9 jel, ami arra utal, hogy B12-vitamin-hiányod van: lehet, hogy ezért vagy kimerült?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A B12-vitamin pótlása fontos, hiszen hiánya akár veszélyes vérszegénységet is okozhat. Emellett azonban van még más is a hiányállapot tarsolyában…

Szervezetünkben rengeteg különböző biokémiai folyamat játszódik le, melyek megfelelő működéséhez elengedhetetlen, hogy elegendő mennyiségben legyenek jelen bennünk a különböző vitaminok. 

A B12-vitamin nélkülözhetetlen a szervezet számára, támogatja az idegek működését, a vörösvérsejtek termelődését, de részt vesz a szív- és érrendszeri betegségek elleni harcban és a DNS szintézisében is, ezzel egyes krónikus betegségek megelőzésében is szerepet kap. Védi az idegeket és az agysejteket körülvevő mielinhüvelyt, így a feltételezések szerint még az Alzheimer-kór megelőzésében is segíthet.

Az időskori hanyatlást is megelőzheti

A kutatások a B12-vitamin-hiány és az idős emberek kognitív hanyatlása közötti kapcsolatot tanulmányozták. Ez a vitaminféle könnyen beszerezhető, akár élelmiszerekből, akár táplálékkiegészítőkből – ami azért jó hír, mert hiánya sajnos hosszan tartó károsodást okozhat az idegekben. A kognitív hanyatlás is gyakoribb azoknál az időseknél, akiknek B12-vitamin-hiányuk és folsav- vagy B9-vitamin-feleslegük van. 

Nem helyettesítik az egészséges étkezést
Fotó: Aitor Diago / Getty Images Hungary

Így tudhatod meg, hogy elég B12-vitamint szedsz-e

A vitaminhiány tünetei az enyhe fáradtságtól a súlyos neurológiai szövődményekig terjednek. 

Az enyhe B12-vitamin-hiányban szenvedőknél kimerültség alakulhat ki. Az enyhe vagy mérsékelt hiány vérszegénységet okozhat, a szervezetben nem lesz elegendő egészséges vörösvérsejt az oxigénelosztáshoz. Dr. Aaron Goodman hematológus és a UC San Diego Health professzora szerint a B12-vitamin-hiány okozta vérszegénység sebeket okozhat a száj körül.

Mindezeken túl perifériás neuropátiához, vagy az agyon és a gerincvelőn kívüli idegek károsodásához is vezethet. A perifériás neuropátia tünetei közé tartoznak az olyan érzékszervi problémák, mint a kéz- és lábbizsergés vagy zsibbadás, valamint a nyelvgyulladás, amely a fűszeres vagy savas ételek iránti érzékenységet okozhat.

A neurológiai tünetek a következők: 

  • ingerlékenység
  • depresszió
  • pszichózis

A súlyos B12-vitamin-hiány ráadásul súlyosabb vérszegénységet és más, vérsejtekkel kapcsolatos problémákat, gyulladást, szívgyengülést és meddőséget is okozhat a szakértők szerint.

A B12-vitamin-hiány kezelése

A kockázatnak leginkább azok az emberek vannak kitéve, akik kevés állati eredetű élelmiszert, például tojást és húst fogyasztanak. Ezek a vitamin egyetlen természetes forrásai. Vegán étrend esetén a szájon át szedhető kiegészítők, esetleg vitaminnal dúsított élelmiszerek segíthetnek.

Az orvos hozzátette, hogy idősebb felnőtteknél, vagy gyomorműtéten átesett embereknél előfordulhat olyan felszívódási zavar, amely B12-vitamin-hiányt okozhat. A gyomorsav csökkentésére gyógyszert szedők és az alkoholfogyasztók is veszélyben lehetnek, nekik sokkal jobban kell figyelniük a pótlásra.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.