Életmentő lehet a korai szűrés - figyeljünk a tünetekre, nem minden írható a koronavírus számlájára

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bár a legtöbb, egészséggel kapcsolatos aggodalmat továbbra is a koronavírus-járvány okozza - és úgy tűnik, ez egy ideig még így is marad -, azért figyelmet kell szentelnünk azokra a szűrésekre is, amelyek az életkorból vagy a kockázati tényezőkből adódóan szükségesek lehetnek. Ma van a rák világnapja.

A Rák Világnapja a Nemzetközi Rákellenes Unió (UICC) kezdeményezésére jött létre, melyet minden év február 4-én tartanak meg világszerte. A világnap célja, hogy a figyelmet a megelőzés fontosságára, a betegséggel kapcsolatos ismeretek terjesztésére és a betegellátás javítására irányítsa. Ennek apropóján a tüdőrákkal kapcsolatos tünetekre szeretnénk felhívni a figyelmet, hiszen a daganatos betegségek közül a tüdőrák szedi a legtöbb áldozatot Magyarországon és világszerte is, férfiak és nők között egyaránt.

A koronavírus-járvány okozta leterheltség, a korlátozó intézkedések miatt az egészségügyi rendszerek a világ legtöbb országában nehezen tudják a járvány előtti szűrőkapacitást fenntartani, holott számos betegség esetében különösen fontos lenne, hogy már a tünetek jelentkezése előtt, korai fázisban kiszűrjék a betegséget, és mielőbb megkezdjék a megfelelő terápiát.

A tüdőrák jellemzően ilyen: a szűrővizsgálatok akkor is kimutathatják a betegséget, ha az még tünetmentes. Ezért különösen fontos, hogy rendszeres tüdőszűrésen vegyünk részt – a gyakoriság kapcsán a háziorvos tud megfelelő tanácsot adni, hiszen ő ismeri a páciensei kockázati tényezőit.

A tüdőrák tünetei

A tüdőrák kezdeti tünetei más betegségekre is utalhatnak, akár koronavírusra is. Ilyen például a köhögés, a légszomj és a mellkasi fájdalom. Nagyon fontos ezért, hogy tünetek jelentkezése esetén minél előbb keressük fel orvosunkat az egyértelmű diagnózis érdekében. Persze a betegség előrehaladtával már egyértelműbb tünetek is megjelennek, ilyen a fáradtságérzet, a nyelési nehézség, a véres köpet, de az étvágytalanság és fogyás, a vérszegénység és sápadtság is jellemző lehet .

Ki lehet érintett?

Sokan úgy gondolják, hogy őket nem fenyegeti a tüdőrák, hiszen nem dohányoznak, azonban a valós helyzet más. Az igaz, hogy a dohányzók körében a nemdohányzókhoz képest tizenkétszer gyakoribb a betegség kialakulása, de a tüdőrákos betegek 25%-a a nemdohányzók közül kerül ki.

Hogy lehet ez? A dohányzó mellett annak környezete is ki van téve a káros füstnek, ez a már ismert passzív dohányzás. Ezenkívül ismeretes az is, hogy a harmadlagos dohányfüst is lehet rákkeltő: zárt helyiségben a dohányfüst megtelepszik a bútorokon, textíliákon, a benne lévő nikotin pedig reakcióba lép a szoba levegőjének egyéb összetevőivel, és rákkeltő nitrozaminok keletkeznek.

Emellett fertőzéseknek, hormonális tényezőknek is lehet rákkeltő hatása, sőt a genetikai adottságok – a családban előfordult daganatos megbetegedések - is befolyásolják a tüdőrák kialakulásának kockázatát.

A tüdőrák szedi a letöbb áldozatot Magyarországon és világszerte is
Fotó: Prapass Pulsub / Getty Images Hungary

Van megoldás?

A legfontosabb azonnali tennivaló a rizikótényezők kiszűrése: a dohányzásról való leszokás, az olyan helyzetek elkerülése, ahol passzív dohányzásra kényszerülünk. Bár a nikotin erős függőséget okozhat, de tudjuk, hogy nem lehetetlen feladat a leszokás, amelynek nem csak hosszú távú előnye létezik, hanem azonnal észrevehetjük a változást: javul a vérkeringés, a légzés, a szervezet oxigénellátottsága, ami erősíti az immunrendszert is.

Ezen kívül az egészséges táplálkozás, a mozgás nagyon sokat tud segíteni abban, hogy fizikai állapotunkat hosszú ideig megőrizzük, így a fertőzések, megbetegedések is nagyobb eséllyel kerülnek el.

És amit nem lehet eléggé hangsúlyozni, az a szűrővizsgálat jelentősége, amellyel a megbetegedés korai fázisa, de akár már a rákot megelőző állapot is kimutatható. Ha veszélyeztetett csoportba tartozunk, akkor ne feledkezzünk meg erről, hiszen ahogy fejlődnek a terápiás lehetőségek, úgy nő a korai felismerés jelentősége is. A kezdeti fázisban felismert daganatos betegségek lényegesen nagyobb arányban gyógyíthatóak, mint a későbbi stádiumban diagnosztizáltak. A korai felismerés és a személyre szabott kezelés mielőbbi elkezdése növeli a daganatos megbetegedések túlélésének esélyét: a műtétek, a modern kezelések és gyógyszerek jelentősen javíthatják a beteg életkilátásait.

Megalapozottan reménykedhetünk abban, hogy tavaszra a koronavírus lényegesen kisebb terhelést jelent majd az egészségügy számára, mint a téli hónapokban. Érdemes újra átgondolni, a háziorvossal átbeszélni, hogy milyen szűrések lehetnek időszerűek, még akkor is, ha nincsenek tünetek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.