2 fizetés, 0 gyerek – egyre többen választják ezt az életformát

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egyre több pár dönt a DINK-életmód mellett. Ez a „két fizetésből gyerek nélkül” életstílus egyfajta alternatívát jelent a hagyományos, gyermekvállalást magában foglaló családszerkezettel szemben.

A nemzetközi és a hazai kutatások is azt igazolják, hogy a párkapcsolatban élők egyre inkább halogatják a gyermekvállalást, egy részük pedig teljesen le is mondott róla. De vajon miért? Milyen előnyei és hátrányai vannak a DINK- (dual income, no kids ’két jövedelem, gyerek nélkül’) életmódnak? 

Gyerek és felelősség nélkül

Sokaknak vannak olyan ismerősei az Instagramon, akik gondtalan párkapcsolatban élnek, és arról posztolnak, hogy egyik egzotikus úti céljuk követi a másik. Ha pedig épp nem a Karib-térségből tartanak Párizsba, akkor jól öltözötten és a stresszt hírből sem ismerve hirdetik, hogyan érték el egyik szakmai sikert a másik után. 

Gyerek nélkül, megfelelő anyagi körülmények között élnek a DINK-életmódot választók
Fotó: AleksandarNakic / Getty Images Hungary

A látszat szerint nehéz lenne velük lépést tartani, pedig nem csinálnak egyebet, mint hogy teljes mértékben kihasználják a DINK-életmód adta lehetőségeket.

Vagyis két jövedelemből él két felnőtt ember kényelmesen, gyerek nélkül.

Az anyagi biztonságban élő és a gyermekvállalás felelősségétől mentes pároknak olyan életük van, amelyre sokan vágynak. Éppen ezért egyre népszerűbb a „két jövedelem, gyerek nélkül” házastársi vagy élettársi kapcsolat például az Egyesült Királyságban, ahol a brit országos statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint a nők több mint 50 százaléka marad gyermektelen 30 éves koráig. Ráadásul egy 2020-as brit közvélemény-kutatás szerint minden nyolcadik 18 és 24 év közötti gyermek nélküli fiatal azt mondta, hogy nem valószínű, hogy valaha is lesz gyermeke. 

Az Amerikai Egyesült Államokban sem kecsegtetőbb a gyermekvállalási kedv. Itt a gyermek nélkül élő felnőttek aránya 52,5 százalékról 71,3 százalékra nőtt 1967 és 2016 között.

Ne ítéljünk a látszat alapján!

Még mielőtt magyarázatot keresnénk a fenti számadatokra, és megvizsgálnánk, hogy milyen előnyei vannak a DINK-életmódnak, meg kell jegyezni, hogy a „két fizetés, nulla gyerek” életstílus gyakran nem választás kérdése, hanem a körülmények szülik. Vannak, akiknek termékenységi problémák miatt nem születhet gyermeke, de a DINK-párok között akadnak idősebbek és olyanok is, akiknek már felnőtt gyermekeik vannak. 

Továbbá, a gyermektelen életmódot választó párokról gyakran él a köztudatban az a sztereotípia, hogy túlzottan ambiciózusak, és mindennek elébe helyezik a karrierjüket, és a személyes szabadságuk az elsődleges.

Ezzel szemben gyakran megesik, hogy a párok gyakorlati és praktikus okokból, épp az anyagi bizonytalanság miatt választják az életmódot abban az esetben, ha a pár együttes jövedelme nem elegendő a gyermekvállaláshoz.

„Nem akarunk az elvárásoknak megfelelni”

„Kislány koromban, amikor elképzeltem magam felnőttként, mindig arról álmodoztam, hogy nagycsaládos édesanya leszek. Majd a harminchoz közeledve végleg eldőlt: nekem soha nem lesz gyerekem. Hogy miért? Mert sem én, sem a férjem nem akarunk, pedig meglennének hozzá a megfelelő anyagi és szociális körülmények” – mondja a 45 éves Éva, aki egy multinacionális cég HR-igazgatója, majd hozzáteszi: „Azért nem vállalunk gyermeket, mert egyrészt vannak olyan betegségeim, melyeket sajnos örökölhetne a gyermekem.

Idézőjel ikon

Másrészt nem vagyok hajlandó megfelelni a társadalmi elvárásoknak, és csak azért szülni, mert kell, mert az úgy illik.

A mi házasságunkból nem hiányzik a gyerek, és soha nem fogjuk megbánni, hogy olyan élményekben gazdag, szabad életet élhetünk, melyben semmi nem korlátoz bennünket. Nincs ebben semmi önzőség, egyszerűen szeretjük a munkánkat, én is és a férjem is. De nemcsak dolgozni szeretünk, hanem pihenni, vasárnap délig aludni, és ha kedvünk tartja, utazni, szórakozni vagy saját magunkkal foglalkozni.

Idézőjel ikon

Gyermeket nevelni nagyon kemény és borzasztó nehéz feladat, és nem mindenki akar ebbe belevágni.

Sőt, nagyon sok ember gondolkodik hozzánk hasonlóan, csak a társadalmi nyomás miatt inkább gyereket vállal. Ezek a gyerekek lesznek azok, akiket elhanyagolnak a szüleik.

A DINK-életmód legfőbb előnye: az idő

A sajátos körülményektől eltekintve a legtöbb DINK-kapcsolat olyan előnyökkel jár, melyekből mind a gyermeket nevelők, mind pedig a szinglik kimaradnak.
Mivel a gyermeknevelés rengeteg idő- és energiabefektetéssel jár, a DINK-pároknak általában sokkal több szabadidejük van. Nincsenek szülői értekezletek, fogadóórák, amelyeken kötelezően részt kell venni, vagy olyan tanórán kívüli tevékenységek, amelyekre el kell vinni a gyerekeket. Így hát, amikor nem dolgoznak, azt csinálhatnak, amit akarnak. Ez különösen előnyös azoknak, akiknek nagy ambícióik vannak, vagy épp a karrierjükre akarnak összpontosítani.

A gyereknevelés sok felelősséggel és elfoglaltsággal jár
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images Hungary

A több szabadidő azt is jelenti, hogy a DINK-pároknak több idejük van egymásra. Elmehetnek randevúzni anélkül, hogy bébiszittert kellene fogadniuk, hétvégenként spontán kirándulásokat szervezhetnek, és a vacsoraasztal körül osztatlan figyelmet fordítanak partnerükre. Végső soron ez az extra minőségi idő segíthet egy erősebb kapcsolat kialakításában.

Arra jut pénz, amire akarják

A párok anyagilag is motiváltak lehet arra, hogy a DINK-életmódot válasszák. Miután nem kell a gyermek eltartására, felnevelésére költeniük, a DINK-házaspárok úgy használhatják fel a pénzüket, ahogy jónak látják. Költhetik ruhára, ékszerekre és utazásokra, de fektethetik ingatlanokba, vállalkozásba, értékpapírokba. Olyan mértékű anyagi sikert érhetnek el, amit a gyermeket nevelő házastársak soha nem engedhettek meg maguknak.

Szabadon válthatnak otthont, munkát

Szülőként nehezebben váltanak otthont az emberek, hiszen egy költözés sokszor óvoda- vagy iskolaváltást is jelenthet a gyerekeknek, akiket a barátok elvesztése is megviselhet.

A DINK-kapcsolatban élőknek nem kell emiatt aggódniuk. Szabadon jöhetnek, mehetnek, elvállalhatják azt a munkát akár az ország másik felén is, ami segít álmaik megvalósításában.

A DINK-életmód hátrányai

Annak ellenére, hogy a DINK-életmód több szabadidővel, pénzzel és nagyobb szabadsággal jár, nem mindenki dönthet úgy, hogy ezt a könnyebbnek tűnő életmódot választja.

Sokan valóban egyedülálló, semmivel sem pótolható élménynek és a felnőttkor természetes velejárójának tekintik a gyermekvállalást.

Nem mindenki hajlandó lemondani róla még akkor sem, ha egy bizonyos életszakaszban a személyes szabadság és a karrierrel járó előnyök kecsegtetők lehetnek. Vannak, akik attól tarthatnak, hogy életük későbbi szakaszában megbánják a döntést, hogy nem vállaltak gyereket – és ekkor már túl késő lesz.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.