Ez történik a testeddel, ha nyers tejet iszol: meglepő a válasz

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A nyers tej fogyasztásának valójában igen súlyos következményei lehetnek.

Vannak, akik szerint a nyers tejben több a tápanyag, vagyis egészségesebbnek kell lennie, arra azonban nem gondolnak, hogy a hőkezelésnek fontos szerepe van, ami minden más szempontot felülírhat. Lássuk, hogy milyen előnyei és hátrányai lehetnek annak, ha ellenérzéseidet félretéve nyers tejet iszol.

Mi a különbség a nyers és a pasztörizált tej között?

A nyers tej attól nyers, hogy nem esik át semmilyen élelmiszeripari eljáráson, így lényegében közvetlenül a tehén tőgyéből kerül a fogyasztóhoz. Ezzel szemben a boltokban kapható pasztörizált tejet hőkezelésnek vetik alá, ami biztonságosabbá teszi fogyasztását, hiszen elpusztítja az emberi egészségre káros baktériumokat, illetve a termék eltarthatósági idejét is javítja.

A nyers tejben veszélyes baktériumok lehetnek
Fotó: SimonSkafar / Getty Images Hungary

A tej pasztőrözősének gyakorlatát az 1920-as években az Egyesült Államokban vezették be, ami a szennyeződések és az emberi megbetegedések csökkentése érdekében 1950-re széles körben elterjedt.

Melyik az egészségesebb?

Egyesek váltig állítják, hogy a nyers tej sokkal egészségesebb és táplálóbb, a szakértők viszont úgy vélik, hogy potenciális előnyeit messze meghaladják a felmerülő egészségügyi kockázatok. Bár való igaz, hogy a pasztőrözési folyamat a tejben található vitaminok százalékos arányát is csökkenti, ez valójában nem olyan drasztikus, mint ahogy hangzik.

A hő hatására kevesebb B12-vitamin, E-vitamin, C-vitamin, folsav és B2-vitamin (riboflavin) marad benne, de a pasztőrözés csak minimálisan befolyásolja a tej tápértékét.

Már csak azért sem, mert több vitamin enélkül is viszonylag csekély mennyiségben van jelen a tejben.

Milyen veszélyei lehetnek a nyers tejnek?

A nyers tej olyan káros baktériumokat hordozhat, mint például a Campylobacter, a Cryptosporidium, az E. coli, a Listeria, a Brucella vagy a Salmonella, amelyek az emberi szervezetbe kerülve élelmiszer-eredetű betegségeket okozhatnak.

A gyakran ételmérgezésnek is nevezett állapot hasmenéssel, hányingerrel, hányással, fáradtsággal és lázzal járhat, szélsőséges esetben pedig vesekárosodást, agykárosodást, krónikus kiszáradást vagy akár halált is okozhat.

A pasztörizálás jelentősen csökkenti az egészségügyi kockázatokat
Fotó: dusanpetkovic / Getty Images Hungary

Az 1930-as években, amikor a pasztőrözést még nem írták elő, a tömeges megbetegedések 25 százalékát a nyers tejre vezették vissza, ami a 21. század elejére, az eljárás elterjedésével kevesebb mint 1 százalékra szorult vissza.

Statisztikák szerint a nyers tejtermékek 840-szer nagyobb valószínűséggel okoznak betegséget, mint pasztőrözött változataik.

Érdemes tisztában lenni azzal is, hogy a nyers tejben található kórokozók némelyike súlyos, életveszélyes betegségek forrása is lehet. Ilyen például a Guillain–Barré-szindróma és a hemolitikus urémiás szindróma.

Szakemberek szerint a nyers tej népszerűségének egyik fő oka a közösségi média, ahol rengeteg téves információ terjed, de szembe kell nézni a ténnyel, hogy fogyasztása akkor sem biztonságos, ha megbízható gazdaságból szerzik be.

Függetlenül attól, hogy az állatok mennyire egészségesek, vagy mennyire karbantartott a farm, még mindig megbetegíthet.

Ennek az a magyarázata, hogy a tehenek ürülékéből származó baktériumok a legnagyobb gondosság ellenére is beszennyezhetik a tejet, de hatással lehet rá az állatok tőgygyulladása és egyéb jellemző betegségei is.

A nyers tej fogyasztása fokozott kockázatot jelent a gyermekekre, a terhes nőkre, a 65 évnél idősebbekre és azokra a súlyos betegekre nézve, akiknek legyengült az immunrendszerük – figyelmeztetnek a szakértők.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.