Több ezer autót hívnak vissza a vezérműlánc miatt – ezek a márkák érintettek

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Visszahívási akciót indított a Stellantis Európában, miután kiderült: egyes dízelmotorokban korábban elhasználódhat a vezérműlánc, mint gondolták. Ez leállásokhoz, sőt, komoly károkhoz vezethet.

A probléma a 2017 októbere és 2023 januárja között gyártott gépjárműveknél léphet föl, Franciaországban már több mint 636 ezer, Belgiumban pedig 117 ezer autót kellett emiatt visszahívni – derül ki a hvg.hu beszámolójából

Öt autómárka érintett: saját fejlesztésű motor okozza a bajt

Peugeot, Citroën, DS, Opel és Fiat típusok is érintettek lehetnek, közös bennük, hogy az azóta már a Stellantis részét képező PSA-csoport által fejlesztett 1.5 BlueHDi dízelmotorral kerültek forgalomba. Mint a gyártó közléséből kiderült: ezekben a motorokban a vezérműlánc idő előtt megnyúlhat, ami általában csak a motorzaj erősödéséhez vezet, ám

Idézőjel ikon

egyes esetekben vezérműlánc akár el is szakadhat, ami súlyosan károsíthatja a motort.

Az érintett autókon a gyártó ingyen végzi el a szükséges javításokat
Fotó: Iancu Cojocar / 500px / Getty Images Hungary

A Stellantis ugyanakkor azt is leszögezte, hogy eddig olyan esetről nem tudnak, amely balesettel vagy személyi sérüléssel járt volna. A gyártó ingyenes javítást biztosít az érintett kocsik tulajdonosainak, de csak akkor, ha gépjárművüket márkaszervezben tartották karban. A vállalat közvetlenül értesíti az autótulajdonosokat, ám akiben kétségek merülnek föl, kapcsolatba léphet a márkaszervízével vagy a gyártó ügyfélszolgálatával, ahol alvázszám alapján ellenőrzik, hogy az autó érintett-e a problémában.

A javítás, amelyre a Stellantis 10 éves vagy 24 ezer kilométeres garanciát vállal, szoftverfrissítést, motorolajcserét, valamint egy, a lánc kopását előre jelző zajdiagnosztikai módszert foglal magában.  

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.