Az egyesítéskor nem volt egyértelmű, hogy mi legyen az új főváros neve – több névötlet is felmerült, Hunvár, Etelvár, Dunagyöngye, sőt, Honderű és Bájkert is a javaslatok között volt, végül mégis az egyszerűbb megoldás mellett döntöttek, és a korábbi Pest-Buda megfordításával, a két település nevének kötőjel nélküli összekapcsolásával megszületett a Budapest név.
Budapest sohasem volt a felhőkarcolók városa (bár a Horthy-korszakban voltak tervek a Duna-part toronyházakkal való beépítésére), két épület azonban kiemelkedik a többi közül: a Parlament és a Szent István-bazilika egyaránt 96 méter magasra „nőttek”, amely szám természetesen szimbolikus, a honfoglalás évére, 896-ra utal. Csak három ennél magasabb építmény található a városban, a Száva utcai (154 méter) és a Széchenyi-hegyi adótorony (192 méter), illetve az Észak-Budai Hőerőmű tornya (203 méter), ezek azonban mind kizárólag ipari használatra készültek.
A város legkeskenyebb háza az Erzsébet híd budai hídfőjénél található Mandl-ház, amely egy szatócs testvérpár, Mandl Manó és Ármin megrendelésére épült 1898-ban: a kéthomlokzatú, háromemeletes, kicsi udvarral rendelkező épület Várkert rakpartra néző homlokzata 6,2 méter, Döbrentei utcai homlokzata pedig mindössze 5,5 méter széles.
A budapesti földalatti, vagyis az M1-es metróvonal a kontinentális Európa legrégebbi földalatti vasútjának számít – átadására 1896 májusában, a millenniumi ünnepségek alkalmából került sor, ahol maga Ferenc József császár avatta fel az új közlekedési eszközt. A földalattit 2002-ben az Andrássy úttal együtt az UNESCO a világörökség részének nyilvánította, az állomások többsége ma is az eredeti, századfordulós kinézetére hajaz.
Szintén a millenniumi ünnepségsorozathoz kapcsolódik a Hősök tere, vagyis szűkebb értelemben a millenniumi emlékmű létrehozása, ami a késlekedések miatt csak tíz évvel később, 1906-ra készült el. Az emlékmű helyén korábban egy Ybl Miklós által tervezett ivókút állt, a tér alatt, 800 méter mélyen ugyanis bőséges hévízforrás található.
A város szívében létesült a világ első közparkja, a Városliget, amelyet a nemesek által birtokolt uradalmi és kastélyparkokkal szemben bárki szabadon bejárhatott. A 81 hektáros liget helyén korábban egy Ökrösdűlőnek nevezett mocsaras puszta állt, melyet az 1750-es években a maláriaveszély miatt a városvezetés fűzfák beültetésével igyekezett felszámolni – a kísérlet sikertelen volt, a közeli legelőkről átsétáló marhák ugyanis felfalták a facsemetéket, végül Mária Terézia erdőtörvénye értelmében feltöltötték a területet, a liget kialakítása pedig az 1790-es évek végén kezdődött.
Budapestet nem véletlenül nevezik a fürdők városának: Európa, sőt, a világ nagyvárosai közül is itt található a legtöbb gyógyvízforrás (szám szerint 118) és a legtöbb fürdő, melynek köszönhetően 1937 óta a Nemzetközi Fürdőszövetség állandó székhelye is fővárosunk. A város fürdőkultúrája a másfél évszázados török hódoltságnak és az iszlám fürdésmániájának köszönhető.
Buda, Pest és Óbuda egyesítésének századik évfordulóján, 1973-ban a Népligetben kialakítottak egy Centenáriumi parknak nevezett kertet, melyben az ország minden megyébe egy-egy rá jellemző alkotással járult hozzá: a parkban szökőkút, rózsalugas, csobogók, kőlapos járda is volt, és a megyék címereit is megtekinthették az arra kirándulók. A park gondozásáról azonban idővel elfeledkeztek, ma már csak gazzal bőségesen benőtt romokkal találkozhatunk az egykor üde színfoltnak számító helyszínen.
Térfigyelő sorozatunkban korábban rengeteg budapesti közterület nevének eredetét nyomoztuk ki.
