A legdurvább bliccelős sztorik Budapestről

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A legtöbbünk használja a tömegközlekedést valamilyen gyakorisággal – és egészen biztosan szinte mindannyiunkkal előfordult már az is, hogy ezt jegy nélkül tette. A bliccelők közt akadnak notórius nemfizetők és alkalmi feledékenyek egyaránt, az előbbiekre pedig jellemző az is, hogy egészen elképesztő indokokkal állnak elő, ha elkapja őket az ellenőr.

Bár ma nagyon sok BKK-megállóban állnak jegy- és bérletvásárlást könnyítő automaták, ráadásul okostelefonunk segítségével pillanatok alatt vásárolhatunk jegyet, ha épp nagy sietségben vagyunk, még mindig sokan gondolják úgy, hogy ingyen lesz a legjobb utazni. A BKK tavaszi felmérése szerint utasaik 91 százaléka rendelkezik érvényes menetjeggyel, 9 százalék azonban még mindig trükközik.

A tömegközlekedésben ők bliccelnek a leggyakrabban

Ez a magatartás leginkább a 18-29 és a 40-49 éves korosztály tagjait jellemzi, pedig a dolog nem nagyon éri meg – tavaly a tíz legnotóriusabb bliccelő összesen 13,3 millió forintot kellett, hogy büntetésként befizessen a BKK-nak.

A tömegközlekedést ingyen használóknak kacifántos ötletei vannak időnként
Fotó: BKK/Nyirő Simon

Ez cseppet sem vicces, az viszont bizonyos szemszögből nézve már inkább humoros, hogy milyen indokokat sorolnak fel egyes bliccelők akkor, amikor lebuknak a jegyüket ellenőrzők előtt. Megkerestük a BKK sajtóosztályát, akik a következő ellenőrt próbáló sztorikat osztották meg velünk.

Végtelen történet

A Göncz Árpád városközpont beléptetési pontján végzett ellenőrzést egy utaskoordinátor, amikor egy 55 év körüli férfi lépett elé fehér festékes ruhában, majd érvényes diákbérletet mutatott fel. A kolléga azt mondta, hogy rendben van a bérlet, de még egy diákigazolványt szeretne kérni.

Az utas erre közölte, hogy otthon hagyta. Az ellenőr mosolyogva a következőképp válaszolt: „Tényleg? Mikor? 50 évvel ezelőtt?”

Mire az utas: „Hát ez nem jött be, ez a bérlet a fiamé.”

Ekkor udvariasan megkérte őt az ellenőr, hogy vásároljon egy vonaljegyet. Az utas elment a jegyautomata felé, majd visszajött, behelyezte a jegykezelő készülékbe azt, és megkérdezte, hogy így már jó lesz-e. A válasz nem volt, mivel korábban már négy alkalommal kezelt jeggyel próbálkozott. Az illető megint elment az automatához, visszajött, érvényesítette és – már kissé pökhendi stílusban – megkérdezte, hogy „Na ez most már jó lesz?” Az utaskoordinátor ismét nemleges választ kellett adjon, ugyanis környéki helyközi vonaljegyet sikerült ezúttal bemutatni neki. Az utas így szólt:

Idézőjel ikon

„De hát én csak a környékre megyek!”.

Az utaskoordinátor látványosan elkezdett körbenézni, mintha keresne valamit, az utas pedig nem értette, ezért elmagyarázta: „Csak keresem a kamerákat, a Jáksót vagy a Sebestyén Balázst, mert én valami „Kész átverés” áldozata vagyok, hát ilyen nincs, hogy már harmadjára nem képes felmutatni egy érvényes jegyet” – mondta. Ismét felszólította az utast a vonaljegyvásárlásra, aki ennek eleget tett, feldúltan visszatért, de még akkor is figyelmeztetni kellett, hogy a jegyet érvényesítenie is kellene.

Azért az ellenőrök életének is vannak vicces pillanatai

Sufnituninggal készült igazolvány

A Lehel tér metró-beléptetési pontjánál állt az utaskoordinátor, amikor az egyik utas hatósági igazolványt mutatott fel az ellenőrzésnél. A kolléga ezt furcsállta, ezért engedélyt kért, hogy közelebbről is megnézhesse a kérdéses iratot.

Az igazolvány egyik fele egy feltöltőkártya volt, amelyet a kreatív utas lecsiszolt, és hatósági igazolványt nyomtatott az elejére.

Akadnak vicces pillanatok is

Bár a fentiekből is kiderül, hogy az ellenőrök munkája valóban nem mindig egyszerű, azért vannak vidám pillanatok is. Kelenföldön egyedül állt egy utaskoordinátor a beléptetési pontnál, amikor segítséget kért tőle egy utas. A kolléga készségesen elkísérte az idős hölgyet a jegyautomatához nyugdíjas bérletszelvényt vásárolni, ezalatt a táskája a mozgólépcső közelében maradt.

Miközben segített az utasnak, a táskáját megkörnyékezte egy tolvaj… Egy galamb személyében.

A madár belerepült a táskába, kihúzta a szalámis szendvicsét, és minden további nélkül elkezdte csipegetni.

A Hősök terén egy hetven év körüli német utasnak szerzett szép pillanatokat az utaskoordinátor. A férfi nem találta útlevelét, mellyel korát igazolni tudta volna, így megkérdezte, hány évesnek véli az ellenőr, aki 18-20-at mondott válaszként. Ezen az utas és az egész társasága is jót kacagott, és megköszönték, hogy így feldobta estéjüket.

Ha kíváncsi vagy arra, mi az, amit az új szabályrendszerrel rendelkező tömegközlekedésben a legkevésbé értenek az emberek, ajánljuk ezt a cikkünket is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.