Minden ötödik 40-es, 50-es felnőttet utolér az életközépi válság

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az utóbbi hónapokban főleg a fiatalok és az idősek mentális állapotára összpontosítottunk, pedig egy friss tanulmány eredményei szerint az életközépi válság sokkal nagyobb arányban van jelen a társadalomban, mint azt gondoltuk.

A University College London kutatói szerint minden ötödik embert érint a midlife krízis, azaz az életközépi válság. A tanulmány szerzői az elmúlt négy évben több mint 28 000 felnőttet vizsgáltak meg, az eredményekből pedig kiderült, hogy leginkább a baby boomer és az X generáció tagjait fenyegeti a mentális egészségük megromlása 40 éves kor után.

Az 1970-es években született résztvevők, tehát az X generáció tagjainak 20 százaléka tapasztalt szorongásos tüneteket a negyvenes éveiben. A baby boom korszak az 1940 és 1959 között született embereké, közülük az 1946-ban született résztvevők 19 százaléka élt át hasonlót, míg az 1958-ban születettek 15 százaléka számolt be szorongásos problémákról. A kutatók azt vizsgálták, hogy a különböző generációk tagjait hogyan érintette a depresszió, a szorongás és a pszichés problémák egyéb formái.

Felnőni nem nagy buli

A kutatás eredményei szerint az 1958 és 1970 között született emberek mentális egészsége javult a húszas éveik végén, mielőtt az idő múlásával aztán romlásnak indult volna. Kiderül az is, hogy a legmagasabb szintű szorongás 46 és 53 éves koruk között volt jellemző.

Az 1970-es születésű résztvevők 16 százaléka számolt be arról, hogy 26 éves kora körül mentális problémákkal küzdött, 30 éves korukra ez az arány 14 százalékra csökkent. A mentális problémák azonban idővel visszatértek, 42 évesen 19, 46 évesen pedig a résztvevők 20 százalékának volt része benne.

Az 1958-as születésűek szorongásának mértéke hasonló görbét mutat: a 23 éves korosztály 10 százalékának szorongása 33 éves korukra 8 százalékra esett vissza. A baby boomerek 13 százaléka 42 évesen nézett szembe a mentális problémáival, míg 50 éves korukra ez az arány 15 százalékra nőtt.

Az 1948-as születésűek esetében a tanulmány megállapítja, hogy 20-30 éves koruk körül nem történt visszaesés, ehelyett a mentálhigiénés problémák tovább emelkedtek, 36 és 53 éves koruk között 6 százalékról 19 százalékra.

Olyan helyzetekben találhatod magad, amikre korábban nem volt példa
Fotó: Clarissa Leahy / Getty Images Hungary

Mitől olyan nehéz?

A szakemberek szerint ez az az életszakasz, ami a korábbiaknál jóval több stresszel jár, köszönhetően a magánéleti és a munkahelyi változásoknak. Általában ez az a korosztály, amelynek tagjai vezető pozíciókban vannak, a megnövekedett felelősség pedig több munkát és kevesebb szabadidőt eredményez. A középkorú felnőttkor gyakran társul a családi struktúra változásaihoz is, ami szintén összefüggésbe hozható a mentális egészségi állapottal. A válással végződő házasságok, a gyerekek kirepülése és az idős szülők ápolása is hatással van a mentális jóllétre.

Úgy tűnik, az X generáció tagjai nagyobb valószínűséggel küzdöttek pszichés problémákkal az életük során, mint az idősebb baby boomerek. Az 1980-as évek végén, az 1990-es évek elején a recesszió és a magas munkanélküliség időszakában léptek be a munkaerőpiacra, a korábbi generációknál nehezebben tudták elkezdeni az önálló életüket, ezek a sajátos körülmények pedig tartós hatást gyakoroltak a generáció mentális egészségére. A kutatások eredményei szerint 60 éves kor körül a szorongás jellemzően csökken. A mentális problémák mértéke 60 és 69 éves kor között 18-ról 15 százalékra csökkent.

A nőknek keményebb az élet közepe

A tanulmányból az is kiderül, hogy több nő számol be életközepi válságról, mint ahány férfi. Az X generációs résztvevők esetében a nők 23 százaléka küzdött mentális nehézségekkel, szemben a férfiak 17 százalékával. Az eredmények hasonlóak voltak a baby boomerek esetében is.

A mentális egészség a serdülők és az idősek esetében kiemelt figyelmet kap, jóval nagyobbat, mint a középkorú emberek problémái, annak ellenére, hogy a felnőttek ebben az életszakaszban különösen érzékenyek a mentális betegségekre. Az eredmények szerint érdemes lenne fokozott figyelmet fordítani a középkorúak mentális állapotának kezelésére, kezdve azzal, hogy elfogadjuk, hogy ez egy természetes állapot.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.