Egy kezdő hobbivarrónő viszontagságai – 4. rész

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Végéhez érkezett emberkísérletük. Az alany egy kedvérevaló hobbival, pár ősz hajszállal, valamint két saját ruhadarabbal lett gazdagabb.

Kolléganőnk úgy döntött, megtanul varrni, persze csak hobbiszinten, mi pedig rávettük, hogy minderről számoljon is be egy rövid sorozat formájában. Az első részben megtudhattuk, hogyan is érdemes tanfolyamot választani, és mi mindent kell beszerezni ahhoz, hogy otthon is tudjunk gyakorolni. A második részben kiderült, meddig jutott el a nyolchetes tanfolyam első felében. Azóta elkészült az első szoknya, sőt, az első nadrág is. Ez utóbbinak a története következik a hajtás után!

Bár az első szoknya kicsit megizzasztott, úgy gondoltam, hogy a nadrág csak nem lesz olyan nagy kunszt utána. Tévedtem, a mellékelt képeken látható nadrág igazi állatorvosi ló lett, de a tanulópénzt megfizettem, és most már sokkal, de sokkal okosabb vagyok.

Galéria ikon

7

Egy igazi állatorvosi ló volt, de sokat tanultam a hibákból.
Galéria: Egy kezdő hobbivarrónő viszontagságai 4. rész
Fotó: divany

Sajnos már az anyagválasztásnál elcsúszott a dolog. Az első foglalkozáson derült ki ugyanis, hogy az a fekete gyapjúszövet, amit a feladat leírása után ajánlottak az üzletben ugyan jó minőségű, de nem ehhez a nadrághoz való, mert túl vastag, merev és szúr, mint a veszett fene. Mivel egy kezdő könnyen elvész a sok anyag, minta és a rövidáru között, az oktatóm azt javasolta, hogy érdemes megbarátkozni a környezettel, néhányszor csak úgy, per hecc látogassak el az üzletekbe, tapogassam meg az anyagokat, válogassak, így alkalomról alkalomra magabiztosabb leszek.

A kálvária tovább folytatódott, amikor először kipróbáltuk az interlock gépet, mert ez a masina bizony kegyetlenül lenyesi az anyag szélét, és az íveknél, szegleteknél könnyű pórul járni. Én megint túl lelkes voltam, és míg volt, aki sima cikcakk öltésekkel szegte el a kényes részeket, én toltam az anyagot buzgón, és sikerült is pár centivel elcsúsznom. A hiba szerencsére nem volt végzetes, azt az egy-két centit adott szakaszon le kellett vágni a rossz és a másik szárhoz tartozó darabból. Mivel a 38-as szoknyából is be kellett venni, így ez a kis módosítás is belefért, picit kellett csak átvariálni a tervet.

És következzen a legnagyobb tanulság, semmit sem szabad az utolsó percre hagyni, mert lehet, hogy a 14 centiméteres cipzár helyett csak 16-ost kapunk, a fekete bélésselyem helyett pedig csak szürkét. Igaz, én szeretem, ha az egyszerű dolgokban van egy kis csavar, és lehet, hogy inkább valamilyen rózsaszín anyagot kellett volna választani a fekete gyapjú mellé, hagy szóljon. A bélésselyem egyébként ennél a nadrágnál azért is jött jól, mert nem lett volna túl praktikus, ha a derékpánt belső része a szúrós gyapjúból van, így ezzel pótoltuk.

Nehéz egyébként megmondani, hogy mi volt a nadrág legnehezebb része, a cipzár bevarrása, a derékpánt elkészítése most könnyen ment, igazából csak a nadrágszárak fenékrészének összevarrása volt újdonság, ott bontani is kellett bőszen, akárcsak a szár többi részénél, ugyanis az összeillesztett darabok az anyag minősége miatt a gondos összetűzés ellenére is elcsúsztak. Sebaj, az ismétlés a tudás anyja, és több olyan dolog is volt, amit órán kívül, otthon csináltam meg, nem is kellett segítség. A sok nehézség ellenére azért sikerült összehozni egy hordható darabot, ami egy kicsit még emlékeztet is a H&M-féle Margiela kollekcióra (és ezzel most nem a tervezőnő érdemeit szeretném csökkenteni). Nem meglepő talán, a kreációk közül többek közt az egyik bő szárú nadrágot vettem volna meg a legszívesebben. Emellett persze megint jó érzéssel töltött el, hogy van egy ruhadarab, amit nem kell bevetetni, felvarratni ahhoz, hogy passzoljon derékban és hosszban.

Szóval véget ért a tanfolyam, és van, aki már közülünk beiratkozott a haladó órákra. Nekem pár hónapot ki kell hagynom, de biztos, hogy folytatni fogom, mert eddig mindent abbahagytam, amihez egy kicsike kudarcélmény is kapcsolódott. Most szorgalmasan látogatom a Pinterest DIY & Crafts gyűjteményét, Facebookon követem az érdekesebb blogokat, az eddigi Burdákat is többször átnyálaztam, és bejelölgettem, hogy mit szeretnék majd megvarrni, ha újra gép közelébe kerülök. Közben pedig rendeltem egy könyvet és egy videótanfolyamot arra az esetre, ha bármikor elakadnék, elbizonytalanodnék.

Ráfordítások

Idő:

Bruttó 4x3, azaz 12 óra a műhelyben üres járatokkal és 2X1 óra otthon.

Anyagiak:

- Cérna maradt még a szoknyás feladatból, gombot pedig ismét a saját készletemben találtam. Ha valamihez adnak gombot, mindig szépen elrakom, és akkor sem dobom ki, ha esetleg valami történik a hozzátartozó ruhadarabbal.

- Bélésselyem: 490 Ft (Röltex)

- 1,8 m duplaszéles gyapjúszövet: 8640 forint (Textilsarok)

- 16 cm-es cipzár – 80 forint (Röltex)


Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

m. singer
m. singer
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.