10 praktikus lépés, hogy a legnagyobb álmaidat is megvalósíthasd

GettyImages-521690261

„Akinek van miért élnie, szinte minden hogyant ki tud bírni” – vallotta Nietzsche. Ezt a mondását idézte Viktor Frankl, a logoterápia megalapítója, aki a koncentrációs táborokban szerzett tapasztalatai alapján figyelte meg, hogy azokból lesznek a túlélők, akik mindenfajta létezésben, még a legborzasztóbb körülmények között is képesek értelmet és célt találni. Ha egy elképzelt jövőbe tudtak kapaszkodni, akkor az élményeiket át tudták forgatni a tanulásba és a személyes fejlődésbe. Hogyan érhetjük el mi is, hogy ne csak a múltunk és a jelenünk határozzon meg minket, hanem az is, amilyenek idővel lenni szeretnénk?

Benjamin Hardy szerint ha nincs előttünk jövőkép, akkor biztosan nem tudunk növekedni. Az amerikai szervezetpszichológus úgy véli, hogy mindannyian, társadalmi beágyazottságunkat figyelembe véve, rendkívüli dolgokat hozhatunk létre, ha bátran felkaroljuk a változással járó bizonytalanságot, és képesek vagyunk kilépni a szűk keretek közül, amelyek közé időnként a környezetünk, máskor mi magunk szorítjuk a mindennapjainkat. Hogyan lehet olyan életet élni, ami nemcsak az aktualitásokra reagál, hanem a távlati célok felé is közeledni képes? 

Hardy a Mediumon publikált cikkében 10 olyan, a gyakorlatban könnyen elvégezhető lépést gyűjtött össze, amellyel bárki megvalósíthatja a legmerészebb álmait. Az ő munkája alapján mutatjuk be azokat a stratégiákat, amelyek hatékonyságát már kutatások is megerősítették. Van köztük olyan, amelyiket még nem próbáltad?

#1 Képzeld el magad 5, 10 vagy 20 év múlva

Amikor az emberek jellemzik magukat, sokszor olyan állításokat fogalmaznak meg, amelyek eléggé behatárolják, hogy milyenek ők valójában. A benned rejlő potenciál szempontjából azonban nem szerencsés, ha idejekorán eldöntöd, hogy te milyen is vagy, majd ragaszkodni kezdesz hozzá. Érdemes inkább úgy gondolni az énedre, mint amiben van ideiglenesség, amiből még sok minden lehet. Sokan idős korukban jönnek rá arra, hogy sosem mertek azok lenni, akik lenni akartak, hanem azzal töltötték az életüket, hogy másoknak megfeleljenek. Ahhoz, hogy ez veled ne történhessen meg, érdemes minél pontosabb képet kialakítanod arról, hogy hogyan szeretnél élni a jövőben, mivel lennél elégedett. Mi szeretnél lenni? Hogy nézne ki egy tökéletes napod? Milyen tulajdonságaid lennének előtérben? Kik vennének körül? Milyen értékeket képviselsz? Milyen tevékenységeket végzel? 

Nagyon nehéz bármit is megvalósítani, ha ennyire ködös elképzeléseid vannak róla
Nagyon nehéz bármit is megvalósítani, ha ennyire ködös elképzeléseid vannak rólaFotó: PM Images / Getty Images Hungary

#2 Gyűjts információkat

A céljaid eléréséhez nagyban hozzájárul, ha minél konkrétabban képes vagy megfogalmazni azokat a kimeneteket, amelyeket teljesíteni szeretnél (például határidők és minden, ami csak számszerűsíthető). Persze nemcsak a vágyott állapottal érdemes tisztában lenned, hanem a hozzá vezető utakkal is, így fontos lehet olyan személyekkel konzultálnod, akiknek már vannak tapasztalatai az adott területen. Ők tudnak segíteni abban, hogy hogyan érdemes belevágni egy szakmába, milyen iskolákat célszerű elvégezni, milyen kapcsolatokra lenne jó szert tenni. Ha látod magad előtt az utat, amelyen végig kellene menned, akkor nagyobb eséllyel fogsz felhagyni a halogatással. 

#3 Oszd meg másokkal is a terveidet

Sokan úgy tartják, hogy az álmaidat magadban kellene dédelgetni. Ha másoknak elmondod, azzal inkább elkiabálod őket. Abban persze van ráció, hogy ne azoknak újságold el először az ötleteidet, akiktől az eddigi tapasztalataid alapján vélhetően nem fogsz bátorítást kapni. A többiekkel viszont érdemes megosztanod, hogy milyen jövőt képzelsz el magadnak, hiszen magányos harcosnak nagyon nehéz lenni. Bármihez is kezdesz, biztosan szükséged lesz menet közben olyan társakra, akikkel támogatjátok, inspiráljátok, motiváljátok egymást. Jó, ha minél előbb elkezded megkeresni őket. 

#4 Fektess be a jövőbeli énedbe

Hardy cikkében felelevenít egy történetet egy férfiról, aki vásárolt magának két méregdrága öltönyt. Mi ebben az érdekes? Az, hogy másfél év alatt mintegy 70 kg-t kellett fogynia ahhoz, hogy fel tudja őket venni. Saját bevallása szerint élete legjobb befektetése volt, hiszen a sok lemondás, fogyókúrázás, sportolás közepette végig erős motivációt jelentettek számára a ruhadarabok. Hozzá hasonlóan neked is érdemes bátor tettekkel kilépni életed szokványos keretei közül: ha teheted, menj el képzésekre, vásárolj eszközöket és keress mentorokat, tanácsadókat, kollégákat. Minél több élményt, tudást, impulzust szerzel, annál több mindent tudsz majd erőforrásként felhasználni a jövőben. 

Minél több erőforrásod van, annál nagyobb lehet a növekedés
Minél több erőforrásod van, annál nagyobb lehet a növekedésFotó: Tim Robberts / Getty Images Hungary

#5 Kerüld el mindazt, ami meggátol

Amikor elárulod másoknak a céljaidat, látni fogod, ki hogyan reagál. Előfordulhat, hogy lesznek, akik rögtön kételkedni kezdenek, aggodalmakat fejeznek ki vagy a képességeidet kérdőjelezik meg. Ezekből a jelzésekből tudni fogod, hogy akkor hozzájuk valószínűleg nem érdemes fordulni, ha bátorításra van szükséged. Persze nemcsak emberektől érkezhetnek negatív energiák, hanem a hétköznapi élet megannyi területéről. Ha optimalizálni szeretnéd a teljesítményedet, érdemes holisztikus megközelítést alkalmaznod: odafigyelned arra, hogy milyen ételeket, italokat, információkat habzsolsz, milyen a fizikai környezeted, vagy mennyit mozogsz és pihensz. 

#6 Tisztítsd ki az elmédet naplóírással

Hardy a reggelente történő, körülbelül 10-20 percig tartó naplóírás hasznosságára esküszik. Azt mondja, hogy ennyi idő elég ahhoz, hogy eloszlasd a benned keletkező ködöt, és ki tudd fejezni az érzéseidet, gondolataidat. A naplóírás további előnye, hogy segíthet tudatosabbá válni egy olyan világban, amely minden pillanatban eláraszt minket ingerekkel. Ha nem vagy képes teret adni magadnak arra, hogy gondolkodj, reflektálj, stratégiákat alkoss, akkor félő, hogy reaktívan fogsz élni, robotpilóta-üzemmódban repülsz végig az adott napon anélkül, hogy bármit is látnál a távoli horizonton, ami felé haladni érdemes. Ne hagyd, hogy elvessz a napi teendők között: írj a terveidről, a nehézségeidről, a szorongásaidról. 

#7 Naponta tegyél valamit a célodért

Az életben vannak dolgok, amelyek nem nagyon tűrnek halasztást. A legtöbbünknek pénzt kell keresni, be kell fizetni a számláit, ápolni kell az emberi kapcsolatait. Ezekre gyakran olyan sok energia megy el, hogy más fontos területekre nemigen jut – huss, el is telt 1-2 év, vagy még több. Azért, hogy ne ess ebbe a hibába, lényeges priorizálnod a mindennapok szintjén is azt, amit el szeretnél érni a jövőben. Nem kell hosszú listára gondolni, egyszerűen határozz meg 1-3 tevékenységet, amit naponta meg fogsz tenni azért, hogy haladj az álmaid megvalósításával. Ne a legkönnyebbekre fókuszálj, hanem a legfontosabbakra. 

Odafigyel az egészségére, hogy más területeken is jól teljesíthessen
Odafigyel az egészségére, hogy más területeken is jól teljesíthessenFotó: 10'000 Hours / Getty Images Hungary

#8 Kezdd mindig a legnehezebb feladattal

„Ha reggelente megeszel egy békát, utána már semmi rossz nem történhet veled aznap.” A sokak által Mark Twainnek tulajdonított gondolat arra igyekszik felhívni a figyelmet, hogy a halogatás helyett érdemes minél korábban, friss lendülettel belevágni abba a feladatba, amitől a legjobban tartasz, ami a legnehezebbnek ígérkezik. Hardy odáig megy, hogy reggel 8 előtt szerinte hasznos letudni ezeket a teendőket. Ez ugyanis annyira megnyugtató érzés, hogy a szorongás kiiktatásával utána egész nap produktív tudsz lenni. Amikor arra gondolsz, hogy mennyi mindent megcsináltál már, miközben a legtöbb ember még csak mostanában ébredezik, az tényleg nagyon motiváló tud lenni. 

#9 Legyen kinek beszámolni a haladásodról

Régóta ismert jelenség a pszichológiában, hogy javul a teljesítményünk, ha mérni kezdjük. Ha ezenfelül még időről időre el is tudjuk mondani valakinek az eredményeinket, az további lendületet adhat. Hardynak vannak olyan barátai, akikkel például minden reggel megírják egymásnak az aznapi célkitűzéseiket, este pedig becsekkolnak, hogy ki mennyit valósított meg belőlük. Ez a külső kontroll érzetét kelti, így segít szinten tartani a motivációt. Ráadásul az is hasznos, hogy úgy térnek nyugovóra, hogy vannak elképzeléseik a másnapi teendőiket illetően. 

#10 Fordíts időt a kikapcsolódásra

Mára számos kutatás mutatta ki, hogy mennyire fontos, hogy időnként teljesen le tudj válni a munkádról. Rövid távon nem mindig könnyű kiszakadni, de hosszú távon megéri. Azok, akik rendszeresen ki tudnak kapcsolódni, sokkal kevesebb fáradtságról, halogatásról számolnak be, nagyobb az elköteleződésük, illetve kielégítőbb egyensúlyt tudnak teremteni a karrier és a magánéletük között. Egy tanulmány szerint ráadásul a munkánk szempontjából releváns ötletek mindössze 16 százaléka jut az eszünkbe akkor, amikor dolgozunk. Ilyenkor ugyanis többnyire túl fókuszáltak vagyunk. Otthon, a szabadidőnket töltve vagy utazás közben tud belazulni az elménk annyira, hogy olyan asszociációkra is gondoljunk, amik a szokványostól eltérnek. A céljaid eléréséhez tehát nemcsak azt érdemes megtanulnod, hogy hogyan feszegesd a határaidat, hanem azt is, hogy hogyan védd meg őket.

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.