Egy boldog ország titkai: így dicsérnek a dánok

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hosszú évek óta Dánia a Föld legboldogabb nemzete. Titkuk a nevelésben rejlik, ami egyáltalán nem fukarkodik dicséretben és pozitív visszacsatolásban.

Míg az amerikai gyerekeknek a nap minden perce be van osztva különféle feladatokkal, elfoglaltságokkal és tevékenységekkel, addig a dánok ezzel szemben azt állítják, hogy a gyerekeknek térre és szabadságra van szükségük a tanuláshoz és a fejlődéshez. Éppen ezért hagyják, hogy a gyerekek megismerjék és próbára tegyék saját képességeiket. 

Reális képet alkotnak a világról

A dán filmek és könyvek nem a hollywoodi stílusú happy endről híresek. Gondoljunk csak A kis hableány eredeti verziójára, melyben az író, Hans Christian Andersen nem engedte, hogy hősnője és a herceg szerelme beteljesedjen. Ezzel szemben a Disney-filmben Ariel nemcsak férjhez megy Eric herceghez, hanem örökre emberré változik. Ez a kiragadott példa is jól mutatja, hogy a dánok sokkal reálisabb életszemlélettel rendelkeznek, és a valóságot osztják meg gyermekeikkel is.

A dán szülők sokkal inkább a gyerekek erőfeszítéseit, és nem a képességeiket dicsérik
Fotó: rudi_suardi / Getty Images Hungary

Ez tükröződik vissza akkor is, amikor gyermekeiket dicsérik: csak akkor méltatják őket, ha annak valóban megvan a megfelelő oka.

A dán szülők leginkább a tetteikért és nem az intelligenciájuk miatt dicsérik meg a gyerekeket.

Ezzel pedig azt üzenik nekik, a velük született képességeken túl bármit meg tudnak tanulni, és képesek fejlődni. 

Optimistán állnak a negatív helyzetekhez is

A dánok arra törekszenek, hogy a saját előnyükre fordítsák a dolgokat, és a rosszban is meglássák a jót. Például nem adják át magukat a stresszes vagy kellemetlen helyzeteknek, így amikor hideg és viharos idő van, egy dán örül annak, hogy épp nem vett ki szabadságot, hogy elmenjen nyaralni.

A dánok úgy vélik, hogy minden azon múlik, hogyan állunk a dolgokhoz, és ennek megfelelően úgy kommunikálnak a gyerekekkel is, hogy azt üzenik, a körülmények nem lehetnek korlátozó tényezők.

Az olyan negatív üzenetekkel és gondolatokkal, mint például „nem tudok fogyni”, „nem vagyok jó szakember”, és így tovább, azt a példát mutatnák a gyerekeiknek, hogy a korlátaik miatt nem képesek bármire.

Iskolában tanulják az empátiát a dán gyerekek

A dán iskolákban önálló tantárgy az empátiafejlesztés. Ennek a Lépésről lépésre elnevezésű programnak a lényege, hogy a gyerekek megtanulják a mimika és egyéb gesztusok alapján felismerni mások érzéseit. A dánok hisznek abban, hogyha a gyerekek megtanulják beleképzelni magukat mások helyzetébe, sokkal jobban tudják értelmezni a kapcsolataikat, és megérteni barátaikat, valamint családtagjaikat. 

A kölcsönös tisztelet alapvető a családokban

A dán szülők határozottak, magas követelményeket állítanak a gyermekeik elé, de egyben érzékenyek is és támogatják csemetéiket. Ez egyebek között abban is megnyilvánul, hogy akkor is kedvesek és türelmesek a gyermekeikkel, amikor például dacos kisgyerekként vagy kamaszként makacs életszakaszokon mennek keresztül.

A dán szülők következetesek, de megértő felnőttek
Fotó: J_art / Getty Images Hungary

Bár a szülők nem követelik meg a teljes engedelmességet, de a megfelelően érett viselkedést elvárják a gyermekeiktől. 

Ennek köszönhetően a dán családokban a tisztelet mindkét irányban érvényesül.

Az összetartozás a boldogság alapja

A dánok különösen nagy jelentőséget tulajdonítanak az együtt eltöltött minőségi időnek. Ilyenkor a családok együtt játszanak, beszélgetnek, finom ételeket fogyasztanak, vagy egyéb formában töltik egymás társaságában az idejüket. Főként olyan tevékenységeket választanak, melyekben az „én” helyett a „mi” kerül előtérbe; az elektronikus játékok helyett közösen énekelnek vagy zenélnek, és megünneplik akár a mindennapi együttlétet is.

Mindez túlmutat az úgynevezett szülő-gyerek időn: minél több barátja és minél szeretettelibb családja van valakinek, annál boldogabb lehet. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.