Erre a szuper egészséges köretre cseréld le a krumplit: a szíved és az agyad is hálás lesz érte

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha a krumpli-rizs páros mellé kipróbálnál valami új köretet, az árpa szuper választás. Amellett, hogy változatosabbá teszi az étkezéseket, még egészséges is.

Hétköznapokon az egyéb teendők mellett sokszor kevés idő jut a főzésre, és emiatt előfordul, hogy elkezdünk egy jól megszokott rutint követni, és ugyanazokat az ételeket készítjük nap nap után. De kis odafigyeléssel változatosabbá tehetjük a fogásainkat, akár egy új köret bevezetésével is. A változatos vegyes táplálkozás nagyon fontos az egészségünk számára, hogy a szükséges vitaminokat, nyomelemeket, ásványi anyagokat mind biztosítani tudja a megfelelő energiabevitel mellett. Arról nem is beszélve, hogy az új ízek segíthetnek, hogy ne legyenek unalmasak az étkezéseink. Egyszerű megoldás a menü felfrissítésére, ha bevezetjük az árpát a köreteink közé.

Sok ételben és italban megtalálod

Legtöbben már fogyasztottunk árpa hozzáadásával készült élelmiszert, még ha nem is tudunk róla. A maláta, ami többek között a sör és a whisky egyik legfontosabb alapanyaga, az árpa csíráztatásával és szárításával készül. A csírázás folyamán keletkező enzim, a diasztáz, a gabonában lévő keményítőt cukrokká alakítja, amiből az erjesztőgombák segítségével készül az alkohol. De ha nem fogyasztunk alkoholt, akkor sütőipari termékek adalékaként, feldolgozott élelmiszerekben édesítőként, színezőként találhatjuk meg a csomagolásokon az összetevők listájában. 

A maláta a sör és a whisky fontos alapanyaga
Fotó: Benjamin Clapp / Getty Images Hungary

Rizs vagy árpa? Mindkettő jó választás

Ha a köretként gyakran használt rizzsel összevetjük, másféle előnyöket állíthatunk mellé, mint amelyekkel a jól bevett köretünk rendelkezik. A barna rizs gazdag E-vitaminban és folsavban, de az árpában sokkal magasabb a rosttartalom és több benne a kalcium. Sok formában megtaláljuk, de a teljes változat a legjobb, az tartalmazza a legtöbb tápanyagot. 

Az árpagyöngy a feldolgozás során már veszít értékes anyagaiból, mert eltávolítják a korpát és a csírát is belőle.

Mivel az árpa a búzához hasonlóan glutént is tartalmaz, a gluténérzékenyek számára sajnos nem jelent megoldás az egyhangú köretek problémájára. 

Kitűnő rostforrás

A teljes kiőrlésű gabonák közül az árpa az egyik legjobb rostforrás!

Idézőjel ikon

Közel 17 százalék rostot tartalmaz,

és történetesen ez egy olyan rostfajta, amely különösen egészséges. Különböző típusú rostok léteznek, beleértve a nem oldható rostokat is, amelyeket a szervezet nem tud megemészteni, de fontosak és hasznosak az emésztőrendszer számára. Az oldható rostok egyik fajtája a béta-glükán, és az árpában rengeteget találunk ebből az egészséges anyagból.

A béta-glükán több területen is segíti szervezetünket:

  • lelassítani az emésztést, és hosszabb ideig biztosít jóllakottságot,
  • inzulinrezisztencia csökkentésében, mert szabályozza a vércukorszintet,
  • az elhízás kockázatát csökkenti,
  • erősíti az immunrendszert, így segítőnk a rák elleni küzdelemben.
Az árpa külső, kemény rétegét eltávolítják
Fotó: Joff Lee / Getty Images Hungary

Fitokemikáliákat tartalmaz

Ezek azok a növényekben található kémiai vegyületek, melyek segítenek megelőzni az olyan betegségeket, mint a szívbetegség és a rák. Folyamatosan zajlanak kutatások, melyek feltárják egészségmegőrző tulajdonságaikat.

Csökkenti a koleszterinszintet

Még több vizsgálatra van szükség, de a kutatók úgy gondolják, hogy az árpában található fitokémiai anyagok, a fitoszterolok felelősek a teljes kiőrlésű gabonák koleszterinszint-csökkentő képességéért. Ezek megtalálhatók más teljes kiőrlésű gabonákban is (az árpában kevesebb van, mint néhány más fajtában). Emellett a nagy mennyiségű oldható rosttartalom is segíti ezt a hatást.

Az árpa segíthet megelőzni a stroke-ot

A teljes kiőrlésű gabonák közül az árpa az egyik legjobb forrása a tokolnak nevezett fitokemikáliának, amely antioxidáns tulajdonságokkal rendelkezik, és bár több kutatásra van szükség, kimutatták, hogy potenciálisan csökkenti a szélütés kockázatát

Segíti a szívet

Az árpa polifenolokat tartalmaz, amelyek nélkülözhetetlen mikrotápanyagok a növényi alapú élelmiszerekben. A polifenolok egyikét, amiből az árpában igen sok van, lignánnak nevezik. Ez egy olyan fitokemikália, amelynek antioxidáns, daganatellenes, vírusellenes és antibakteriális hatása van. Segíthetik a szívet, így az árpa fogyasztása a magas lignántartalma miatt védelmet nyújthat a szívkoszorúér-betegség ellen.

A hántolt árpa egészséges köret, de kicsit tovább kell főzni, mint a rizst
Fotó: Michelle Arnold / EyeEm / Getty Images Hungary

Vitaminok és ásványi anyagok forrása:

Az árpában számos különféle tápanyag található, amelyek segítenek megőrizni egészségünket. Jó forrása egyes B-vitaminoknak, és ásványi anyagokban is gazdag. 

  • B3-vitamin (niacin): szervezetünk arra használja, hogy az ételt energiává alakítsa. A niacin kulcsfontosságú az ideg-, a keringési és az emésztőrendszer megfelelő működéséhez és bőrünk egészsége szempontjából is. Olyan enzimeket aktivál, amelyek a szénhidrátok, zsírok és fehérjék anyagcseréjéhez szükségesek.
  • B6-vitamin: segíti agyunkat és immunrendszerünket, nélkülözhetetlen a fehérjék, valamint a szénhidrátok és a zsírok megemésztéséhez, az egészséges izomműködéshez, a vérképzéshez.
  • mangán: esszenciális tápanyag, tehát nagyon kis mennyiségben van szükség rá a szervezetben, ennek ellenére nagyon fontos, mert befolyásolja a szénhidrát- és a fehérje-anyagcserét, valamint az enzimműködést.
  • szelén: fontos a pajzsmirigy egészségéhez.
  • foszfor: többek között az egészséges csontokhoz és fogakhoz fontos.
  • vas: fontos a vér oxigén-, és szén-dioxid-szállításában, valamint a vérképzésben.

Így készítsd el

Az egész szemet vagy az árpagyöngyöt vízben főzzük meg, a rizshez hasonlóan. A főzési idő az árpagyöngynél rövidebb, a teljes szemnél 45 perc is lehet. Csökkenthetjük ezt az időt, ha előre beáztatjuk, és arra is érdemes figyelni, hogy amíg meg nem puhult, ne tegyünk hozzá sót, mert az nehezíti, hogy a víz bejusson a szemekbe. Kapható a boltokban árpaliszt és -pehely is, ezekkel is bővülhet a felhasználás köre.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Jakab Viktória
Jakab Viktória
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.