Sosem volt hosszú körmöm, műkörmöm se, nem is vágytam rá, de kipróbáltam, milyen a műkörmös nők élete: az első nap maga volt a pokol, de aztán annyira belejöttem a hosszú körmös életbe, hogy le se szedettem a porcelánt az ujjaim végéről a teszthét után.
Oké, bizonyos körökben biztos kínos, de még sose voltam manikűrösnél: tehát az első meglepetés akkor ért, amikor a szakember megreszelte kicsit a körmeim felületét. Rövidre vágott körmeimre ezek után valami oltári büdös folyadékkal kevert porból húzott fel porcelán műkörmöket. Fél centiseket.
A fél centi is elég
Én ugyan egy centis körmöket kértem, sőt, akár egy extrahosszú hegyes borzalomban is benne lettem volna, de a szakember nem hagyta magát átverni: egy centis körmöt sose szokna meg az, aki tövig vágottal érkezik, elég lesz nekem a fél centi, azzal is szenvedek majd kicsit, de legalább nem azt írom a 7 napos próba után, hogy a műköröm az ördögtől való, és nyomorékká tett.
Az egy órás procedúra végén átlátszó, fél centis, műanyagszerű műkörmökkel távoztam, és eleinte csak próbáltam megszokni a látványt. Lehetetlen vállalkozásnak tűnt bármit elővenni a táskámból, vagy bekapcsolni egy fényképezőgépet. Az első pár órában nem mertem megfogni semmit, az apró kihullott a kezemből, a körömágyaim sajogtak, a körmöm húzódott – a szakember szerint ez természetes érzés az első műkörmöknél, és nem halálos kimenetelű, tehát hamar elmúlik.
Az első nap nagyon szar
Míg vártam, hogy múljon, próbáltam normálisan viselkedni, de kézmosás után nem tudtam papírt tépni, gépelésnél folyton elütöttem, sőt, a süllyesztett, lapos gombbal ellátott számítógépet csak tollal tudom bekapcsolni – viszont a tollat is nehéz volt felvenni az asztalról. Mindegy, menni fog ez, gondoltam, ha másnak nem törik le a műkörme, hát nekem se fog. Közben kiderült, hogy kollégáim nagy részének volt már valaha műkörme: vagy, mert jó haver a műkörmös, vagy, mert a kóros körömrágástól akartak így megszabadulni, mindenesetre csak nekem volt ennyire idegen a téma. És nekem is egyre kevésbé.
Ugyanis már estére teljesen megszoktam a délben épített körmöket, másnapra a húzódás is elmúlt, és miután kifestettem a körmeim, teljesen elmúlt az az érzés, hogy a körmöm nem én vagyok.
Meg lehet szokni
A második műkörmös napon már nem félek minden mozdulatnál attól, hogy letörik a porcelán és leszakad vele együtt a saját körmöm, sőt, rájövök, hogy a porcelán sokkal strapabíróbb, mint a saját köröm: lehet vele erőből verni a billentyűzetet, nyugodtan turkálhatok a táskámban, mosogatásnál odanyomhatom a dörzsit a lábos aljára, meg se kottyan neki.
Na jó, van, amit nem lehet megszokni
Azért van a műkörömnek kellemetlen oldala is: inget begombolni csak segítséggel tudok a hetedik napon is, a nagyobb nadrággomb is feszt kifog rajtam. Nem tudok fülbevalót betenni, csak 5 perc bénázás után. Vakaródzni nem jó, mitesszert nyomkodni lehetetlen. A varrás simán megy, de a főzésénél vigyázni kell, az egyik körmömbe belevágtam hagymaszeletelés közben – csoda, hogy csak egyszer.
A tamponfelhelyezést nem próbáltam, de durvának tűnik, viszont válaszolok arra is, ami mindenkit érdekel: simán lehet műkörömmel is wc papírt használni, minden gond nélkül. Azt a részleges bénaságot, hogy nem tudok inget felvenni, vakaródzni, a szemzugomat korrektorral világosítani és a hidratálókrém fele is rendszeresen a körmeim alatt marad, nem fogom soha megszokni, naponta többször eszembe jut, hogy de jó lesz újra saját körmökkel.
Aztán arra gondolok, hogy milyen jó, hogy a sima körömlakk sokkal tartósabb a műköröm felületén, mint a saját körmön, és mennyivel ápoltabb benyomást kelt a kezem, mint műköröm nélkül. A félreütések száma még mindig bosszantó –valamiért a w-t és a caps lock-ot verem le túl gyakran–, de azt hiszem, még marad a porcelán legalább egy hétig. Önnek milyen műkörmös élménye van? Hordott már zselét vagy porcelánt a körmén? Hogy viselte? Férfiként vonzónak találja a műkörmöt, vagy inkább taszítónak? Mondja el kommentben!
