5 szokás, ami elcsúnyít anélkül, hogy észrevennéd

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mindannyian boldog szerelmi életre vágyunk. Ám nem elég kapcsolatban lenni az ideális partnerrel, általában igyekezni szoktunk azon, hogy a lehető legtöbbször vonzónak lásson minket. Azok pedig, akik még csak keresgélnek, szinte a tökéletességet hajszolják, ha erről van szó. Íme néhány szokás, ami ellenünk dolgozik.

Tehetünk úgy, mintha a kinézet, a jó modor, az egészséges psziché és a csáberő nem lennének fontosak. Szavalhatnánk napestig, hogy az igaz szerelemnek csakis a lélekhez van köze, hogy az égben köttetik, és akkor talál rád, amikor a legelőnytelenebb a külsőd, és kicsit sem számítasz a nagy ő felbukkanására. Ez azonban nagyrészt romantikus maszlag.

A vonzalom kialakulása szinte elképzelhetetlen a test, az önbizalom, a kisugárzás nélkül. Hiába vagy nagyszerű ember, ha ezt nem tudod megmutatni a többieknek. Így sorra vesszük, melyek azok a legalapvetőbb tényezők, amelyek meghatározzák, mások miként látnak minket elérhetőnek, és melyek azok a szokásaink, amelyek – anélkül, hogy észrevennénk – bizonyos értelemben elcsúnyítanak minket. Egyiknek sincs köze a külső megjelenéshez, hiszen hasonlíthatunk bármelyik híres színészhez, ha gorombák vagyunk, rossz társalgók, vagy más módon taszító a viselkedésünk, nem fogunk könnyen párt találni. Nézzük hát az elkerülendő hibákat: 

Úristen, mit csináltam tegnap este? Az alkohol túlzásba vitele olyan szokás, ami betesz a vonzalomnak
Fotó: Goodboy Picture Company / Getty Images Hungary

#1 Túl sokat iszol

A túl sok alkohol sokféle módon ront a vonzerőnkön: kinézetünkön sem javít, de a legrosszabb, amit a viselkedésünkkel művel: hiába vagyunk józanul ékesszólóak, részegen bizony összeakadnak a szavak, röhögcséléssel tarkított szóáradatba kezdhetünk, vagy illetlen magatartást tanúsíthatunk. Ez általában senkinek sem hozza meg a kedvét ahhoz, hogy megismerkedjen velünk. Ha mégis, akkor legyünk nagyon óvatosak, ugyanis elképzelhető, hogy az illető megpróbálja kihasználni kiszolgáltatott helyzetünket. Ha úgy érezzük, ital nélkül túl feszültek vagyunk társaságban, tanuljunk meg olyan technikákat, amelyek alkohol nélkül nyugtatnak meg, például ilyen a szabályozott, lassú légzés, vagy az önbizalom folyamatos, hatékony, otthoni vagy terápiás erősítése. Meg kell tanulnunk helyesen kapcsolódni az érzelmeinkhez, nem italba fojtani, hanem kezelni őket. 

#2 Mogorva arcot vágsz

Grumpy catnek bejött, de az emberek világában általában a mosolygó, nyitott emberek ismerkednek könnyen. Ha szótlanul, magadba roskadva ülsz, sokkal kevesebben akarnak majd beszélgetni veled, nem is beszélve más szabadidős tevékenységekről. Persze a derűs mosolyt nem lehet magadra erőltetni, annak belülről kell jönnie. Hogy mégis hogyan? A pozitív gondolkodás, a terápia, a rendszeres sport, a feszültség levezetése segíthetnek megtanulni élvezni az életet, ami adatott. Ha ez megy, a mosoly már csak az automatikus ráadás. 

#3 Túl gyorsan haladsz

Ha régóta nem élsz kapcsolatban, csábító lehet a gázpedálra lépni, amint egy potenciális partnerre találtál. Ám ez az egyik legnagyobb hiba, amit elkövethetsz. Az erőszakosság nemhogy nem férfias vagy macsós, de egyenesen visszataszító, és általában csak a menekülési ösztönt aktiválja. Minden kapcsolatnak, még egy barátságnak is időre van szüksége, hogy mint egy virág szárba szökkenjen és kibontsa a szirmait. Még inkább igaz ez a romantikus változatra. Figyeld partneredet, tartsd be az illemszabályokat, tájékozódj arról, mi a normális üteme az ismerkedésnek, és hacsak a másik fél határozottan és egyértelműen mást nem kér, tartsd is be őket. A másik zaklatása, a túl sok üzenet és hívás, a nyomulás csak önbizalomhiányra utal. Egyrészt érthető, hiszen nagyon szeretnéd, hogy valami végre sikerüljön, de a türelmetlenség sajnos a legtöbb esetben visszaüt. 

#4 Sokat telefonozol

Nagyon nehéz megközelíteni azokat az embereket, akik szinte össze vannak nőve a készülékeikkel. Randevú esetén pedig egyenesen udvariatlanság állandóan az eszközt nyomkodni: halkítsd le, és tedd el a táskádba, majd figyelj a partnered szavaira, viselkedésére. Éreztesd vele, hogy ő érdekesebb, mint bármi, amit a net fel tud dobni. A telefon akkor kerüljön elő, amikor a másik elérhetőségét mented el, vagy ha odáig jut a beszélgetés, hogy fényképet szeretnél megmutatni. A mobilnet viszont legyen kikapcsolva, hogy ne az értesítésekkel foglalkozzatok. 

#5 Buta vagy fölösleges kérdéseket teszel fel

Nincs, aki ne izgulna egy fontos randin azon, hogy vajon túl sokat vagy eleget beszél-e, mindent megtud-e a másikról, amit szeretne. Ám a kevesebb itt is több. Ha nagyon egyértelműen egy listát követsz, sablonosakat kérdezel, akkor érdektelennek vagy lustának tűnhetsz, akiben nincs elég érdeklődés az egyedi megismerkedéshez. Persze mindent be lehet gyakorolni, jó társalgónak lenni egyfajta művészet, de ne a partnereddel tegyél elsőre próbát az első randin, sőt inkább felejtsd el a bemagolt listáidat. Figyelj a másikra, kövesd a mondanivalója fonalát, s mivel nem ismeritek egymást, rengeteg kérdésed merülhet fel. Ha ezeket nem viszed túlzásba, ám ennek ellenére figyelmes vagy, egész jó kis beszélgetés kerekedhet ki már az első találkozás alkalmával.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.