Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus előadásán egy csomó érdekességet megtudhattunk arról, hogy bizonyos családi minták mekkora hatással vannak az életünkre – a hétköznapi szokásainktól a párkapcsolatunkon át a hivatásunkban elért sikereinkig. Ez persze nem jelenti azt, hogy az ősöket kell hibáztatni, ha valamiben kudarcot vallunk, hiszen csakis rajtunk múlik, hogy mit kezdünk (vagy nem kezdünk) az otthonról hozott mintákkal.
„De anyuuu, te is voltál fiatal!”
Először is fontos tisztázni, hogy egyszerre három különböző életszakaszban is lehetünk, amelyek folyamatos kölcsönhatásban vannak egymással. „Egyrészt éljük az egyéni életutunkat, másrészt – mivel a család gerince a párkapcsolat, – a szülők kapcsolata is tart valahol - harmadrészt pedig a család együttesen fejlődik valamilyen irányba, amit meghatároz az, hogy éppen óvodáskorúak és nyugdíjasok, vagy kamaszok és szülők élnek együtt, vagy esetleg harminc év fölött élvezi valaki a mamahotelek kényelmét” – mondta Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta.
Azt már a kamaszok is tudják, hogy a különböző generációk – időben eltolva, de – ugyanazokon az életciklusokon mennek keresztül és ezt jól ki is használják, amikor igyekeznek meggyőzni a szüleiket, hogy hadd maradjanak már tovább a buliban. „Természetes dolog, hogy a különböző életciklusban járó személyek másként szemlélik a világot; az lenne a furcsa, ha anyai/apai tapasztalatokkal és szülői felelősséggel felruházva pont ugyanúgy látnánk a dolgokat, mint a gyerekünk. Ilyenkor azonban a szülők saját emlékeik segítségével felidézhetik, hogy tiniként számukra mi és miért is volt olyan fontos, így máris sokkal megértőbben és türelmesebben fognak hozzáállni a fiatalabb generáció vágyaihoz” – magyarázta a szakember.
Erik H. Erikson életszakasz modellje...
...alapján minden életszakasznak megvan a maga feladata és felelőssége, ahol a legjobban tudunk elsajátítani bizonyos készségeket vagy képességeket. Előfordul azonban, hogy egy szakaszban kimarad egy adott feladat megoldása és ekkor jön az elakadás. Ezt a hiányosságot egész életünkben görgethetjük magunkkal, vagy – a pozitív pszichológia szerint – bármikor tehetünk szellemi erőfeszítéseket, hogy betöltsük a zavaró réseket.
Túlóra? Neglizsé!
Édes lányom, amikor a férjednek először kell túlóráznia, ami még egybe is esik azzal, hogy új titkárnő érkezik a céghez, akkor ballagj el a fehérnemű üzletbe és vedd meg szépen azt a furmányos neglizsét, amit már régóta terveztél. Kozma-Vízkeleti szerint, ha megkapjuk ezt az útmutatást, akkor egyedül is boldogulunk a feladattal, de ha nem szólt senki, hogy bizony, ilyen helyzetek is adódhatnak, akkor kétségbe esünk, mert nincs forgatókönyvünk az adott problémára.
Az egyes családi életszakaszok feladatait tehát jól megoldhatjuk, de el is akadhatunk bennük. Leginkább olyan helyzetekben, amikben korábban a szüleink is elakadtak, vagy akkor, ha az ő megoldási lehetőségeik nálunk nem működnek. „Ilyenkor zavarban vagyunk, mint Ádám anyák napján, mert fogalmunk sincs, mitévők legyünk. Ráadásul nehezebb időszakokban hajlamosak vagyunk bűnbakot keresni, egyetlen családtagot hibáztatni a gondokért (pl. a kamaszt szekálni azért, mert kamasz) ahelyett, hogy megvizsgálnánk, ki, hol tart a család rendszerében. A gyerek serdülőkorba lépése, a szülő életközépi válsága vagy a nagyszülők szerepvesztése, életük aktív időszakának lezárása ugyanis egytől-egyig nehézséget jelentő tényezők, ezért nem tanácsos egyetlen személyt okolni a bonyodalmakért" – figyelmeztet a család-pszichoterapeuta.
Mi mindent kapunk otthonról?
Elég sok mindent, és nem is gondolnánk, hogy ezek a családi minták felnőttként mennyi döntésünket meghatározzák – legyen szó minket segítő vagy korlátozó sémákról. Ha egy anyuka a jólét ellenére is szeret panaszkodni, problémákat gyártani és folyton-folyvást azt hangoztatja, hogy jaj, lányom, de nehéz jól élni!, akkor automatikusan ezt az attitűdöt veszi fel a lány is, aki függetlenül attól, hogy mennyi mindent elért már az életben, az anyjához hasonlóan áll majd a világhoz.
De számos más, otthonról hozott tényező befolyásolja, hogy milyen emberré válunk.
- Családi határok: Mennyire avatkoznak bele a családtagok egymás életébe? Hol vannak a személyes határaink? Turkálhatunk-e szó nélkül a másik fiókjában? És a külső határaink? Szoktunk-e vendégeket fogadni?
- Szorosabb és lazább kapcsolatok: Idővel alakulhat a családtagok egymáshoz fűződő viszonya és a gyerekek 2-3 társítás alatt alkalmazkodnak ezekhez a változásokhoz. Például, ha anyuka munkahelyet vált és apuka feladata lesz a lurkók hordozása az iskolába, a több kommunikáció miatt szorosabbá válhat az apa-gyerek kapcsolat.
- Megtanuljuk, hogy mi a szereposztás alapja: Minden családban vannak bezzeg-személyek (mint a stréberek az iskolában), akiket mindenki utál, ugyanakkor egy kicsit mindenki irigyel is, mert „ők bezzeg jobban csinálják a dolgokat". Ugyanígy minden családban van fekete bárány és szükséges is, hogy legyen, mert hozzá képest mindenki „normális”, mindenki rendben van. Ő a zsilip, aki megteszi azt, amit valójában mindannyian szeretnénk egy kicsit, de „hát jó gyerek ilyet nem csinál!” Az ő szerepe fontos, hiszen nélküle el kellene gondolkodnunk, hogy jól csináljuk-e a dolgunkat.
- Szabályok: Hogyan kell élni? Ki hozza a döntéseket? Mindent megbeszélünk-e egymással vagy hagyunk szabad teret a másiknak? Ki hogyan áll szóba a másikkal?
- Szokások: Hihetetlen erejük van, nem is kell megindokolni őket: mászkálunk-e cipőben a házban? Hova járunk nyaralni? Ezek megszokott dolgok, amikhez ragaszkodunk, mert kiszámíthatóvá teszik az életünket, nem kell tanakodni, hogy mi lesz a vasárnapi program, mert csak a szokásos: megyünk a nagyihoz, lesz pörkölt nokedlivel.
- Rutinok: Van forgatókönyvünk arra, hogy hogy néz ki egy szerda délután vagy szombat este. Ezek is mentális támpontok, hogy hogyan kell egy-egy élethelyzetben jól működni.
- Játszmák: Szavak nélkül vagy célzásokból hogyan értjük meg egymást a párunkkal. Ha te nem dolgoznál ennyit/innál ennyit/nem lennél ilyen fejfájós, minden rendben lenne. Ha a szüleink szerettek így kommunikálni, akkor esélyes, hogy mi is hasonlóan viselkedünk a párunkkal.
- Hiedelmek: Arra valók, hogy választ kapjunk fontos kérdésekre és segítsenek eligazodni a mindennapokban. Egyél sok gyümölcsöt, mert egészséges. Télen hordj sapkát, különben kihullik a hajad. Csak akkor tudsz érvényesülni, ha sokat dolgozol. Minden férfi disznó. Csak magadra számíthatsz.
- Értékek: Mi az, ami számít és amiért érdemes erőfeszítéseket tenni.
- Küldetések: Igyekezz kapcsolatokat teremteni! Persze kaphatunk egymásnak ellentmondó vagy lehetetlen missziókat is, és olyanokat is, amelyek nem igazán segítik helyzetünket. Ilyenek az odavetett félmondatok, mint például az, hogy „lányom, az asszonysors nehéz!" És ha mi ezt küldetésként visszük tovább, akkor úgy fogunk hozzáállni a házassághoz, hogy az maga a pokol.
- Rítusok: Hogyan ünnepeljük meg a kisebb-nagyobb családi eseményeket? Tartjuk-e az ünnepi hagyományokat? A jól megélt ünnepek segítenek átlépni egyik életciklusból a másikba.
- Történetek: A családi mítoszoknak nem az igazságtartalma számít, hanem az üzenete, hiszen azok által határozhatjuk meg magunkat. Mi vagyunk Kovácsék, akik a jég hátán is megélnek. Ezek a biztató történetek segítenek az érvényesülésben. És persze vannak kevésbé pozitív szemléletű sztorik is: Mi vagyunk azok, akiknek az evilági élet egy siralomvölgy. Ne is próbálkozz, úgysem lesz belőled semmi!
Ha érdekel a pszichológia...
... és szeretnél többet tudni arról, milyen rejtett folyamatok befolyásolják párkapcsolatod alakulását, akkor neked szól következő előadásunk. Sákovics Diana pszichológus június 19-én a Hatszín Teátrumban beszél arról, hogyan ne rontsuk el a párkapcsolatunkat. Várunk szeretettel, jegyeket itt vásárolhatsz.
Ha gödörben találod magad, hagyd abba az ásást!
De ha ekkora ereje van a családi hatásnak, akkor mennyi esélyünk van szabadulni alóla, illetve kialakítani a saját mintáinkat?
„A népszerű pszichológia szereti velünk elhitetni, hogy mindenről a szüleink tehetnek, hogy akik most vagyunk, az már réges-régen, három éves korunkig eldőlt. Ezt pedig olyan jó hallani, hiszen így kibújhatunk a felelősségvállalás alól. Ezzel szemben mi, népszerűtlen pszichológusok azon a véleményen vagyunk, hogy mi vagyunk saját életünk aktív alakítói, és ha változtatni szeretnénk, sokkal kézenfekvőbb abból kiindulni, hogy tehetek azért, hogy jobb legyen az életem. Például úgy, hogy gereblyézek egy kicsit a családomtól kapott minták között” – nyugtat meg Kozma-Vízkeleti Dániel.
Ha tehát nem is tudunk a származási családból kapott mintáktól függetlenül viselkedni, megtanulhatjuk újraírni azokat. Egy új párkapcsolatban vagy házasságban két különböző családi minta adódik össze és amire nekem éppen nincs mintám, arra talán a páromnak lesz. Amire pedig egyikünknek sincs, ott adódik a lehetőség új családi minták megteremtésére. Megnézhetjük, hogy a barátoknál, a nagybácsiéknál ez hogy működik és eltanulhatunk egy számunkra szimpatikus sémát.
„A pszichoanalitikusok azt mondják, hogy eleve olyan párt választunk magunknak, akivel leismételhetjük a már ismerős helyzeteket, mert ez a megszokott és a biztonságos számunkra. Ez azért nem mindig van így, de tény, hogy szeretjük újrajátszani ugyanazokat a párharcokat, amiket már a szüleink is megvívtak egymással. Így próbálunk hűek maradni a családi küldetéshez, a származásunkhoz” – mondta Kozma-Vízkeleti, aki szerint érdemes megvizsgálni, hogy párunkkal erősítjük vagy akadályozzuk egymást a kiteljesülésben. Ha például anyám nem nagyon törődött velem, akkor sanszos, hogy olyan nőket választok páromul, akik szintén nem figyelnek rám, és akkor mondhatom egész életemben, hogy a nők mind önzőek. Fontos felismerni, hogy a partner önbecsülésének rombolásával csak azt érjük el, hogy segítünk neki megismételni a számára kedvezőtlen családi mintákat.
A másik aranyszabály pedig az, hogy ha gödörben találod magad, hagyd abba az ásást. „Ha nyolcvanhetedszer elmondtam a gyerekemnek, hogy tanuljon, mert az fontos, de még többször el kell mondani, akkor esélyes, hogy nem valami hatékony a stratégiám. Vagy amikor naponta fel kell hívnunk a párunk figyelmét arra, hogy a koszos zokni nem sétál el magától a szennyeskosárba, mégsem érti meg, akkor esetleg rajzoljuk körbe a zoknikat krétával vagy hagyjunk felhalmozódni egy kupac szennyest. És ha még ezután is megkérdezi, miért nincs tiszta zokni a fiókjában, értetlenkedjünk egy sort; talán észbe kap, hogy esetleg neki is köze van a sztorihoz. Lehet, hogy az új stratégia egy kicsit melósabb, de megéri ezt választani, mint újra meg újra meg újra meg újra megismételni azt, ami nem válik be" – összegezte a szakember.
