Patkányok árulták el, mi vethet véget a depressziónak

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ezek a nemszeretem állatok már eddig sem keveset segítettek a humán orvoslásban, de most úgy tűnik, még hálásabbak lehetünk nekik, főleg azok, akik depresszióban szenvednek. A laboratóriumi rágcsálók fontos információkkal szolgáltak a szorongás felszámolásával kapcsolatban, bár a megoldás olyan játékosan egyszerű, hogy magunktól is rájöhettünk volna.

A patkányokkal végzett, gondosan felépített komoly klinikai vizsgálatok valami olyasmit találtak, ami mindig is az orrunk előtt hevert, de nem fordítottunk rá kellő, tudományos igényű figyelmet. 

A játék öröme depresszió ellen

Pedig mi, ember felnőttek gyakran felejtjük tekintetünket az önfeledten játszó, gurgulázva kacagó, vagy éppen csiklandozás közben gyöngyözően nevető gyerekeken, és kiegyensúlyozott boldogságuknak már a puszta látványa is jobb kedvre derít. Ilyenkor gondolunk a gyermekkor fesztelenségére, irigyeljük belefeledkezett játékukat és harsány vidámságunkat. Sok minden eszünkbe jut róluk, de a szorongással és a depresszióval szinte mind ellentétes előjelű.

A tudomány már rég fontos hasonlóságokat fedezett fel patkány és ember között, melyeket orvosi kísérletek során gyakorta hasznosítanak.

A depresszió elűzéséhez talán közelebb jutunk a patkányok játékának vizsgálatával
Fotó: Maria Korneeva / Getty Images Hungary

A patkányok sok dologról meséltek már nekünk

Hogy mást ne említsünk, három különböző korcsoportra osztott patkánypopulációt vizsgáltak a szénsavas üdítőitalok, elsősorban a kóla kognitív képességekre gyakorolt hatásainak felfedésére. A 2018-as kísérlet során 57 napon keresztül kólával itatták az állatok kutatásban részt vevő felét, a kontrollcsoport patkányokat pedig vízzel. 

A szénsavas üdítőn élők kognitív képességeikben hanyatlás volt megfigyelhető, memóriazavarokat produkáltak.

Például, vízivó társaikkal szemben, a labirintusból sem találtak ki. Ami még talán ennél is szomorúbb, hogy a boncolás során fény derült arra is, hogy a figyelem, a memória, a döntéshozatal, az impulzivitás és a személyiség változásért felelős frontális lebenyt is károsodás érte. Sőt, a memóriaképzés és tanulás során fontos, a mentális betegségekben, mint akár a bipoláris zavar vagy a skizofrénia, komoly szerepet játszó hippokamupuszuk is sérült a kísérlet alatt. A fiatalabb patkányok képességeit nagyobb mértékben befolyásolta negatív irányban az üdítőfogyasztás, míg a korosabb rágcsálókban már csak kisebb károkat tett „csupán”.

Még akár depressziósak is lehetünk tőlük?
Fotó: Jeff Greenberg / Getty Images Hungary

Ebben a kutatásban az üdítőfogyasztás emberre gyakorolt hatásait próbálták patkányok segítségével „modellezni”, és már ekkor következtetéseket voltak le a szénsavas, cukrozott italok és a depresszió, valamint a szorongás közti kapcsolatra patkányok segítségével. A kétes megítélésű rágcsálók most pedig, egy friss kutatás során 

fontos összefüggést árultak el a játék élvezete és a szorongás (hiánya) között.

Az ellenszenves rágcsálóként számontartott állatok, hozzánk hasonlóan, élvezik a játékot, szeretik, ha csiklandozzák őket, sőt még a nevetéshez hasonló hangot is kibocsátanak, igaz, ez annyira magas, hogy a mi fülünkkel hallhatatlan.

Játékosan a szorongás ellen

A játék, egészen ez idáig, méltatlanul keveset vizsgált tevékenysége volt az emlősöknek, ez a tanulmány azonban rávilágított a játék jelentőségére

Vajon mit árulnak el számunkra ezek a rágcsálók magunkról?
Fotó: recep aktas / Getty Images Hungary

Végre a tudományos érdeklődés homlokterébe helyezheti a tevékenységet, amely segít az emlősök agyának növekedésében, a szociális és az érzelmi fejlődésben.

A játék közbeni nevetés pontosabb vizsgálata érdekében elektródákat ültettek a patkányok agyába, majd megfelelő körülményeket teremtettek önfeledt játékukhoz. Különböző elemzéseknek alávetve őket azt találták, hogy a játék során tapasztalt jókedv kialakulásában agyuk úgynevezett periaqueductal grey (PAG) tartománya érintett. A patkányok tehát megmutatták, hol a jókedv helye, a szorongás hiányának területe, a további kutatások feladata pedig az lehet, hogy ezt a régiót célozzák meg a depresszió, a szorongás megfékezésének érdekében.

Ha érdekel, mennyire máshogy tudunk erre a különös állatra tekinteni mi, emberek, egy korábbi cikkünkben érdekes tényekre bukkanhatsz.  

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.