Sokan nem tudják, hogy baleset esetén ez a teendő: sok múlik rajta

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mikor kell rendőrt hívni és milyen papírt szükséges kitölteni a helyszínen? Tisztázzuk a balesetek kapcsán felmerülő teendőket.

Nem mindenki tudja, hogy pontosan mi a teendő közlekedési baleset esetén, pedig komoly jelentősége lehet annak, hogy a helyszínen ki és hogyan jár el. A felelősség elismerése azonban például nem szentírás: az utólag akár vissza is vonható – még ha ennek következményei is lehetnek.

Ez a teendő sérüléssel járó baleset esetén

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság útmutatója szerint baleset esetén az első és legfontosabb teendőd, hogy ellenőrizd, megsérültél-e, majd meggyőződj arról, hogy fenyeget-e valamilyen veszély.

Idézőjel ikon

Ha úgy látod, hogy az életed veszélyben van, azonnal távozz a baleset helyszínéről.

Amint a helyzet megengedi, ezután tárcsázd a 112-es segélyhívó számot, és számolj be a baleset körülményeiről, a sérültek számáról és az esetleges járulékos veszélyekről.

A lehető leghamarabb kérj segítséget
Fotó: Jim Craigmyle / Getty Images Hungary

Amennyiben úgy értékeled, hogy a testi épséged nem forog kockán, akkor a megfelelő ismeretek birtokában a mentők kiérkezéséig megpróbálhatod ellátni a sérülteket. De ne mozdítsd el őket, csak ha muszáj. Ha pedig a segítség megérkezik, a kiérkező szervekkel ossz meg minden, a balesetről szóló információt.

Ez a teendő koccanásos baleset esetén

Amennyiben a baleset nem jár sérüléssel, kárral viszont igen, a kék-sárga baleseti bejelentőpapír kitöltése az egyik elengedhetetlen helyszíni teendő. „A szó elszáll, a károkozó ígérete pedig semmit nem ér, ha egyébként nem marad papír a történtekről. Lehet, hogy szemmel láthatólag csak egy kis karcolásról van szó, de a kárszemle során egyéb sérülések is napvilágot láthatnak. Utólag pedig már a legtöbb fél vonakodik „szóba állni”, nemhogy papírra vetni és kitölteni a balesetet igazoló nyomtatványt” – írja dr. Krizsán Zoltán, a Das Jogszerviz szakjogásza.

Koccanásos balesetnél a bejelentőlap kitöltése legyen az első teendőd
Fotó: Guido Mieth / Getty Images Hungary

Ha nincs nálad a papír, az sem probléma, mivel az űrlap már mobiltelefonos applikáción keresztül is kitölthető. De a célnak az is megfelel, ha a felek egy sima papíron, tollal vagy ceruzával rögzítik az adatokat, majd aláírják azt.

A szakember kitért arra is, hogy a balesetek után gyakran mindkét fél felfokozott állapotba kerül. Így előfordulhat, hogy hezitálnak, haza akarnak menni, és úgy vannak vele, hogy ráér később átbeszélni a dolgokat. Megtörténhet az is, hogy a sofőr fejében összekavarodnak a gondolatok – főleg, ha a helyszínen a másik érintett autós, esetleg a tanúk elkezdik az érzelmi befolyásolást, és elbizonytalanítják.

Idézőjel ikon

Talán még meg is győzik az adott sofőrt arról, hogy nem teljesen úgy történt a baleset, ahogyan arra ő emlékszik és ahogyan a bejelentő papíron fel akarják tüntetni az adatokat, köztük a felelőst is.

Jobb, ha készül rendőrségi jegyzőkönyv

Ha nem vagy biztos abban, hogy pontosan mi történt, vagy egyszerűen rossz érzésed támad az egyeztetés során – még ha a másik fél el is ismeri a felelősségét – tanácsos lehet rendőrt hívni. Ilyenkor a károkozó megpróbálhat meggyőzni, hogy erre nincs idő, és elképzelhető, hogy neked is sietős a dolgod, de később sok múlhat azon, hogy készült-e rendőrségi jegyzőkönyv.

A felelősség elismerése utólag visszavonható

Fontos tudni, hogy a baleseti kárbejelentőnek nem célja a felelősség tisztázása, sokkal inkább az adatok rögzítését, a gépjárművek helyzetének megállapítását szolgálja. A szakjogász szerint a gépjármű-felelősségbiztosító feladata lesz az, hogy a felelősséget megállapítsa a kárbejelentő és egyéb bizonyítékok, valamint a kárszemle alapján.

Idézőjel ikon

A felelősséget elismerő nyilatkozat visszavonható, de a „meggondoltam magam” esetnél az sem utolsó szempont, hogy milyen körülmény változott, a károkozó milyen indokokat hoz fel arra, hogy először elismeri, majd visszavonja a felelősségét a károkozásban.

Érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosító a baleseti bejelentőn leírtakat, vagy akár az egyik fél felelősséget elismerő nyilatkozatát felülbírálhatja. A baleset pontos rekonstruálása ugyanis gyakran gépjármű-forgalmi szakkérdés. Szakértője álláspontjára hagyatkozva a biztosító mentesülésre is hivatkozhat, hiába van egy felelősséget elismerő nyilatkozat valamelyik sofőrtől, ráadásul a tények tisztázását a másik fél felelősségbiztosítója is megnehezítheti.

A biztosító döntésére is hatással lehet, ha valaki meggondolja magát
Fotó: Pheelings Media / Getty Images Hungary

„Amennyiben a károkozó utóbb visszavonja a felelősségét elismerő nyilatkozatot, az egyéb bizonyítékok mellett még nem veszett az ügy. Tanúk, helyszínen készült fényképek, esetleg közterületi vagy fedélzeti kamera alapján a baleseteket utólag is rekonstruálni lehet” – jegyezte meg szakmai cikkében dr. Krizsán Zoltán, aki ezért azt tanácsolja, hogy ha egyedül utazol, vagy a baleset a semmi közepén történik, feltétlenül hívj rendőrt.

Azt tudtad, hogy az autód színén is múlhat, hogy mekkora eséllyel szenvedsz balesetet? Erről itt olvashatsz bővebben.

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.