A 35 éves nőnek sportmelltartója segített rájönni, hogy szívrohama van

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A nők sokkal kisebb eséllyel élik túl az első szívrohamukat, mint a férfiak. Ennek az az oka, hogy a női szívroham tünetei időnként egészen mások, és egyszerűen nem ismerik fel az érintettek. Akadnak olyanok is, akik maguktól rá sem jöttek volna, ha a sportmelltartójuk nem viselkedik egészen másképp, mint korábban…

Sokáig úgy tartották, hogy a nők kevésbé hajlamosak a szívrohamra, ám ez nem igaz. Egy, az Oxfordi Egyetemen született kutatás szerint például három rizikófaktor, a dohányzás, a diabétesz és a magas vérnyomás éppen a nők szívrohamkockázatát emeli meg, de egyes női betegségek is, mint amilyen a PCOS – policisztásovárium-szindróma –, növelik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának rizikóját.

Míg a férfiak egy szívroham esetén feszítő, szorító mellkasi fájdalomra és halálfélelemre panaszkodnak, a nőknél a szívroham tünetei enyhébbek, vagy más jellegűek. Sokáig csak a férfiakét tartották a szívroham klasszikus tüneteinek, és csak az utóbbi időben ismerték fel, hogy mennyire eltérő lehet a két nemnél a szívroham érzékelése.

A 35 éves nő túl szűknek tartotta a sportmelltartóját 

Anna Cupples egyszer sportolás közben azt érezte, hogy a sportmelltartója túl szűk kezd lenni. Később megtudta, hogy szívrohamot kapott, annak ellenére, hogy kiváló triatlonista volt, aki rendszeresen sportolt. 

Hat év elteltével újra egészséges, aktív, és szeretné, ha minél többen megtudnák, hogy a nőknél gyakrabban diagnosztizálják félre a szívrohamot.

Ahogy később elmesélte: 2016 januárjában egy reggel épp a barátaival frizbizett, amikor kellemetlen érzést érzett a mellkasában.

A nőknél enyhébbek lehetnek a tünetek
Fotó: Methagob / Getty Images Hungary

A nő, aki akkor 35 éves volt, nem tartotta komolynak a helyzetet. Korábban hét Ironman triatlont csinált meg, és három világbajnokságon is részt vett ebben a sportágban. Ráadásul az érzés a mellkasában „nem fájdalom volt” – mondta el később. – Mintha csak túl szűk lett volna a sportmelltartóm. Ezért szólt végül a többieknek, hogy kiszáll a játékból – tette hozzá.

Míg Cupples előbb azt fontolgatta, hogy megáll a szemközti kórházban, mielőtt munkába indulna, később inkább úgy döntött, nem megy, mert „olyan hülyén nézne ki”, hiszen nem érzi úgy magát, mint azok, akik szívrohamot kapnak a filmekben. Inkább az irodájába ment. 

A most 42 éves Cupples azonban hamarosan megtudta, hogy szívrohamot kapott, és most, ahol csak lehet megosztja történetét, hogy bátorítson másokat, hogy ne hagyják figyelmen kívül a szokatlan tüneteket. 

A nőket gyakran félrediagnosztizálják

Azon a délutánon a munkahelyén Cupples rossz közérzete megmaradt. Azt mondta, nővére, aki ápoló, meggyőzte, hogy menjen el a háziorvosához, ahol az EKG – amely rögzíti a szív elektromos aktivitását – visszaállt a normális értékre, de azért az orvosa laborvizsgálatot rendelt el. 

Amikor megérkeztek az eredmények, Cupples újra munkába állt. „Hirtelen felhívott az orvos, és megkérdezte: »Hogy érzi magát?« Mondtam neki, hogy jól vagyok, mire ő azt válaszolta, hogy a laboreredményeim mást mondanak. Azonnal mennem kellett a sürgősségi osztályra” – mesélte a ma már teljesen egészséges nő.

A további vizsgálatok kimutatták, hogy Cupples spontán koszorúér-disszekción (SCAD) esett át, amely akkor fordul elő, amikor a szívben lévő ér elszakad. Az állapot lelassíthatja vagy blokkolhatja a szív véráramlását, ami szívrohamhoz, szívritmuszavarokhoz vagy halálhoz vezethet.

Fotó: Boy_Anupong / Getty Images Hungary

A tünetek ezek lehetnek: mellkasi fájdalom, szapora szívverés, kar-, váll-, hát- vagy állkapocsfájdalom, légszomj, rendkívüli fáradtság és hányinger.

A SCAD-k leggyakrabban a 40-es és 50-es éveikben járó nőket érintik, és a szülés utáni első hetekben fokozott a kockázat. Ezek különböznek egy jobban ismert szövődménytől, amely szívrohamhoz vezet – vagy az artériák megkeményedéséhez a plakk felhalmozódása miatt –, amely inkább a férfiakat érinti. 

Egy 31 éves nő korábban mesélt ezzel az állapottal kapcsolatos tapasztalatairól. Bár tudta, hogy valami nincs rendben, az ügyeleten azt mondták neki, hogy szorongásról van szó. Egy tanulmány kimutatta, hogy a nőknél a szívinfarktus áldozatai 50%-kal nagyobb eséllyel kapnak rossz kezdeti diagnózist, mint a férfiak.

„Sokszor egyszerűen nem hiszik el a nőknek a panaszaikat, és ez jelentős késéseket, félresikerült diagnózisokat, késői diagnózist, hatástalan és eredménytelen kezelést okoz” – mondta dr. Garima Sharma kardiológus.

Először azt mondták neki, hogy ne sportoljon 

Cupples azt mondta, megdöbbent, amikor megtudta, hogy szívrohamot kapott. Gyógyszert írtak fel neki, és elrendelték, hogy ne sportoljon, és ne próbálkozzon családalapítással. „Mondjuk úgy, hogy nem vagyok túl jó a pihenésben” – mondta el később egy interjúban. „Ez volt a legnehezebb. Úgy éreztem, sok mindent elvesztettem abból, amit szerettem az életemben” – emelte ki.

A diagnózis felállítása utáni első hat hétben sokat szorongott állapota miatt, majd amikor újra megengedték neki, hogy sportoljon, ismét remek hangulatba került. Ma már nem aggódik annyit szíve egészsége miatt, azóta férjhez ment, és gyermeket is szült. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.