Életet menthetnek ezek a parkolók, alig hallhattál róluk eddig

Olvasási idő kb. 4 perc

A közúti balesetek nagyon magas százalékáért felelős a volán mögött ülők mobiltelefon-használata: hazánkban is tömegeket érint ez annak ellenére, hogy a KRESZ tiltja a kézben tartott telefon használatát vezetés közben. Csak egy egysoros üzenet, amiért nem éri meg kiállni, gondolhatják sokan nagyon tévesen: a pár másodperces figyelemvesztésért komoly árat fizethetünk.

Az utakat sokkal biztonságosabbá teheti, ha a vezetők tisztában vannak azzal, mennyire elterelheti figyelmüket, ha a mobiljukkal foglalkoznak: rendhagyó kampány indult Ausztriában ennek tudatosítása érdekében.

Ne az úton mobilozz, üzenik

A P+R, azaz park and ride parkolókról már mindenki hallott: ezek példájára hozták létre az állami autópálya-üzemeltető cég, az ASFINAG kezelésében álló osztrák autópálya-hálózat útjai mentén az úgynevezett P+W, azaz park and write pihenőket. Ezek lényege az angol elnevezésben rejlik – arra biztatják a sofőröket, hogy ide kiállva írják meg azt az akár egysoros üzenetet is, itt ellenőrizzék leveleiket vagy módosítsák útvonaltervüket, állítsák be a következő podcastepizódot vagy playlistet lejátszásra.

Ilyenkor ki vezet? A magyar autópályák mellett is láthatunk ilyen üzenetet közvetítő plakátokat, melyek a mobilozás veszélyeire hívják fel a figyelmet
Fotó: Jose Gonzalez Buenaposada / Getty Images Hungary

Azt, hogy mi minden múlhat ezen az apró változtatáson, adatokkal is alátámasztják.

2023-ban az osztrák közúti balesetek nem kevesebb, mint negyedét okozta a mobiltelefon használata.

Egy, az ASFINAG végezte felmérés szerint a volán mögé ülők hatvan százaléka nyúl időről időre telefonjáért vezetés közben, a fiatal, 30 év alatti vezetők körében azonban ennél is magasabb, mintegy 80 százalékos az arány.

Az ASFINAG saját kutatásában a további meglepő eredményekre derült fény:

  • az autózók közel fele számára kellemetlen érzés, ha vezetés közben nincs karnyújtásnyira tőlük telefonjuk,
  • 20 százalék elolvassa a vezetés közben beérkező üzeneteket, és sokan közülük azonnal megírják ezekre a választ is,
  • minden hetedik ember kihangosító nélkül telefonál, füléhez tartott készülékkel,
  • a 30 év alatti vezetők közül minden harmadik készített már videót vezetés közben, ha feltűnt neki valami érdekes.

Főként autópályán és autóutakon komoly sérüléssel, akár halállal is járó következményei lehetnek ennek a magatartásnak: azokban a másodpercekben, amelyekben a mobilra tekint a sofőr, gyakorlatilag vakon repül.

Sokan nem tudnak várni a parkolóig

Ahhoz, hogy egy hasonló rendszer hatékonyan működhessen, valós alternatívát kell nyújtani a vezetés közbeni mobilozáshoz képest: a P+W parkolóknál ez meg is van, mivel átlagosan 9 kilométerenként található ilyen az ASFINAG üzemeltette útszakaszok mentén. Ez azt jelenti, hogy alig pár percet kell várni egy kiállási lehetőségre, ahol aztán mindent biztonságban el lehet intézni mobilon.

Idézőjel ikon

Tévedés ugyanis, hogy a multitasking működik vezetés közben: ilyenkor már nem 100 százalékosan koncentrálunk az autó irányítására.

A bevezetéskor, 2024 májusában végzett felmérést októberben egy újabb kutatás követte nyugati szomszédunknál: ez bebizonyította, hogy célt ért az üzenet, csökkent ugyanis azok száma, akik a lehető leghamarabb igyekeztek megnézni, mi szerepel a nekik címzett üzenetekben, és nőtt azoké, akik hosszabb út során pihenőt iktattak be.

Rontja a vezetést, ha a mobilon a fókusz

Hogy a vezetés közbeni mobilhasználat pontosan milyen hatással van az autó irányítására, azt a Közlekedéstudományi Intézet kutatása mutatta be alaposan. Ennek eredménye szerint a járművezetők vezetés közbeni hibázásának gyakorisága jelentősen, 12 százalékkal emelkedett telefonálás közben. A váltókezelést nehezítette, hogy egyik kezük foglalt volt, illetve máshova koncentráltak, átlagsebességük pedig a nehezebb manőverezés miatt csökkent.

A reakcióidő ugyanakkor jelentősen megnövekedett: a vezetés közben ivó sofőröknél 8,3 százalékkal, a telefonálóknál 16,8 százalékkal, az üzenet íróknál pedig 39,3 százalékkal.

A fékezési képességet kis mértékben csökkentette a telefonhasználat, 1,15 százalékkal alacsonyabb volt lassulásuk, viszont ha vészfékezéskor a kijelzőt nézték, 39,3 százalékkal nőtt reakcióidejük.

Az irányjelző használatával kapcsolatos hibák is nagy mértékben, 37,7 százalékkal nőttek meg, a legijesztőbb adat azonban talán az, amennyivel a gyorshajtások számát növeli a telefonálás: ez 87,5 százalék.

Mindez jól alátámasztja, hogy miért nem szabad a telefont még csak kézben sem tartani vezetés közben. AKRESZ ezt is írja elő harmadik paragrafusának második bejegyzésében: „A gépkocsi vezetője menet közben kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat.”. Márpedig egy hívás kinyomása is használatnak minősül,

Idézőjel ikon

arra pedig nincs egy sofőrnek sem oka, hogy csak úgy fogja a telefont, miközben vezet.

Itthon sem jó a helyzet

A magyar rendőrök kiemelten is ellenőrzik a vezetés közbeni mobilhasználatot a Focus on the Road program keretében. Hazai adatok nem állnak rendelkezésre azzal kapcsolatosan, hogy pontosan mekkora lehet azoknak a sofőröknek az aránya, akik mobillal kezükben vezetnek, de a külföldi statisztikák és ezeknek az ellenőrzéseknek az eredménye arra utal, hogy rengetegen hódolnak ennek a veszélyes szokásnak. 2023 októberében például az ellenőrzés alá vont több mint 50 ezer autósból majdnem 2000 kapott büntetést azért, mert a kezében fogta okoskészülékét (amelynek mértéke egyébként 50 ezer forint is lehet). Tavaly októberben sem volt sokkal jobb az arány, akkor több mint 2000 autóst kaptak rajta mobilozáson, és ami még ijesztőbb, hogy 

voltak, akik újságolvasásra vagy filmnézésre alkalmas időpontnak tartották azt, amikor vezetnek.

Vannak, akik kiskapukat kihasználva trükköznek: ilyen lehetőség a telefontartóban levő mobil használata, mely a KRESZ által előírt kézben tartás körülményét tényleg nem valósítja meg, ám nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy belásd: ez a magatartás épp olyan veszélyes, mint a kézből telefonozás. Mégis ezt az érvet hozta fel egy busztársaság saját alkalmazottjának mentegetésére, igaz, később vizsgálat indult az ügyben.

Ha érdekel, milyen manővereket kell feltétlenül ismerned ahhoz, hogy biztonságosan vezess a téli utakon, videós tippeket adunk szakértő segítségével!

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.