Újabb trükkös csalás terjed Magyarországon: ezzel akarnak átverni

Olvasási idő kb. 2 perc

Új online csalási forma terjed a közösségi médiában: ezúttal azok vannak veszélyben, akik a kultúrát választják.

Színházba járni manapság nem olcsó mulatság: egy-egy népszerűbb előadásra egy négytagú család akár 40-50 000 Ft-ot is elkölthet. Ráadásul jegyet szerezni sem mindig könnyű: sokszor napok alatt elfogynak a belépők, utána pedig legfeljebb abban lehet reménykedni, hogy valaki az erre a célra létrejött Facebook-csoportban eladja a jegyét.

Idézőjel ikon

A csalók azonban itt is jelen vannak, így nem árt, ha óvatosak vagyunk.

Az online csalás új formája terjed

Egyre gyakoribb, hogy csalók megvásárolják az online jegyeket, majd Facebook-csoportokban eladják azt – egyszerre akár több embernek is. Az utóbbi időben feltűntek olyan hamis jegyek is, amelyeket grafikai programmal szerkesztettek a mindenre elszánt csalók. A gyanútlan vásárlók előbb örülnek a lehetőségnek, majd a színházba érkezve keserű meglepetés várja őket: ekkor szembesülnek azzal, hogy a jegy nem érvényes. Ilyen esetben nemcsak a várt élmény marad el, hanem még az anyagi kár fölött is bánkódhatunk. A csalók pedig, akiktől a jegyet vásároltuk, addigra már megszüntetik a profiljukat, így nem is tudjuk felelősségre vonni őket.

Az online csalásoknak a színházrajongók is áldozatul eshetnek
Fotó: Wayne Eastep / Getty Images Hungary

Ellenőrizzük, kitől veszünk jegyet

A színházak tudnak a problémáról: állítólag olyan eset is volt már, hogy rendőrt kellett hívni a felháborodott nézők miatt, de az is megesett, hogy ugyanazt a jegyet 40 (!) különböző embernek adták el a szélhámosok. Ilyenkor annyit tehetünk, hogy a rendőrségen feljelentjük a csalót, valamint kiírjuk az adott csoportba a szélhámos nevét.

Biztonságos vásárlás

A legbiztosabb módszer a csalók kivédésére az, ha a színházak hivatalos oldalán vásároljuk meg a jegyet. Igaz, hogy ilyenkor kicsit többet kell várni az élményre, de az legalább garantált. Ha pedig valamilyen oknál fogva mégsem tudnánk elmenni a választott előadásra, vagy az utolsó pillanatban keresgélnénk színházjegyet, jó választás lehet a TicketSwap rendszere, ahol többféle módon is ellenőrzik a jegyek hitelességét.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.

Testem

Alvászavarokkal küzdesz? A mesterséges intelligencia segíthet megfejteni az okát

Nyolc órát aludtál, mégis hulla vagy? Lehet, hogy nem a mennyiséggel van baj, hanem valami olyasmivel, amit csak az algoritmusok látnak. A mesterséges intelligencia megjelent az alvásdiagnosztikában is, és a szakértők azt ígérik, hogy a kábelekkel teli, kényelmetlen kórházi éjszakák helyett hamarosan a saját ágyunkban fekve kaphatunk tűpontos választ arra, miért nem vagyunk kipihentek. Megmutatjuk, hogyan forradalmasítják az algoritmusok az álmainkat.