A Föld legnagyobb élőlénye több tízezer focipályányi méretű

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Ausztrália partjainál növekvő tengeri fű 200 négyzetkilométernyi területen él. Van másik rekord méretű növénye is a Földnek: egy erdőnyi méretű fa az.

A legnagyobb állatok nyomába sem érnek a legnagyobb növények a Földön. Egy kék bálna hatalmasnak tűnhet akár 30 méteres hosszával és 170 tonna körüli testtömegével, vannak azonban növények, amelyek ennél sokkal nagyobbak. A legnagyobb óriás mamutfenyő például 1000 tonnás és 93,6 méter magas, és még csak nem is ez a fa az abszolút rekordtartó. 

Rengeteg fa, egyetlen élőlény

Sokáig egy amerikai rezgőnyártelepet tartottak a legnagyobbnak. A Pando névre keresztelt organizmus egy sok egyedülálló fából álló erdőnek tűnik, ám valójában a gyökerei összekötik a fákat. Tulajdonképpen egy klóntelep, amely egyetlen magról fejlődött ki úgy, hogy a növény gyökeréből újabb és újabb csemeték törtek föl a felszínre. Így alakult ki a mintegy 47 ezer fából álló erdő, amely ugyanakkor genetikailag teljesen egységes.

Egyszerre sárgul el ősszel az összes fa
Fotó: Iamraffnovais / Getty Images Hungary

Összesen 43 hektárt foglal el, és a becslések szerint mintegy 6000 tonna lehet a súlya.

Az erdőben akár 130 éves fák is találhatók, ám az egész élőlény története egészen a legutóbbi jégkorszag végéig nyúlik vissza. A tudósok szerint ekkor kezdhetett el kialakulni Pando, amely nevéhez méltón – a pando latin szó azt jelenti, hogy „elterjedek” – azóta növekszik. Elképzelni is fantasztikus, hogy

Idézőjel ikon

ez a hatalmas erdő egyetlen fácskából fejlődött ki, amely mintegy 11 ezer évvel ezelőtt bújt ki a földből.

Pando nem véletlenül nagyon népszerű látványosság, főként ősszel. Egyetlen amerikai rezgőnyárfácska is gyönyörű, amikor nyár végén sárgára, majd narancsra váltanak a levelei, ám mivel egyetlen élőlényről van szó, a Pandot alkotó fák teljesen egyszerre ölelik fel őszi színeiket.

Legek az állatvilágban

Az állatok között a rekordtartó a kék bálna. Legnagyobb súlyú példánya 190 tonnás volt és 27,6 méter hosszú. Ennél egyszer találtak hosszabbat is, ez a bálna 33,6 méteres volt, ennek súlyát azonban nem mérték le, ám becslések szerint akár a 250 tonnát is elérhette. A leghosszabb állatot is a tengerben kell keresni, ez egy sárga hajasmedúza volt, amelyet 1865-ben mértek le Massachusetts mellett: harangjának átmérője 210 centiméter volt, csápjaival együtt a hossza pedig 36,6 méter. A szárazföldön a legnagyobb élőlény az afrikai elefánt, amelynek általában 6 tonna körül mozog a súlya. A rekordtartót az elefántok között 1974-ben jegyezték föl, ennek a példánynak a súlya 10,4 tonna volt, a farkától az ormánya végéig pedig 10,67 méter volt a hossza. Említést kell még tenni egy gombáról is, ugyanis sokáig egy sötétpikkelyes tuskógombát tartottak a Föld legnagyobb kiterjedésű élőlényének, amely az USA Oregon államában közel 10 négyzetkilométernyi területet foglal el.

A levegőből jól látszik, milyen hatalmas ez az élőlény
Fotó: pespiero / Getty Images Hungary

A legnagyobb élőlény a víz alatt él

Van egy olyan élőlény is a Földön, amelyhez képest a Pando hatalmas méretei is eltörpülnek: 28 ezer focipályának felel meg alapterülete. Ezt az organizmust nem máshol, mint Ausztrália nyugati partjainál, a tengerfenéken kell keresni.

Idézőjel ikon

Egy hatalmas tengerifű-telepet találunk itt, amely mintegy 200 négyzetkilométer kiterjedésű (ez körülbelül 28 ezer focipálya területének felel meg),

legnagyobb szélessége pedig 180 kilométer. Az amerikai rezgő nyárhoz hasonlóan ez is egyetlen magról fejlődött ki, a faj tipikus növekedését (egy évben 15-35 centiméter) alapul véve mintegy hozzávetőlegesen 4500 éves lehet. Így a legidősebb organizmus címét meghagyja a Pando-klónnak. A Posidonia australis nevű fajhoz tartozó egyed látszólag különálló hajtásait a föld alatt közös gyökértörzs köti össze. A kutatók akkor jöttek rá, hogy valójában egyetlen élőlényről van szó, amikor azt akarták megvizsgálni, hogy mennyire nagy a genetikai sokszínűsége ennek a tengeri fű mezőnek. A 200 négyzetkilométer különböző pontjairól gyűjtött mintákról, amelyeknek megvizsgálták a genetikai markereit, legnagyobb meglepődésükre azt találták, hogy teljesen azonos a génállományuk, vagyis egyetlen organizmusról van szó.

Ez a mező a legnagyobb kiterjedésű élőlény
Fotó: Viviana Delidaki / Getty Images Hungary

Sajnos a tengeri fű mező kiterjedése az utóbbi években csökkent. Különösen 2010-11-ben, egy példa nélküli tengeri hőhullám hatására, amikor az óceán hőmérséklete 2-5 Celsius-fokkal volt magasabb az átlagosnál.

Ha szívesen olvasnál még érdekességeket állatokról, kattints ide!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.