Fél a haláltól? Ölelje meg a maciját!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Vagy a párnáját. Vagy bármit és bárkit: kutatás bizonyította, hogy a legapróbb, legszemélytelenebb érintés is képes oldani a szorongást.

Mindenki, akinek volt valaha kedvenc plüssjátéka, valószínűleg hitt abban, hogy ezeknek valódi gyógyító erejük van, de ez az első alkalom, hogy ezt egy tudományos munka is megerősítette. Miközben az emberiség többsége valahogy megbirkózik az elkerülhetetlen halál gondolatával - többek közt azzal, hogy próbálnak a rendelkezésükre álló időben tartalmas és értékes életet élni -, addig azok, akiknek kicsi az önbizalmuk, sokat szoronganak emiatt. Azzal pedig, hogy az életüket értéktelennek és haszontalannak gondolják, be is zárul a kör, hiszen csak még elkeseredettebbek lesznek.

Elfogadni az elkerülhetetlent

Az Amszterdami Egyetem kutatása most arra világított rá, hogy számukra már egy élettelen szőrös tárgy, például egy plüssjáték érintése is valódi segítség lehet, hogy könnyebben feldolgozzák a halandóságukat. Az eredményt a Pszichológia Társaság tudományos lapjában közölték. "Még a rövid és látszólag jelentéktelen személytelen érintések is segíthetnek az embereknek, hogy feldolgozzák az egzisztenciális szorongásaikat" - magyarázta Sander Koole, vezető kutató. "Időnként mindannyian elgondolkodunk azon, hogy megtaláljuk az élet értelmét."

Fotó: Shutterstock

A kutatás több kísérletből állt. Az egyikben például egy kérdőívet töltettek ki a résztvevőkkel, és az alanyok felének közben a tesztet kitöltető kutató egy-két pillanatra nyílt tenyérrel, könnyedén megérintette a hátát, míg a másik felüknek nem. Azok, akiket közben megérintettek, a kérdőív eredményei szerint kevésbé aggódtak a halál miatt, mint azok, akiket nem. Az eredmények azt is kimutatták, hogy az alacsony önbecsüléssel rendelkezők sokszor nagyon vágynak az érintésre, sok esetben kifejezetten keresik is a lehetőségét, amikor szembesítik őket a halandóságukkal. "A kutatás bizonyította, hogy az érintés - még egy olyan élettelen tárgyé is,, mint egy teddimackó - képes enyhíteni az egzisztenciális szorongást" - jegyzi meg Koole. "A személyek közti érintkezés igénye annyira erős, hogy még élettelen tárgyak érintése is képes kiváltani a biztonságérzetet."

A kutatás időnként meglepő feladatok elé is állította az alanyokat. Ilyen volt például, amikor egy plüssmackó árát kellett megbecsülniük. Akiknek közben szóba hozták a halandóságukat kábé 7 ezer forintra becsülték, akiknek nem említették, csak 4 ezer környékére. Utóbbiakat a kísérlet szerint meg is nyugtatta valamelyest, ha eközben meg is érinthették a plüssmackót. 

A kutatók az eredmények alapján úgy vélik, a testi érintkezés, érintés, ölelés a depresszió és egyéb viselkedési problémák kezelésében is fontos szerepet játszhat a jövőben. Jelenleg egy olyan ruhadarab kifejlesztésén dolgoznak, amely a hasonló terápiákban játszhat majd fontos szerepet oly módon, hogy mesterségesen képes kiváltani viselőjében azt az érzést, hogy valaki átöleli.

Érdemes odafigyelni

Közelít a tél, ilyenkor egyébként amúgy is hajlamos az ember a depresszióra, úgyhogy nem árt, ha egy-két dologra különösen odafigyel ebben az időszakban. Ahogy dr. Nagy Zsolt fogalmazott, a magyarok körülbelül 15 százaléka élete folyamán legalább egyszer olyan depresszióban szenved, ami orvosi kezelést tenne indokolttá. Pedig a téli lehangoltság ellen segíthet a banán, csokoládé, a paradicsom és a dió is - a kötelező vitamin körök mellett. Fontos, hogy a hideg ellenére hosszú sétákat is tegyen az ember, hogy feltöltődhessen. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.