Étkezési zavarokhoz vezethet, ha a partnerünk gyakran néz pornót

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Friss kutatások eredményei szerint nagyobb az étkezési zavarok kialakulásának kockázata a nőknél, ha a partnerük rendszeresen néz pornót.

Az Ohiói Egyetem szakemberei által végzett kutatás eredményeit a PsychCentral tette közzé. A tanulmány arra is rávilágít, hogy az étkezéssel kapcsolatos súlyos bűntudat, a testzsírral való túlzott foglalkozás, valamint a tisztítókúrák és a kényszeres evés gyakrabban fordul elő olyan nők esetében, akik egyfajta nyomást éreznek a párjuktól arra, hogy vékonyak legyenek.

Mi lesz a nővel, akinek a pasija szilikonmelleket bámul?

„Gyakran beszélünk arról, hogy a média, a család, valamint a barátok milyen hatással vannak az étkezési zavarok kialakulására, azonban kevés tanulmány vizsgálta azt, hogy hogyan hat minderre partnerünk viselkedése” – vezeti be a problémát dr. Tracy Tylka, az egyetem pszichológiaprofesszora. „Eddig a téma érintetlen terület volt, azonban érdemes nagyobb figyelmet szentelni rá, ha a partnerünk viselkedése kockázati tényezőt jelent az egészségünkre.” A tanulmányban az is szerepel, hogy az idősebb, tartós kapcsolatban élő nőket hogyan befolyásolja partnerük viselkedése.

„A kutatásban részt vevők átlagos életkora 34 év, és annak ellenére, hogy a legtöbbünk fejében az anorexiás beteg egy tinédzser képében jelenik meg, a szakemberek próbáltak minél szélesebb demográfiai rétegben adatokat vizsgálni” – mondja Tylka. „A táplálkozási problémák sokkal több embert érintenek, mint gondolnánk – a nőknek nagyjából 20-25 százaléka szenved valamilyen étkezési zavartól. Ez a tanulmány segít feltérképezni, hogy mi minden van hatással ezekre a nőkre.”

A kutatásban részt vevő 409, heteroszexuális kapcsolatban élő amerikai nő étkezési problémáit kérdőív segítségével mérték fel a kutatók. A vizsgálatból kiderült az is, milyen hatással van a média, a partnerek, a család, valamint a barátok irányából érkező nyomás arra, hogy minél vékonyabbak legyenek. A kérdések kitértek arra, hogy a nők partnerei – elképzeléseik szerint – hetente hány órát néznek pornót, valamint, hogy a korábbi partnerük milyen gyakran tölthette az idejét pornográf tartalmak böngészésével.

Sokszor észre se vesszük, úgy ártunk egymásnak
Fotó: Shutterstock

Van összefüggés a két dolog között

A kutatók ezután elemezték a válaszok közötti összefüggéseket, és az eredmények szerint egyértelmű az étkezési zavarok és a partner pornónézési szokásai közötti összefüggés. „Az étkezési zavarok számos kategóriájában a párunk általi nyomás károsabbnak hat, mint a barátaink vagy családtagjaink, illetve a média által gyakorolt hatások” – teszi hozzá Tylka.

Még azokra a nőkre is nagy nyomást gyakorol a párjuk viselkedése, akik szerint egyébként nem feltétlenül a vékony az ideális testalkat. Ez pedig befolyásolja azt is, hogy mit gondolnak a nők a partnerük által szépnek tartott testképről. A professzor szerint fontos volt a kutatás, hiszen a nők hajlamosak egy irreális testkép elérésére törekedni, vagy szexuálisan haszontalannak érezni magukat, ha a partnereik inkább pornót néznek ahelyett, hogy feléjük közelednének.

„A partner pornográfiahasználati szokásai és az étkezési zavarok kialakulása közötti kapcsolat erősebb volt ebben a korosztályban, mint a korábbi kutatások során, amikor főiskolások esetében vizsgálták a jelenséget” – egészíti ki Tylka. Ennek az oka lehet, hogy az idősebb korosztálynak nagyobb tapasztalata van párkapcsolatok terén, ezek a tapasztalatok pedig mind hozzájárultak a saját testükről alkotott kép kialakításához. További kutatásokra van szükség a témában, azonban a kapott eredmények segíthetnek az étkezési zavarok megelőzésében és kezelésében. „Vannak szakemberek, akik már támogatják, hogy a táplálkozási rendellenességek sikeres kezelésébe bevonják a partnereket is” – összegzi a kutató.

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.