Összesen 63 helyszínen találtak azbeszttel szennyezett kőzúzalékot Vas vármegyében. Kőszegen 51, Szombathelyen 12 mintavételi pontnál igazolták a szennyezést.
Az érintett területek között van játszótér, bölcsőde, gyermekotthon, iskola és óvodai parkoló közelében használt burkolat is. A 24.hu szerint a még ma is működő rohonci bányából származó kőzúzalék is szennyezett lehet.
Gyerekintézmények mellé is került a szennyezett kőből
A Vas Vármegyei Kormányhivatal, valamint a Kőszeg önkormányzatának megrendelésére készült vizsgálatok szerint több tucat helyszínen mutattak ki azbeszttel szennyezett köveket. A mintákat április 28-29-én vették, a most nyilvánosságra került jegyzőkönyvek alapján pedig minden vizsgált helyszínen jelen volt a szennyezés.

Kőszegen az érintett pontok között van a Városi Játszótér gyalogútja, a Borostyánkő Gyermekotthon bekötőútja, a Meseváros Óvoda és Bölcsőde Felsővárosi Tagóvodája melletti közterületi parkoló, valamint a Bersek József Általános Iskola belső és külső parkolója. Szombathelyen többek között a Középhegyi Waldorf Óvoda parkolójánál, a Jurisich Mihály Gimnázium és Kollégium parkolóinál, illetve a Thököly Imre utcai városházi parkolóban találtak szennyezett követ.
A szennyezett kő osztrák bányából származhatott
Az azbeszttel szennyezett kőzúzalék Nyugat-Magyarország számos pontjára eljuthatott. Az anyagot több helyen utak, parkolók és más burkolt felületek kialakításához használták – számolt be a portál.
A Greenpeace állítása szerint a pilgersdorfi bánya esetében már jóval korábban ismert lehetett az azbeszt jelenléte. A szervezet úgy tudja, az üzemeltető és az osztrák hatóságok akár 2011 óta tisztában lehettek a problémával, a bánya bezárására mégis csak 2026 elején került sor.
A kormányhivatal szerint a rohonci térségből származó kőzúzalék is érintett lehet, ezért megkezdték az onnan érkező anyagok felderítését és laboratóriumi vizsgálatát.

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
A miniszterelnök ma Bécsben tárgyalt azbesztügyben
Magyar Péter miniszterelnök Christian Stocker osztrák kancellárral közös sajtótájékoztatón kihangsúlyozta, hogy az ügyben „nincs helye mellébeszélésnek, teljes transzparenciára, átláthatóságra, Ausztria és Magyarország közös munkájára van szükség.”
![]()
Elmondta az is, hogy van olyan magyarországi település, ahol a határérték 300-szorosa az azbesztszennyezés a levegőben.
Május 25-én, hétfőn megkezdi működését az a közös osztrák-magyar bizottság, amelyben környezetvédelmi, egészségügyi és jogi szakemberek is részt vesznek.
Az azbeszt kockázatait viszonylag későn ismerték fel és bizonyították be
Az azbesztet korábban széles körben alkalmazták az iparban, különösen a múlt század második feléig. Egészségkárosító hatásai miatt azonban a használatát Magyarországon és számos más fejlett országban betiltották; a már azonosított azbeszttartalmú anyagokat veszélyes hulladékként kell eltávolítani és kezelni.
A kőzúzalék használat közben törhet, porozhat, különösen ott, ahol autók járnak rajta. Ilyenkor az azbesztszálak a levegőbe kerülhetnek, belélegezve pedig hosszú távon súlyos betegségek kialakulásának kockázatát növelik, köztük az azbesztózisét, a tüdőrákét és a mellhártyadaganatét.
A Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium épületén lecserélik az azbeszttartalmú síkpala tetőzetet. A szülők aggodalmukat fejezték ki, amiről kapcsolódó cikkünkben olvashatsz bővebben.
























