasson több fizikai és szellemi problémát.

Miri Polacheck, az intézet ügyvezető igazgatója elmondta: a társaság egy non-profit szervezet, amelynek szellemi atyja nem más, mint Izrael elnöke, Shimon Peres. „Agykutatással foglalkozunk – gyógyszerek fejlesztésétől kezdve mechanikai technológiáig -, egyik legfőbb célunk pedig az, hogy kézzelfogható eredményeket mutassunk fel az agyat érintő betegségek kezelésében. Rengeteg betegségre nincs orvosság, ezért rengeteg ország kutatói számára prioritás az agykutatás – úgy az Európai Unióban, mint az Egyesült Államokban. Izrael számára küldetés, hogy mi is kivegyük a részünket ebből a fontos folyamatból” – mondta Miri, aki találkozásunkkor épp egy megbeszélésre sietett. „Ma tárgyalunk egy új módszerről, amely az Alzheimer gyógyítására és megelőzésére mágneses stimulációt használ” – ecsetelte. Valamivel komolyabban hangzik, mint egy átlagos irodai meeting, igaz?

Ezek után kíváncsi voltam rá, hogyan képes valaki egyik délelőtt az agykutatásra koncentrálni, délután pedig azt tervezgetni, hogy mi legyen a vacsora Shabbatkor. „Minden nő számára nehéz összehangolni a családi életet és a karriert – ebben óriási segítség egy jó partner a magánéletben. A párommal megosztjuk a felelősségeket, így mindketten hatékonyabban tudunk dolgozni a saját területünkön” – avatott be a (nem is olyan nagy) titokba.

Tamar Raz – hivatása: ötletárus

Tamar-Raz-lowres2 ok
israelbrain.com

Utolsó állomásunkon már nem éreztem magam annyira aliennek: a Tel Aviv Egyetemre látogattunk el, ahol én is metafizikát tanulok szeptember óta –  Izrael legnagyobb oktatási intézményének 29 000 hallgatója közt. Az itt működő Ramot nevű cég az egyetem saját innovációinak piacra bocsátásáért felelős, a cég marketinggel és stratégiai döntésekkel foglalkozó alelnöke pedig – már meg sem lepődtem – szintén egy hölgy volt. Dr Tamar Raz elmondta: az egyetemnek több mint ezer olyan professzora van, aki saját laboratóriummal rendelkezik az intézményen belül. „Évente 110-130 új ötlet érkezik hozzánk, a mi feladatunk pedig az, hogy eldöntsük, melyek érdemesek arra, hogy anyagi tőkét fektessünk beléjük, szponzorokat és partnereket találjunk, és a piacon elérhetővé tegyük őket. A hozzánk érkező ötletek több, mint 80 százaléka ebbe a kategóriába tartozik.”

Hogy – számokban - mennyire éri meg kreatívnak lenni? Egy igazán jó ötlet esetében milliárdos bevételekről van szó, a cégnek pedig évről évre több ötletet sikerül értékesítenie: „Nagyjából harminc innovációt adunk el évente nagyobb cégeknek, ilyen esetekben pedig a feltaláló megkapja a bevétel 40 százalékát. A másik 40% a Tel Aviv Egyetemé, míg 20 százalékot visszaforgatunk kutatásokba és fejlesztésekbe” – mesélte Tamar.

A kezdeményezések gyakran érkeznek diákoktól, de az esetek nagyrészében a professzorok segítenek a kivitelezésben. Persze azért a dolog nem úgy megy, hogy valaki megálmodik egy jó ötletet, és másnaptól soha többé nem kell dolgoznia. „Az ötlettől a megvalósulásig évek, vagy akár évtizedek is eltelhetnek. Gyógyszerek esetében például nagyon hosszú idő, míg a termék elérhető lesz a piacon – ilyenkor mi egy ötletet adunk el egy nagy gyógyszeripari cégnek, a további kutatásokat és fejlesztéseket pedig már ők maguk végzik.”

Kérdésemre, hogy melyek azok a technológiák, amiket magunk is nap-mint nap használunk, és a Tel Aviv Egyetem laboratórumaiból érkeztek, Tamar elmondta: az egyik professzoruk például kidolgozott egy olyan logaritmust, amely felismeri és kijavítja a hibákat a pendrive-okon, így azok sokkal több információ tárolására képesek. Ezt később a SanDisc nevű giga-cég vásárolta meg, mára pedig a SanDisc összes pendrive-ján ezt a technológiát használjuk világszerte. Nem bírtam megállni, hogy ne kérdezzek rá, a feltalálók között akadnak-e nők is, de kérdésemre Tamar kerekre nyílt szemmel válaszolta: „A Tel Aviv Egyetemen csaknem ugyanannyi női professzor dolgozik, mint férfi. A Ramot dolgozói között is rengeteg a nő – számunkra a nemi kérdés egyszerűen nem kérdés. Elvünk, hogy szakmai szempontból nem különböztetjük meg a nőket és a férfiakat.”

Már késő este volt, mikor elbúcsúztam a delegációtól – a sokat látott magyar újságírók visszarepültek Budapestre, én pedig egyedül zötykölődtem hazafelé a kisbuszban, és azon merengtem, amit Orna Berry - a „high tech first lady” - búcsúzásunkkor mondott nekem: „Nem igazán voltak női példaképeim, leginkább azért, mert a nők között inkább én magam voltam a falkavezér. Nem kellenek ahhoz női példaképek, hogy egy nő motivált legyen a hivatását illetően – fontosabb, hogy olyan emberek vegyék körül, akik szerint az agyi kapacitás és az elhivatottság fontosabb, mint az, hogy valaki történetesen nőnek, vagy férfinak született.”

Ironikus módon ebben a pillanatban szólalt meg a rádióban Cindy Lauper „Girls Just Wanna Have Fun” című száma, én pedig felsóhajtottam. Kétségtelen, hogy a társadalmunk nem igazán van arra berendezkedve, hogy a nők felismerjék, értékeljék és használják a saját kvalitásaikat - pedig legtöbbjüknek talán egyszerűen csak arra lenne szüksége, hogy bátorítást kapjanak - például történetekből, amelyek olyan hősnőkről szólnak, akiknek sikerült. Vagy egyszerűen csak valakitől, aki hisz bennük. Ha pedig van ilyen ember az életükben – akár csak egyetlen egy is -, minden esélyük megvan rá, hogy igazi, erős, határozott, jó vezetők váljanak belőlük. Hát ezt tanultam én a „tudós nőktől” Izraelben.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • világom
Ez a Kennedy-fotó téged is meglep: felismered, kivel ráz kezet az elnök?
Ez a Kennedy-fotó téged is meglep: felismered, kivel ráz kezet az elnök?

Miből lesz a cserebogár? Ezt a fotón látható Kennedy elnök sem tudhatta ezt akkor még.

50 perce

  • Offline
Teljes tiltás: tanórán sem használhatnak a diákok tabletet és telefont sem Dániában
Teljes tiltás: tanórán sem használhatnak a diákok tabletet és telefont sem Dániában

A tabletek és a telefonok már tanórán sem kerülhetnek elő semmilyen formában.

február 28., 12:40

  • világom
Drónokat küldtek a világ legmagasabb épületéhez: elképesztő dolog történt
Drónokat küldtek a világ legmagasabb épületéhez: elképesztő dolog történt

A világ legmagasabb épületén kívül már eddig is sok érdekeset adott a világnak ez a hely, s ez most megint valami különleges.

február 28., 14:00

  • életem
10 százalékos nyugdíjemelés márciustól: ők már biztos több pénzt kapnak
10 százalékos nyugdíjemelés márciustól: ők már biztos több pénzt kapnak

10 százalékkal nő egyesek nyugdíja az emelés következtében. A növelt összeg márciustól jár nekik.

február 28., 12:10

  • életem
Ezekben az üzletekben a nyugdíjasok mégsem kaphatnak áfa-visszatérítést olyan egyszerűen
Ezekben az üzletekben a nyugdíjasok mégsem kaphatnak áfa-visszatérítést olyan egyszerűen

Újabb részletekre derült fény az áfa-visszatérítéssel kapcsolatban.

február 28., 13:36

  • Mindennapi
Tömegek nem férnek hozzá számláikhoz: leálltak a nagy bankok rendszerei az Egyesült Királyságban
Tömegek nem férnek hozzá számláikhoz: leálltak a nagy bankok rendszerei az Egyesült Királyságban

Emberek ezrei elégedetlenkednek a banki leállás miatt.

február 28., 11:40

  • Testem
Vuhanban a legújabb koronavírussal kísérletezhetnek
Vuhanban a legújabb koronavírussal kísérletezhetnek

Újabb kísérletek folynak abban a laboratóriumban, ahonnan állítólag a koronavírus is kiszabadult.

február 28., 14:35

  • Testem
Megkérdezte a ChatGPT-t, mi a baja, a diagnózis megmentette a férfi életét
Megkérdezte a ChatGPT-t, mi a baja, a diagnózis megmentette a férfi életét

Egy férfi tüneteiből diagnózist állított fel a ChatGPT, ezzel megmentette az életét.

február 28., 16:00

  • Testem
Egy étrendtípus megmenthet a korai haláltól: nőknek különösen fontos tudni róla
Egy étrendtípus megmenthet a korai haláltól: nőknek különösen fontos tudni róla

Az ideális diéta eredete az őskorban keresendő.

február 28., 15:10

  • világom
84 éves férfira támadt az álarcos rabló, de ilyen reakcióra nem volt felkészülve
84 éves férfira támadt az álarcos rabló, de ilyen reakcióra nem volt felkészülve

Egy idős férfi nem hagyta, hogy egy álarcos kirabolja, hihetetlen módon állította meg.

február 28., 16:46

  • Offline
Nyolc hónapos terhesen menekült el a nácik elől: elhunyt a legidősebb holokauszt-túlélő
Nyolc hónapos terhesen menekült el a nácik elől: elhunyt a legidősebb holokauszt-túlélő

113 évével Rose Girone volt a legidősebb holokauszttúlélő.

február 28., 10:40

  • Testem
Veszélyes Milka-terméket hívtak vissza a boltokból
Veszélyes Milka-terméket hívtak vissza a boltokból

A Milka egyik termékét ítélte veszélyesnek az élelmiszer-biztonsági hatóság.

február 28., 17:32

  • Testem
Veszélyes lehet ez a gyógynövény, akár be is tilthatják
Veszélyes lehet ez a gyógynövény, akár be is tilthatják

Számtalan betegség esetén járhat veszélyekkel a fogyasztása.

február 28., 06:00

  • életem
Ezek az utazók készítik ki legjobban útitársaikat viselkedésükkel
Ezek az utazók készítik ki legjobban útitársaikat viselkedésükkel

A többi utazó viselkedése kiakasztó lehet a repülőn, nézzük, melyik a legrosszabb.

február 28., 19:00

  • életem
Tényleg az utolsó óraátállítás jön? Ez a hivatalos magyar álláspont
Tényleg az utolsó óraátállítás jön? Ez a hivatalos magyar álláspont

Kiderült, mi a hivatalos magyar álláspont az óraátállítás ügyében.

február 28., 11:10

  • világom
A sivatagban bukkantak rá 500 év után az elveszett portugál hajóra
A sivatagban bukkantak rá 500 év után az elveszett portugál hajóra

Az aranykincsek segítettek beazonosítani a hajót.

február 28., 06:30

  • életem
Nagy meglepetés kapnak az utasok a MÁV-tól: március elsején élesedik
Nagy meglepetés kapnak az utasok a MÁV-tól: március elsején élesedik

Az agglomerációban élők örülni fognak a sebességhatár növelésének.

február 28., 10:06

  • Offline
Ingyenételt osztott a rászorulóknak Al Capone: szegények ezreinek jutott a gengszter adományából
Ingyenételt osztott a rászorulóknak Al Capone: szegények ezreinek jutott a gengszter adományából

Egyik kezével ételt osztott, a másikkal életeket vett el Al Capone.

február 28., 19:30

  • világom
Ilyen volt az ókor legbefolyásosabb nőjének arca
Ilyen volt az ókor legbefolyásosabb nőjének arca

Egy lelet árulkodhat az ókor egyik legismertebb királynőjének arcáról.

február 28., 18:30

  • világom
Sírhoz vezet a titkos Da Vinci-alagút, melyről évszázadokig nem tudott senki
Sírhoz vezet a titkos Da Vinci-alagút, melyről évszázadokig nem tudott senki

A történészek régóta sejtették, hogy létezik a Leonardo da Vinci által felvázolt titkos alagút.

február 28., 05:46

  • Testem
Cukorbetegek gyógyszerének forgalmazását függesztette fel szennyezés miatt az NNGYK
Cukorbetegek gyógyszerének forgalmazását függesztette fel szennyezés miatt az NNGYK

Szennyezés gyanúja miatt függesztették fel a sokak által alkalmazott gyógyszer egy tételének forgalmazását.

február 28., 09:06

  • Önidő
Hollywoodban ne lenne igaz szerelem? Ez a videó cáfolja az állítást
Hollywoodban ne lenne igaz szerelem? Ez a videó cáfolja az állítást

A felvételek egyszerre idézik meg a múltat és mutatják be a jelenüket.

február 28., 08:20

  • világom
Egyszerre ijesztő és csodálatos látvány Budapest elfelejtett kolumbáriuma
Egyszerre ijesztő és csodálatos látvány Budapest elfelejtett kolumbáriuma

Szívszorító látvány fogadja a budapesti Farkasréti temetőbe érkező látogatókat.

február 28., 08:50

  • világom
Gene Hackman nagyon gyanús körülmények közt hunyt el: vizsgálat indul
Gene Hackman nagyon gyanús körülmények közt hunyt el: vizsgálat indul

A rendőrség annak ellenére vizsgálódik Gene Hackman ügyében, hogy nem gyanítanak idegenkezűséget.

február 28., 08:36

  • életem
Így rövidíthetnek meg online vásárláskor rendszeres levonással
Így rövidíthetnek meg online vásárláskor rendszeres levonással

Rejtett előfizetést akaszthatnak az online vásárlók nyakába.

február 28., 07:26

  • Offline
40 éve körözött férfit fogtak el: még az NDK-ból szökött ki
40 éve körözött férfit fogtak el: még az NDK-ból szökött ki

A férfi elszökött az NDK-ból, a cseh rendőrök most kapták el érte.

február 28., 09:36

  • életem
Drámai videó a Tiszáról: komoly bajban van a folyó
Drámai videó a Tiszáról: komoly bajban van a folyó

Elfogyott a víz a Tisza egy szakaszán a mederből, -1,4 méteres a vízszint. Az elsivatagosodás jelei egyre fenyegetőbbek.

február 28., 08:06

  • Testem
Itt az új Covid: ez a vírus is ugyanolyan pusztító lehet az egész világon
Itt az új Covid: ez a vírus is ugyanolyan pusztító lehet az egész világon

A Covid-19-hez hasonló veszélyeket rejt magában a most felfedezett vírus.

február 28., 07:26

  • Offline
Okapi, sáskarák, rókaharkály – valós vagy kitalált állat?
Okapi, sáskarák, rókaharkály – valós vagy kitalált állat?

Most kiderül, mennyire ismered az állatokat - vagy az, hogy milyen jól tippelsz!

február 28., 06:46

Érdekességek