Ez az egyik legfurcsább különbség, amit ikreken megfigyeltek

Olvasási idő kb. 2 perc

Hiába osztoznak meg mindenen a születésüktől fogva, az ikrek nem mindig ugyanattól az allergiától szenvednek, pedig a legtöbben ezt hinnénk.

A legtöbb ember úgy képzeli, hogy az ikrek, főleg az egypetéjűek, nemcsak megjelenésükben hasonlítanak, hanem a szervezetük is hasonló módon működik. A legújabb kutatások szerint az igazság azonban ennél sokkal bonyolultabb.

Az érdekes különbség

Kutatások szerint bár az egypetéjű ikrek sokkal nagyobb eséllyel osztoznak allergiákon, mint a kétpetéjűek, még köztük sem garantált, hogy ugyanazokra az anyagokra lesznek érzékenyek. Egy ausztráliai tanulmány kimutatta, hogy az egypetéjű ikreket 60-70 százalékban jellemezték azonos környezeti allergiák, míg a kétpetéjűek esetében ez az arány jóval alacsonyabb volt.

Az ikreket érintő kutatások egyre nagyobb áttöréseket értek el az évek során
Fotó: Norman Smith / Getty Images Hungary

Az allergiák kialakulásában ugyanis nemcsak a genetika, hanem a környezet is óriási szerepet játszik: például az, hogy valaki vidéken vagy városban nő fel, érintkezik-e kisgyerekként állatokkal, vagy milyen szennyezettségű levegőt szív. Még az is számít, ha az egyik iker gyerekként farmon, a másik nagyvárosban élt, hiszen emiatt eltérhet akár az immunrendszerük reakciója is.

Összességében tehát az ikrek allergiás megbetegedései részben közösek, de a teljes egyezés korántsem garantált, még akkor sem, ha genetikailag 100 százalékban ugyan olyanok. Bár a lisztérzékenység nem allergia, csak ahhoz hasonlatos az immunválasz, érdemes megemlíteni, hogy az egypetéjű ikrek esetében 75%-os az előfordulás mindkét gyermek esetében.

Ha kíváncsi vagy az ikrekre, akik 30 éven keresztül csak egymással beszéltek, figyelmedbe ajánljuk ezt a videónkat is!

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.