Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
John Morton, Canterbury érseke hálózatot mozgatott VII. Henrik Angliájában, közben ügyvéd és igazán impozáns karriert befutó egyházfi is volt a világ első kémfőnöke.
Mióta királyok emelkednek ki egy-egy birodalom vezetésére, azóta léteznek valamilyen formában titkosszolgálatok is. Az uralkodóknak elemi érdeke volt, hogy saját testi épségük, egyben uralmuk védelme érdekében lehetőség szerint tudjanak minden olyan fejleményről, amely országuk hatalmi viszonyaira befolyást gyakorolhat. E téren is kiemelkedő volt az a hálózat, amelyet a Tudor-korban VII. Henrik létrehozott, és az sem meglepő, hogy pont egy papot választott ki ennek fejéül.
A világ első kémfőnöke pap volt
John Morton vezette az első országos szinten szervezett kémhálózatot a tizenötödik század Angliájában: az 1420-ban született Morton egyidejűleg volt az egyház tagja, valamint ügyvéd is. Bourchier kardinális pártfogoltjaként karrierje már fiatalon felfelé ívelt: neki köszönhetően jutott be a király tanácsadó testületébe, ahol VII. Henrik hamar felfigyelt a fiatal pap-ügyvéd tehetségére.
Morton eddig vezető útja nem felelt meg tökéletesen annak, amit ma egy pap ideális tulajdonságainak sorában elképzelünk. Többször váltott oldalt a Lancasterek és a Yorkok közt zajló rózsák háborújában, Franciaországba is menekült korábban, VII. Henrik idejében ugyanakkor már minden csillag együttállása neki kedvezett. A király meglátta benne az ambiciózus és kegyetlen vonásokat is, így 1489-re canterburyi érseket csinált belőle. Ezzel egyházi karrierje tulajdonképpen a csúcsra jutott, a világi berkekben azonban még csak most kezdődött el minden igazán.
Minden hatalom egy kézbe került
VII. Henrik tulajdonképpen szabad kezet adott neki egy kémhálózat megszervezésére, melyben mindenki Mortonnak és csakis neki kellett, hogy jelentsen. Ez volt a bizalmi pozíció a javából: mivel a hálózat összes szála az érseknél futott össze, VII. Henriknek hinnie kellett abban, hogy a valóságot hallja majd emberétől.
A kémfőnök ugyanis begyűjtött minden tudnivalót, majd titkos audienciákra járt uralkodójához, ahol megosztotta vele mindazt, amit a verebek csiripeltek birodalmában.
Kétemberesre egyszerűsítették le ezáltal a döntéshozatalt: nem volt titkos tanács, nem voltak zavaró tanácsadók – de természetesen kevesebb volt a lehetősége is annak, hogy valamilyen tudnivaló illetéktelen kezekbe, azaz inkább fülekbe jusson.
Konspirált, de aggastyánkort élt meg
Henrik és John Morton kettősének volt még egy fontos, közös tevékenysége: pénzt gyűjtöttek, méghozzá nem is keveset – mire VII. Henrik halála után fiára, VIII. Henrikre szállt a trón, a kincstár tele volt, de nem azért, mert az arisztokrácia felismerte, hogy fontos adakoznia. Morton – nincs ezen mit szépíteni –
megzsarolta a tehetősebbek mellett azokat is, akiken látszott, hogy képesek nagyobb summákat összespórolni.
Úgy fogalmazott, addig döfi villáját a bordáik közé, amíg onnan kifolyik a pénz. Ha esetleg ez a lehetőség nem volt szimpatikus valaki számára, volt egy még rosszabb: szó szerint mindenével, közte életével is fizetett az, aki nem volt hajlandó Tudor Henriknek fizetni.
A dolog működött, bármennyire is összeegyeztethetetlen az egyházzal, az életét ugyanis mindenki kedvesebbnek tartotta pénzénél. A valódi csoda azonban az, hogy mindezek ellenére a nyolcvan évet is megélte John Morton: békésnek cseppet sem nevezhető életvitele dacára aggastyánkorig jutott.
Ilyen kezdetek után természetesen a következő évtizedeket is a viszályok, az ármánykodás mérgezték meg Angliában. VIII. Henrikre inspiráló hatása volt annak, ahogyan apja és Morton kémhálózatot mozgattak, ezért kiterjesztette azt. Nem meglepő módon feleségeivel kapcsolatosan is szerzett információkat kémei útján, a későbbiekben pedig utódlásának kérdésében is szerep jutott a titkosírásnak és a rejtjeleknek. Mária, a skótok királynője, és I. Erzsébet, VIII. Henrik és Boleyn Anna közös gyermeke közt dúlt a viszály a trón elfoglalásának kérdésében. Az anglikán Erzsébet és katolikus unokatestvére közti trónviszály egészen addig tartott, míg egy titkosnak vélt levelezésre fény nem derült – ebben a raboskodó Mária megszöktetése mellett szó esett arról is, hogy a skót királynő egy híve,
Anthony Babington készen állna arra is, hogy merényletben végezzen Erzsébettel. Válaszlevelében Mária egyetértett a szökéssel, de nem utasította Babingtont gyilkosságra – viszont Francis Walsingham, Erzsébet titkára és kémje minden egyes levelüket olvasta, a kódot feltörve. Ő olyan utóirattal egészítette ki Mária levelét, amely már konkrét utasítás volt arra, hogy Babington végezzen ellenlábasával, ennek alapján pedig már mind Babingtont, mind Máriát el lehetett ítélni, majd vesztőhelyre lehetett küldeni. Így voltak a kémek valóban élet és halál urai már ebben a korai időszakban: ha technikai eszközeik nem is voltak, furfangjuk sok mindenre képessé tette őket.
