Ma tényleg jó napom van. Megszűnt az éhség, már nem remegek tőle. Várom a reggeli teát, aztán délben a levest. Léböjtölök. Túl a nehezén…Zsame legalább évente kétszer léböjtkúrán vesz részt. Most a másodikat tapossa, fent a Visegrádi-hegység gyomrában, spinningel meg hígra főzött nyákot ebédel, kirándul, masszíroztatja a talpát. Mindezt azért, hogy a szervezetében felgyülemlett méreganyagok távozzanak. Már túl van a kúra nehezén, napóját – ahogy ígérte előző cikkében – most megosztja veletek, a Dívány olvasóival.
Péntek
Megérkeztünk. Jókedvünk van. Veregetjük egymás vállát. Mindenki elmeséli, hogy most először vagy most hányadszor szánja rá magát arra, hogy kilenc napon át semmit nem eszik, csupán gyümölcslevet és levest fogyaszt. Esténként meg zabpehelyből vízben hígra főzött nyákot csöpp mézzel, fahéjjal ízesítve. És persze azt is mindenki elmeséli, hogy miért jött. S bár a böjt a szervezet kitisztításának ősi
módszere, legtöbben fogyni is szeretnénk. Ezért elhatározzuk, hogy kihasználunk minden lehetőséget arra, hogy mozogjunk, a délelőtti tornákat, a nagy, délutáni túrákat és a sokféle egyéb segítséget. Az űrhajóra emlékeztető, elegáns kínzóeszközt, az Alphát, melyben 75 fokon 500 kalória elég, a fogyasztó masszázsokat, a testtekercselés klasszikus módszerét. A nap legszörnyűbb pillanata következik. Mérlegre kell állni. Nem mondom meg, hogy hány kilót láttam. Legyen elég annyi, hogy sokat. Befészkelődünk szobáinkba, pakolunk, barátkozunk. Még senki sem éhes. Épp csak a szíve fáj, csak a lelke vágyódik valami finom kis nasi után. Valami egészen kicsike élelem után. Persze hiába. Itt egy falat kaja nem sok, annyi sincs. Nincs kísértés, nincsenek illatok. Csak erdő van, madarak, fák, ködök, pici bánatok. Hazagondol mindenki, hazavágyik, lelkében kicsiny riadalom. Hogyan fogom kibírni! Szombat
Rosszul aludtam. Idegen helyen első nap mindig. Szokatlan a csend. A tökéletes, mély, érintetlen sötétség. Otthon a város fényei miatt soha nincs teljesen sötét. Reggel van. Felébredtem fél hétkor, mint mindig. Lassan múlik el belőlem az otthoni stressz. Szemezek az asztalomra tett keserűsóval. Nem szeretem, mi tagadás. Aztán mégis rászánom magam, másfél kiskanálnyit teszek a pohárba, jó másfél deci langyos vízzel fölöntöm, és zutty. Ki lehet bírni. Mögé dobok egy cukormentes rágót, vadul rágni kezdem, édeskés íze megnyugtat. Várom a csengetést, mely a nap kezdetét jelenti.
A kétféle teát, a jó kis talpmasszírozást, amire még tegnap beneveztem. Előtte a tornát. Mónika, a kedves, pocakos tornatanárnő Amerikában tanulta a táncos gyakorlatokat, melyek nem megerőltetőek egyáltalán. Nagyon gyorsan eltelik a délelőtt. Ebéd előtt hatalmasat kordul a gyomrom. Zöldséglevest kapunk és néhány biztató szót. Éreztem már jobban is magam. A fejem is fájni kezd. Az otthoni kávé is hiányzik. A csendes pihenő alatt megpróbálok aludni, de nem sikerül. Iszom egy gyenge kávét. És beveszek egy Algoflexet. Mire túrázni megyünk, már jól vagyok.
Vasárnap
Ebédre tökleves lesz. Az finom. Kialudtam magam. Igaz, olvastam jó sokáig. Egy Ulickaja-könyvet hoztam magammal. Beleköltöztem a főhős, Daniel Stein életébe. Azért aludtam éjféltől hétig. Hurrá! Lemegyek a spinningre. Hoztam zenét. Jól kihajtom magam, ömlik rólam a víz, ráhúzok fél órát az infrában, és erősen kezdek aggódni, hogy nem lesz időm napozni. Ma már kevésbé vagyok éhes. Tudom, hogy holnap egy kicsit rosszabb lesz, mielőtt elkezdem érezni azt a lebegő, könnyű érzést, amely a léböjt sajátja.
Hétfő
A harmadik, a legrosszabb nap. Nem is ragozom. Nem bírom. Elmúlik úgyis. Majd holnap írok.
Kedd
Tudod, miért jó a böjt? Persze tisztulást hoz, szellemi, lelki tisztulást – és fogyást is. Mind igaz. De van más is. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én soha életemben nem kajáltam rendesen. Ettem, amikor rám tört az éhség. Beugrottam ide-oda, vettem pogácsát, egy tál salátát, egy szelet húst, hamburgert, pizzát, egy darabka sajtot, mikor mi jött szembe velem. S rendszerint a kocsiban, vezetés közben ettem meg. Mert bár enni mindig szerettem, az evéstől mégis sajnáltam az időt. És estére fájt a fejem, és hazaérvén nyitottam ki a frizsidert, és törtem a virsliből, a sajtból, s állva ettem, miközben beraktam a szennyest a mosógépbe, teregettem, ágyat húztam, mosogattam. Tettem, amit kell.
Ha fogyókúráztam, nem ettem semmit, amikor nem fogyókúráztam, megettem mindent. A rántott hús panírját meg töltött káposztát hidegen.
A rendszeres böjtöléstől ez megváltozott. Nem egészen. Kicsit. Rántott húst, töltött káposztát, hamburgert nem eszem. Nem bírok. Sokkal gyakrabban zöldséget, kását, tofukrémet. Különösen böjtölés után. Ez az egészséges, reform kajálás hetekig nagyon megy. Aztán persze pofoz az élet, ideges vagyok, eszem megint összevissza, nassolok. egyre rosszabbul érzem magam, rakódnak a kilók, a ráncok, jönnöm kell. Ezért az érzésért. Ezért a kedd reggelért. Minden oké. A fejfájásom elmúlt, az éhség is. Friss vagyok, a hegyet be tudnám tolni a Dunába. Ha nem lenne érte kár.
(Zsame természetesen folytatja naplóját, hamarosan jelentkezik vele, s megtudhatjuk, hogy a szenvedésen túl milyen állapotot idéz elő a léböjt és az aktív mozgás.)
Kíváncsi vagy más kalandokra is? Lapozz ide!
A férfi génjeit villogtatja a veszélyes szituációkban, de ha kellenek azok a gének, azzal is számolj, hogy tulajdonosuk a szexuális életében is kalandkeresőbb – extrémsport-függő pasid bizony könnyebben mászik idegen ágyba, mint a könyvelő tette volna, ha őt választod | Kalandra kódolva
Érdekel az extremitás? Itt sok mindent megtalálsz. Sebesség, magasság, mélység, a határokat feszegető fizikai és mentális igénybevétel | Fókuszban az extrém sport
