Egy hospice-ápoló elárulta: ezt bánják meg a legtöbben a halálos ágyukon

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sokan csak életük utolsó napjaiban döbbennek rá, hogy az igazán fontos dolgokra nem figyeltek eléggé. Egy hospice nővér összegyűjtötte, mint bánnak meg a legtöbben haláluk előtt.

Hajlamosak vagyunk halogatni az igazán fontos dolgokat, legyen szó emberi kapcsolatokról, érzelmekről vagy önismeretről. „Majd ha lesz egy kis időm meg több pénzem” – hangzik a gyakori kifogás. Aztán amikor már tudjuk, hogy hamarosan lejár az időnk, jön a keserű felismerés, hogy mennyi mindent nem tettünk meg, amit szerettünk volna. 

Ezt bánják meg legtöbben az életük végén

Suzanne B. O’Brien több mint húsz éve dolgozik hospice nővérként, és ez idő alatt rengeteg ember mellett volt jelen életük utolsó napjaiban. Tapasztalatai szerint nem maga a halál az, amitől az emberek a legjobban félnek. Sokkal inkább a megbánás, hogy nem élték meg igazán az életüket, ami általában akkor tör elő, amikor már biztosan tudjuk, hogy az időnk véges. A nővér szerint a legtöbben ezeket a dolgokat bánják meg a halálos ágyukon.

1. Bárcsak jobban hallgattam volna a szívemre!

Gyakran észre sem vesszük, hogy külső tényezők vagy vélemények alapján hozunk döntéseket, ahelyett, hogy a saját meglátásainkra vagy a szívünkre hallgatnánk. Ez életünk minden területét befolyásolhatja a családtól a karrieren át a párkapcsolatokig. Utálod a munkádat, de nem mondasz fel, mert jól fizet? Már nem vagytok egy hullámhosszon a pároddal, de kényelmes, hogy van melletted valaki, ezért inkább együtt maradsz vele? 

Sokan csak a halálos ágyukon vallják be, mit bántak meg az életükben
Fotó: Lpettet / Getty Images Hungary

A haldoklók gyakran számolnak be arról, hogy a külső elvárások miatt sosem igazán a saját életüket élték, háttérbe került, hogy valójában ők mit szeretnének. Lehet, hogy úgy tűnik, jól alakulnak a dolgaid, és minden rendben, de

Idézőjel ikon

ha mindig azt csinálod, amit mások elvárnak tőled – vagy azt hiszed, hogy elvárják –, akkor egy idő után boldogtalannak és elveszettnek érezheted magadat.

Az önazonosság, a belső hang követése viszont elvezethet egy értelmes, célokkal teli, beteljesült élethez.    

2. Bárcsak lett volna bátorságom szeretni!

A felismerés, hogy az emberi kapcsolatok és a szeretet a legfontosabb, gyakran csak akkor tör elő, amikor már túl késő. Egy sikeres, rendkívül vagyonos férfi a halálos ágyán elárulta, hogy megszakította a kapcsolatot a családjával és a barátaival a pénz, a féltékenység és a kicsinyes viták miatt, már nem is emlékezett, pontosan miért. Akkoriban úgy érezte, könnyebb lett az élete, de szomorúan és magányosan élte le mindennapjait, nem talált rá a szerelem sem. 

Addig kell szeretni, amíg lehet – ezt sokan csak a halálos ágyukon ismerik fel
Fotó: skynesher / Getty Images Hungary

Ahogy életünk során fájdalmakat és csalódásokat élünk át, nagyon gyakori reakció, hogy falat építünk a szívünk köré, hogy megvédjük magunkat. Ez rövid távon működhet, de ha egy idő után nem bontjuk le a falat, hanem folyamatosan rakosgatjuk a téglákat, akkor egy bevehetetlen erődöt hozunk létre. 

Azt hihetjük, hogy biztonságban vagyunk, de egy saját magunk által létrehozott börtönben élünk, ahová nem jut be a szeretet, és kifelé sem talál utat.

Az életük végén az emberek megbánják, hogy felépítették ezeket a falakat, és azt kívánják, bárcsak bátrabbak lettek volna, hogy megnyissák a szívüket, és közel engedjenek magukhoz másokat. 

3. Bárcsak jobban szerettem volna magamat!

Amennyiben az élet egyik értelme az igazi, feltétel nélküli szeretet, akkor ennek saját magunknál kell kezdődnie. Amikor a haldoklók arról beszélnek, hogy miket bántak meg az életük során, a hospice ápoló gyakran arra kéri őket, hogy gondolják át újra azokat a helyzeteket, körülményeket, amikor meghozták a döntéseiket. Mi volt a munkád? Hol laktál? Milyen nehézségekkel kellett megküzdened? 

A legtöbben ilyenkor rájönnek, hogy minden esetben a legtöbbet próbálták kihozni a helyzetükből, mégis túl szigorúak voltak saját magukkal. Pedig önmagunk elfogadása és az empátia segít abban, hogy békét találjunk, és meg tudjunk bocsátani magunknak. 

A halálos ágyon tett vallomások nekünk is szólnak, amíg még van idő változtatni. Nem érdemes megvárni életünk utolsó pillanatait ahhoz, hogy rájöjjünk, másképp kellene élni – de már túl késő. Hallgassunk a szívünkre, merjünk szeretni, és szeressük önmagunkat is. 

A boldogsághoz az is hozzátartozik, hogy értékelni tudjuk az életünket. Próbáld ki ezt az egy mondatot, és sokkal elégedettebb ember leszel.

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Vezető szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.