3 és fél évig tart a vonzás egy átlagos kapcsolatban

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mikor laposodik el egy kapcsolat? Mivel lehetne feldobni? Hazudta már, hogy szereti a másikat?

Nemrég volt Valentin-nap, amikor mindenki többé-kevésbé őszintén kinyilatkoztathatta, hogy mennyire szereti a barátnőjét illetve barátját. A napokban megjelent néhány kutatás eredménye is, amik ugyan leginkább az angol párkapcsolati szokásokról mondanak sokat (már ha valaki teljesen komolyan veszi őket), de mivel az angolok is az emberi faj részei, talán általános érvényességű következtetések is levonhatók belőlük. Azt már tudjuk, hogy a szerelem egy hormonális kilengés, ami nagyjából két évig tarható fenn, de mi jön ezután? Ön szerint mikor laposodik el egy kapcsolat? Milyen jeleket tudna megemlíteni? Hazudta már valakinek azt, hogy szereti? Ezekre a dolgokra keresték a választ.

Laposodó kapcsolat

A 2000 ember megkérdezésével készült felmérés lehangoló képet festett az angolok kapcsolatairól. A válaszolók 57 százaléka természetesnek veszi a másik jelenlétét, 64 százalékuk mondja azt, hogy ha egyszer kialakult egy napi rutinjuk, akkor már nehéz frissen tartani a kapcsolatot. Négyből pedig csak egy pár érzi még mindig úgy, hogy még friss és izgalmas a kapcsolatuk - írja a tudományos témákban mindig oly megbízható Daily Mail. Tízből egy pár esetében állításuk szerint már az első évükben elkopott a varázs, 16 százalékuk pedig azt mondja, hogy hónapokkal az összeköltözés után kezdett kifogyni a pezsgés a kapcsolatukból (a kutatást egy szénsavas üdítőket gyártó cég szponzorálta).

Apróbb meglepetés, hogy a kutatás szerint a párok hisznek abban, hogy a romantikus hétvégék, az együtt töltött, randinak beillő esték segíthetnek, hogy fenntartsák az érdeklődést. 

A megkérdezettek szerint a legkomolyabb jele egy kapcsolat ellaposodásának, amikor először mondanak le egy kora esti szexről, hogy inkább elmenjenek aludni. Ezt követi második és harmadik helyen, hogy elmaradnak a búcsúcsókok, és hogy egyre kevesebbet mozdulnak ki együtt otthonról. A nyomasztó tízes listára került még, hogy a párok elfelejtik mondogatni egymásnak, hogy mennyire szeretik egymást, különböző időpontokban feküdnek le aludni, vagy a ház/lakás különböző pontjain, egymástól külön töltik az estét.

Hazudni a szerelmet

Ehhez kapcsolódik egy szexuális segédeszközöket gyártó cég kutatása, amiben arra jutottak, hogy a nők hajlamosabbak a kegyes hazugságra mint a férfiak. Harmaduk ugyanis mondta már a párjának, hogy szereti, csak azért, mert a másik előbb mondta ki, és úgy érezték, kénytelenek viszonozni a vallomást. Ilyen kegyes hazugsággal ugyanakkor - a kutatás szerint - csak a férfiak ötöde élt. Az 1800 ember megkérdezésével készült felmérés szerint a férfiak egyébként merészebbek, ha szeretik a párjukat: csak 5 százalék állította, hogy inkább megvárja, míg a másik kimondja.

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.