Einstein 130 milliós hegedűjén magyar virtuózokkal is játszott

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Einstein rajongott a zenéért, különösen Mozart szonátáiért és Haydnért, és már gyerekkorában hegedűórákat vett.

Edwin Bachmann világhírű hegedűművész, aki Budapesten született 1890-ben, Jakob Bachmann, a Rumbach utcai zsinagóga egykori főkántorának fiaként, már Amerikában találkozott Albert Einsteinnel 1921-ben. A fizikus zseni ebben az életszakaszában sokkal több volt, mint kutató. Elkötelezett pacifista, aki az első világháború kapcsán Freuddal intenzív levelezésbe kezd „Miért a háború” címmel. Az egyre növekvő antiszemitizmus hatására pedig a cionizmus elkötelezett támogatója, annak ellenére, hogy 1911-ben a prágai Károly Egyetemen magát vallástalannak vallotta. 

Szerzőnkről

Czingel Szilvia szabadúszó író, kultúrantropológus, évekig volt a Centropa Alapítvány munkatársa. Két könyve, a vallásnéprajzi témájú Ünnepek és hétköznapok és az oral history módszerével készült Szakácskönyv a túlélésért után nemrégiben jelent meg új könyve, A női test alakváltozatai 1880–1945. Tudását és tapasztalatát a hétköznapokra adaptálta, így jelenleg storytelling kurzusokat, városi sétákat és walking coachingot tart. 

A nácizmus elől menekülő Einstein 1932-ben költözött az USA-ba. Nagyságát az is jelzi, hogy 1952-ben, amikor Háim Weizmann izraeli elnök elhunyt, az izraeli kormány felkérte Einsteint, legyen ő a második elnökük. A felkérést a tudós visszautasította: „Mélyen meghatott az izraeli állam felkérése, azonban szomorú vagyok és szégyellem magam, de nem tudom ezt elfogadni.” Ő volt az egyedüli amerikai állampolgár, akinek valaha is ilyen magas rangú befolyásos politikai pozíciót ajánlottak egy idegen állam vezetésében.

Az kevésbé köztudott, hogy rajongott a zenéért, különösen Mozart szonátáiért és Haydnért, és már gyerekkorában hegedűórákat vett.

Gyerekkorától rajongott Mozartért

A kisgyermek Einsteint hatéves korában az édesanyja, Pauline Koch, aki jó nevű zongorista volt, beíratta hegedűórákra. Einstein kamaszkorában fedezte fel Mozart hegedűszonátáit. Ettől a pillanattól kezdve a zene a szenvedélyévé vált: óriási hatással volt rá Mozart és Bach zenéje, akik élete végéig a kedvenc zeneszerzői voltak. Amerikába való érkezésekor az újságírók kócos hajú, különös fekete nadrágot viselő kedves emberként jellemezték, aki bárhova is ment, magával vitte hegedűtokját.

Kottaállvány elhelyezése tudományos alapon

Bachmann, Arturo Toscanini olasz karmester nagy felfedezettje a National Broadcasting Company zenekarának prímhegedűse volt. Jól ismerte Einsteint, hiszen meghívást kapott Einstein zenekarába, az Einstein-kvartettbe. A megőrzött családi visszaemlékezés barátságukról a következő történetet őrzi:

„Nagybátyám az Einstein-kvartettben is játszott. Remek történetei voltak Einsteinről, nagyon jó barátok voltak. Például hetenként jöttek össze, ha jól emlékszem, Einstein lakásában. Mikor festették a lakást, és az egész család szállodába költözött, Einstein nem volt hajlandó beköltözni velük. Kiment a cselédszobába, és ott lakott. Eljött az a nap, mikor összejött a kvartett, mindenki hozta a kottaállványt és hangszert, és kiderült, hogy nem férnek el. Olyan kicsi a cselédszoba, hogy nem férnek el a kottaállványokkal. Azt mondta Einstein, pillanat, uraim, ez az én mesterségem. Leült, kiszámította, hogy melyik állványt hogy kell állítani milliméternyi pontossággal, és elfértek.”

Einstein zenekarokban is játszott
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Egy magyar karmester Princetonban

Einstein egy másik magyar zenei tehetségére is felfigyelt, aki nem volt más, mint Harsányi Miklós hegedűművész, vele az Egyesült Államokban, Princetonban találkozott. A híres matematikus, Neumann János születésnapi partit szervezett Einstein számára, ahol Harsányi zenekara muzsikált. Einstein rögtön megkérte, hogy szerda esténként tartsanak kamarazenei előadásokat saját lakásásban, és Harsányi szerint mindent meg is tett, hogy a szerda estéit szabaddá tegye, hogy együtt zenélhessenek. 

Harsányi, aki zenei igazgatója volt a Princetoni Szimfonikusok zenekarának, felkérte Einsteint a formáció alelnökének. Einstein először habozott és csak ennyit kérdezett: „És mi fog történni, ha az elnök meghal?”. Természetesen a tisztséget később elvállalta, és 1955-ben bekövetkezett haláláig volt a zenekar alelnöke. Vajon mennyire volt jó zenész Einstein? Harsányi azt mondta róla, hogy „pontos, de nem elég érzékeny”.

Bár Einstein kétség kívül jól ismerte a régi és modern zeneirodalmat, mégis Harsányi azt nyilatkozta a zseniről: „Einstein soha nem hallgatott Bartókot.” Többször felajánlotta neki, hogy játsszon barokk zenét is és próbálja ki a csellót is, de Einstein ezt elhárította. Harsányi szigorú karmesteri munkájára csak ennyit mondott: „Ön egy krokodil, aki hipnotizálja a zenekar tagjait.” A tudós zseni csodálta a magyarok zenei tehetségét, csodálta Budapestet, ahonnan számos híres muzsikust ismert személyesen, mint pl. Ormándy Jenő, Doráti Antal, Solti György vagy Széll György.

Bachmann és Einstein zenei hagyatéka

Edwin Bachmann Einsteinhez hasonlóan több mindennel is foglalkozott. A hegedülés mellett gyűjtött régi könyveket és nyomtatványokat, amiből egy szép, nagy gyűjteménye volt, amit el is ajándékozott a Dallasi Egyetemnek. Az Edwin Bachmann Gyűjtemény (Edwin Bachmann Collection) több mint 600 18. és 19. századi nyomtatott, illetve kéziratos zenei anyagot, első vagy korai kiadású könyvet, levelet stb. tartalmaz. Többek közt Händel, C. P. E. Bach, Albrechtsberger, Gluck, Mozart, Haydn, Beethoven, Schubert, Weber, Mendelssohn, Chopin, Schumann, Liszt, Wagner, Verdi, Franck, Brahms, Dvorzak, Debussy anyagait. A gyűjtemény az austini University of Texas egyik zenei gyűjteményekre szakosodott könyvtárában lelhető fel.

Nagy rajongója volt a művészettörténetnek és szép festményeknek. Képszakértő lett, ami azt jelentette, hogy előkelő képüzleteknek dolgozott, galériáknak, és ha azok kerestek valaki számára híres festményt, akkor ő tudta, hol lehet azt megtalálni. Azonkívül Toscanini kedvéért megtanult tökéletesen olaszul, és rendszeresen tudósított egy olasz zenei lapot az amerikai zenei életről. Barátsága Einsteinnel a feltaláló haláláig megmaradt.

A híres fizikus szinte élete végéig zenélt, és ritkán hagyta el otthonát hangszere nélkül. Einstein hegedűje 516 500 dollárért (kb. 131 millió forint) kelt egy aukciósház árverésén. A hegedűhöz járt egy vonó, illetve egy képeslap is, amelyen a tudós éppen hegedült.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Czingel Szilvia
Czingel Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.

Offline

Itt található Magyarország egyetlen diadalíve: Mária Teréziát is lenyűgözte

Bár a diadalívekről a legtöbb embernek Párizs vagy Róma jut eszébe, Magyarország is büszkélkedhet egy ilyen különleges műemlékkel. A váci Kőkapu az ország egyetlen diadalíve, amelyet mindössze két hét alatt építettek fel Mária Terézia 1764-es fogadására. Az uralkodónőt lenyűgözte a monumentális építmény, ám a legenda szerint kezdetben annyira félt a gyorsan felhúzott falak omlásától, hogy nem mert átmenni alatta.

Világom

A falu, ami nem létezik: az ördög művének tartják az Amalfi-part csodáját

Az Amalfi-part számtalan csodát rejt, de van köztük egy, amelynek létezését évszázadokon át titok övezte. Furore, a „láthatatlan falu” nem rendelkezik utcákkal vagy főtérrel, házai magányosan kapaszkodnak a függőleges sziklákon. Legismertebb pontját, a drámai szépségű szurdokot a helyi mondák szerint maga az ördög hasította ki a földből dühében, mikor a lakók elüldözték. A híd lábánál megbúvó, titkos smaragdzöld öböl ma a világ egyik legtöbbet fotózott és legrejtélyesebb természeti képződménye.

Mindennapi

Azonnal tedd le a telefont, ha ezzel hívnak: milliókat bukhatsz miatta

Egyetlen telefonhívás is elegendő lehet ahhoz, hogy valaki elveszítse az összes megtakarítását. A rendőrség közlése szerint egy sértett bankszámlájáról csaknem 47 millió forintot emeltek le, miközben egy magát banki kiberbiztonsági munkatársnak kiadó férfival beszélt telefonon.

Mindennapi

Kiszámolták: a SZÉP-kártyával ennyi pluszpénzt kaphatnak a nyugdíjasok

Május 1-jétől megszűnt az az átmeneti könnyítés, amely külön kormányrendelet alapján 2025. december 1. és 2026. április 30. között lehetővé tette hideg élelmiszer vásárlását a Széchenyi Pihenőkártyával. Emiatt a SZÉP-kártya kerete már kizárólag az eredeti kategóriákra, azaz szálláshelyre, vendéglátásra és szabadidős szolgáltatásokra fordítható.

Testem

Meddőség, PCOS, endometriózis: ilyen jeleket küld a tested a betegségekről

A női hormonrendszer működése ciklushoz kötött, ezért a szervezet jelzései is sokszor változékonyak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden fájdalom, rendszertelen menstruáció, pecsételő vérzés, hajhullás vagy hirtelen testsúlyváltozás „normális női panasz” lenne. A PCOS, az inzulinrezisztencia, az endometriózis, a pajzsmirigyproblémák és a meddőség hátterében gyakran összetett hormonális és anyagcsere-folyamatok állnak.