Ha állandóan pittyeg, az a baj, ha lenémítom, az a baj!

Olvasási idő kb. 1 perc

Attól is szoronghatunk, ha mindenről értesít a telefonunk, és attól is, ha semmiről. De akkor mi a megoldás?

Az idei I/O fejlesztői konferenciáján a Google egy rakás olyan újítással rukkolt elő, melyek segíthetnek a techfüggőség orvoslásában. Az egyik ilyen funkció lényege az értesítések kikapcsolása az okostelefonokon, egyesek szerint ugyanis a gyakori jelzések szorongást váltanak ki a felhasználóban, miközben csökkentik a produktivitását.

Árt vagy segít, ha blokkolom az értesítéseket?
Fotó: Shutterstock

Ígéretesen hangzik az újonnan bevezetett “digitális jóllét” fogalom, ám eddig egyetlen kutatás sem támasztotta alá, hogy az értesítések lenémításától valóban jobban érezné magát az ember, vagy jobban tudna figyelni arra, amit éppen csinál(nia kellene).

Sőt, abban a vizsgálatban, mely arra irányult, hogy megoldja az úgynevezett FoMO, illetve az értesítések okozta szorongás problémáját, az alanyok stressz-szintje éppen a jelzések kikapcsolása után nőtt.

A FoMO az angol „Fear of Missing Out” kifejezés betűiből tevődik össze, egy mozaikszó ami magyarul nagyjából annyi tesz „félelem attól, hogy lemaradunk vagy kimaradunk”. Andrew Przybylski brit pszichológus, a téma egyik legelső kutatója, valamint a speciális FoMO kérdőív megalkotója így definiálja a fogalmat: átható félelem attól, hogy mások tartalmas élményeket szereznek nélkülünk.

Forrás: www.mindset.co.hu

Jó hír, hogy a tanulmány rávilágít egy köztes megoldásra, azoknál az alanyoknál ugyanis, akik elhalasztva kapták meg az értesítéseket, sokkal kisebb mértékű szorongást mutattak ki, mint azoknál, akiknek a valós időben jelzett a kütyüjük, vagy mint azoknál, akiknek teljesen le volt némítva a telefonjuk.

Apropó, az megvan, hogy a kikapcsolt okostelefon puszta jelenléte milyen hatással van a szellemi teljesítményre?

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Mák Gabi
Mák Gabi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.