Egy nemrég megjelent kitűnő írásban Horváth Bence, a 444 újságírója mutatta be Byung-Chul Han filozófus gondolatait. Han szerint napjainkra egy olyan kapitalista rendszer alakult ki, amelynek fókuszában nem a testünk, hanem a tudatunk termelőerőként való felhasználása áll. Ma már egyre többen a szavaikat, az érzéseiket, az ötleteiket adják el. Terjed az önfoglalkoztatás, felszaporodott a szabadúszó vállalkozók száma, a digitális nomádokról nem is beszélve. Ez a berendezkedés nem fegyelmezni akar, hanem vég nélkül ösztönöz – így lázadni is nehezebb ellene.
A látszólagos szabadság azonban újabb típusú kényszereket szül: sokkal nehezebb manapság letenni a munkát, mint pár évtizeddel ezelőtt. Szinte lehetetlen elhatárolódni az okostelefonok, applikációk, csetprogramok azonnaliságot feltételező kommunikációjától. Vannak, akik elsajátítottak bizonyos önoptimalizációs technikákat, így időnként lassítani tudnak a tempón, míg mások továbbra is sprintben kezdenek neki egy maratoni távnak. Ők addig futnak, amíg össze nem esnek.
Gyerekkorunkban nem tanulunk meg fékezni
Annyit érsz, amilyen teljesítményt nyújtasz. A legtöbb gyermek ezt az üzenetet tanulja meg iskoláskorában burkolt vagy egészen nyílt formában. A nem jól teljesítő gyerekek egy életre sebeket szereznek, alacsony önértékeléssel küzdenek, lemorzsolódnak. Ám hosszú távon az a kevés diák is megszenvedi ezt a tanítást, aki egyébként sikeresnek mondhatja magát.
A jó tanuló – jó sportoló szocializációban ugyanis alapvető egyoldalúság rejlik: a fiatal hajlamos csak azt elsajátítani, hogy miként feszegesse a határait, hogyan tegyen rá még egy lapáttal, de azt nem, hogy miként álljon meg, pihenjen, mondjon nemet, vagy priorizáljon a teljesítményéhez nem köthető dolgokat az életben. Ezekkel a tapasztalatokkal a háta mögött lébecolásnak élhet meg minden olyan későbbi szakaszt az életében, amikor éppen nem hal bele a munkájába. Az ilyen felnőtt számára ismerős helyzet az önkizsigerelés, de bűntudatot és frusztrációt érezhet, ha nem tölti hasznosan az idejét. Esti e-mailek, hétvégi feladatok – sokan csak akkor tudnak kilépni a pörgésből, amikor a szervezetük küldi őket kényszerpihenőre. Mit lehet tenni a kiégés kultúrájában? Kristen Lee pszichológus a következő három tanácsot adja.
#1 Vállalj felelősséget az egészségedért!
Mit sem érnek a burjánzó titulusaid, a felhalmozott javaid, az elért sikereid, hogyha rámegy a testi-lelki egészséged. Ha egy olyan helyen dolgozol, ahol a munkáltató azért rendel ebédet, hogy még ilyenkor is a számítógépedhez láncoljon, ha elvárják tőled, hogy az esti órákban is e-mailezz, a probléma jelzését követően érdemes fontolóra venned a váltást. A munkakapacitásod úgy működik, mint egy kád: nem lehet folyton csak kimerni belőle a vizet, mert feltöltődés nélkül a belső egyensúlyod megbomlik, el fog apadni az életerőd. Semmi sem ér annyit, hogy elszigetelődj a szeretteidtől, megkeseredj, sőt testi betegségeket fejlessz.
#2 Hosszú távon csak úgy tudsz jól teljesíteni, ha határokat szabsz
Egy maratont csak úgy tudsz lefutni, ha beosztod az erődet. Ismerd fel a teljesítőképességed határait, és tartsd tiszteletben azokat! Tedd a lelki jóllétedet az első számú prioritássá! Ha vállalható tempóban haladsz, időt tudsz fordítani a társas kapcsolataidra, a testmozgásra, az alvásra, a magadban való alkalmankénti elmélyedésre is. A munkádba iktatott szünetek a közhiedelemmel ellentétben nem elvesztegetett időt jelentenek, hanem növelik a produktivitásodat. Figyelj oda a kiégés megelőzésére: tanuld meg, hogy mik azok a másoktól, önmagadtól vagy a testedtől jövő jelzések, amikor vissza kell venned. Az önmagadra való odafigyelést igazából a munkahelyednek is megérné támogatni: ez számukra is sokkal kevesebb költséggel járna, mint a folyamatos fluktuációval, látszólagos jelenléttel vagy hiányzásokkal járó kiadások.
#3 Miről fognak emlékezni rád?
Előfordulhat, hogy azt tanultad meg, a munkád az első számú kötelességed, minden más csak ezután jöhet. Azonban senki sem úgy fog emlékezni rád, mint arra a nőre, aki csodás e-maileket írt, vagy mint arra a férfira, akinek olyan szép volt a LinkedIn-profilja. Amikor határidőre dolgozunk, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a világon nem minden a munka. Ne mondj le az emberi kapcsolataidban, az adott pillanatban vagy az életed más területein való jelenlétről: annyi minden vár még rád.
