10 dolog, amit a bölcs emberek nagyon is jól tudnak

GettyImages-1207976066
Olvasási idő kb. 9 perc

Bölcsesség? Manapság túl porosnak, misztikusnak, átfogónak hangzik. Megszoktuk, hogy olyan korban élünk, amikor maximum egy szűk területen vagyunk képesek szakértelemmel bírni, míg más kérdések kapcsán könnyen elveszünk az információk áradatában. Holott a bölcsesség elérése évszázadokon keresztül az emberi élet egyik csúcsteljesítménye, végcélja volt – nem véletlenül. Mennyire jellemző ránk, és miben érhető tetten?

A bölcsességnek számos megközelítése létezik. Nemcsak a vallásban és a filozófiában, de a pszichológiában is. Hozzám Baltes és munkatársai definíciója áll a legközelebb, mert ők nem tulajdonságként vagy gondolkodásbeli sajátosságként tekintenek a bölcsességre, hanem egyfajta szakértelemként: szerintük az élet értelmével és lényegével, valamint az életvezetéssel kapcsolatos ismeretek tartoznak ide. Az a tudásunk, amit az emberi természetről, az élethosszig tartó fejlődésről, az egyén és a közösség érdekeinek összehangolásáról, a szabályrendszerek és a hatalom működéséről, a kritikus életesemények lehetséges megoldási módjairól elsajátítottunk. 

A bölcs emberek részben azért bölcsek, mert képesek figyelembe venni a történelmi, kulturális, társadalmi kontextust a saját és mások tapasztalatainak értelmezése során. Elfogadják, hogy értékkülönbségek vannak az emberek között, és hogy minden csak korlátozott mértékben megismerhető: a jövő, a világ, a másik ember vagy akár saját maguk. Mi jellemzi még az élet szakértőit? Shahram Heshmat, az Illinois-i Egyetem professzora 10 fontos sajátosságot vázol fel a Psychology Today-en megjelent cikkében.

#1 Nyitottak a tapasztalatokra

A nyitottság a magas bölcsességgel jellemezhető emberek egyik tipikus személyiségjegye. Amikor a korábbi tudásukkal, meggyőződéseikkel ellentétes információkkal szembesülnek, képesek végiggondolni a nézeteiket, revideálni az álláspontjukat. A tapasztalatokra való nyitottság a lélektan egyik legfontosabb személyiségmodelljének, az ún. Big five-nak is a része. Az elmélet szerint az emberi személyiség leírható 5 fő tulajdonságegyüttes mentén, ezek közül az egyik a tapasztalatokra való nyitottság. Ebben a vonásban rendre magas pontszámot érnek el a bölcs emberek, azaz fantáziadúsak, éleslátók, intellektuálisak, kíváncsiak és többféle nézőpont érdekli őket.  

#2 Empatikusak

A mások nézőpontja iránti érzékenységgel függ össze, hogy a bölcs emberek képesek átérezni mások érzelmi állapotait. Önös érdekeiket meghaladva fontos számukra a többi ember, a közösség, tágabb értelemben pedig az egész emberiség és a természet jólléte

Tudom, mit érzel, pajtás
Tudom, mit érzel, pajtásAleksandarGeorgiev / Getty Images Hungary

#3 Önreflektívek

Az önreflexió nemcsak a bölcsesség, de bármiféle személyes fejlődés alapköve. A magukra reflektáló, azaz önmagukat elemezni tudó emberek képesek megkérdőjelezni a nézeteiket, a viselkedéseiket, és nem lesznek rögtön defenzívek, amikor visszajelzéseket, esetleg kritikákat kapnak. Rendszeresen felülvizsgálják, hogy hol tartanak bizonyos területeken, mi az, ami jól megy nekik, min érdemes változtatniuk. Az önreflexió célja tulajdonképpen a tapasztalatokból való tanulás: az, hogy megértsük az erősségeinket, a gyengeségeinket, és azokat a külső tényezőket, amelyek befolyásolhatták a reakcióinkat. 

#4 A lehető legjobb megoldásokat keresik

A bölcsesség egyik fontos ismérve az érdekek közti folyamatos egyensúlyozás. Persze nem abban az értelemben, hogy valaki kaméleon módjára ide-oda csapódjon másokhoz. Hanem úgy, hogy a különböző érdekek megismerését követően a lehető legjobb megoldási javaslatokkal rukkoljon elő. Bölcs döntés az, amely a lehető legtöbb emberre tekintettel van, mindegyikük igényeit figyelembe veszi. 

#5 Képesek kezelni a bizonytalanságot

A bölcs emberek tudják, hogy a bizonytalanság nem átmeneti állapot, hanem az élet maga, különösen a 21. században, amikor a technológia rohamos fejlődése, a gazdaság és a politika szövevényes működése még annyira sem átlátható, mint amennyire lehetne. Természeti katasztrófák, terrortámadások, vírusok pillanatok alatt kifordíthatják sarkaiból a világot. Ahelyett, hogy a kontroll illúziójába ringatjuk magunkat, érdemes felmérni, hogy mi az, ami rajtunk múlik, és mi az, ami fölött nincsen hatalmunk. A bölcs ember bízik az erejében, és rugalmasan alkalmazkodik a változó körülményekhez. 

Benned van a létra
Benned van a létraPM Images / Getty Images Hungary

#6 Jól öregszenek 

A bölcs emberek nem akarnak mindenáron fiatalok maradni. Minden életszakasznak megvan a szépsége, és a bölcsesség egyik jele, hogy ezeket megtanulod kiaknázni. Az évek előrehaladtával például sokan azt élik meg, hogy fontosabbá válik számukra a többi emberhez, a világhoz való kapcsolódás. Amikor a halál belátható közelségbe kerül, a prioritások átrendeződnek: a pénz és a hírnév kevésbé számít, a szeretet, a valahová tartozás érzése annál többet. 

#7 Gyarapodva jönnek ki a válságokból

Életünk folyamán számos krízis ér minket. Ezek olyan helyzetek, amelyekben az addig begyakorolt megküzdési módszereink már nem hatékonyak, úgy érezzük, kihúzták a lábunk alól a talajt. A krízisek lehetnek normatívak, amelyek szinte valamennyiünk életében törvényszerűen bekövetkeznek (például gyerekkori intézményváltások, serdülőkor, szülők elvesztése), és esetiek, azaz véletlenszerűek (például balesetek, betegségek, természeti katasztrófák). A bölcs emberek ugyanúgy megszenvedik ezeket az életeseményeket, mint bárki más, viszont képesek tanulni a tapasztalataikból, és visszanyúlni ezekhez a megoldási módokhoz akkor is, amikor ismét akadályokkal találják szembe magukat.   

#8 Mindig látják a nagy képet

Amikor beindul a mókuskerék, nagyon könnyű belecsúszni abba, hogy a teendőid fegyelmezett elvégzésére korlátozod az életed. Elveszel a részletekben, annyira leköt napi túlélés, hogy nem marad kapacitásod azokra a dolgokra – például az emberi kapcsolataidra, az egészségedre, a hosszú távú céljaidra –, amelyek igazán fontosak neked. Éveket lehet leélni így. Ezzel szemben a bölcsesség azt is jelenti, hogy képes vagy megőrizni a tágabb fókuszt, folyamatosan rá tudsz látni az életedre, tudatos vagy az értékeiddel kapcsolatban, ezért nem sodornak magukkal a rövid távú céljaid. 

Sosem veszti szem elől a lényeget
Sosem veszti szem elől a lényegetAlexander Chernyakov / Getty Images Hungary

#9 Értelmesnek tartják az életüket

Az életcéljaid melletti elköteleződés érzelmi stabilitással, ellenálló képességgel ruház fel, és segít kitartani a nehéz helyzetekben is. Sok holokauszttúlélő számolt be például arról, hogy amiatt voltak képesek átvészelni a koncentrációs táborok borzalmait, mert úgy érezték, még feladatuk van itt a Földön. Köztük volt Viktor Frankl osztrák pszichiáter is, a logoterápia későbbi megalapítója. A harmadik bécsi iskolaként emlegetett irányzat szerint az ember elsődleges motivációja az élet értelmének megtalálása. Az egzisztenciális pszichológia szintén valami hasonlót fogalmaz meg, amikor a jelentésnélküliséget a halál, a szabadság és felelősségvállalás, valamint az izoláció mellett az emberi szorongás 4 fő forrása között tartja számon. Fontos tehát, hogy érezzük, az életünknek értelme, jelentése van, és minden nappal ehhez adunk hozzá valamit, ebbe az irányba tartunk

#10 Hatékonyan szabályozzák az érzelmeiket

Az érzelmi stabilitás a bölcsesség szükséges eleme. A kiegyensúlyozottság fenntartásához az kell, hogy hatni tudjunk az érzelmeinkre. Nem arról van szó, hogy menekülnénk előlük vagy eltompítanánk őket, hanem arról, hogy 1) nem reagálunk olyan dolgokra is hevesen, ami az emberek többségének apróság csupán (például nem zuhanunk mély letargiába, ha esik az eső), 2) képesek vagyunk megelőzni, hogy kontrollálhatatlanul elárasszanak minket az érzéseink. Tudjuk késleltetni őket addig, amíg van lehetőségünk biztonságos térben, konstruktív módokon foglalkozni velük. A negatív érzelmeink csökkentésére elsajátítottunk eszközöket, a pozitív érzelmeket kiváltó ingerek hatását pedig képesek vagyunk tartósabbá, intenzívebbé tenni. Ha jól megy az önszabályozás, akkor kevésbé vagyunk kiszolgáltatva a belső állapotainknak, és másokhoz is biztonságosabban tudunk kötődni. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek