Így készítsen házilag gyógypárnát

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kispárna jó dolog, és ha még gyógyít is, akkor pláne. Bemutatjuk, hová fejlődtek a sózoknik, és segítünk azoknak, akik házilag szeretnének gyógy- vagy illatpárnát készíteni. Ajándéknak sem utolsó, nem drága, és ha valaki ügyes, akkor gyors is.

Ágy, paplan és finom puha párna: ilyenkor télen, ha lehet, még vonzóbbak, mint máskor. Az összes álomsegítő kellékből sokunk számára mégis a kispárna a legkritikusabb pont: nem mindegy, mekkora, még kevésbé az, hogy miből van.

Persze a legtöbb kispárna eleve varázserővel bír, de vannak duplán gyógyhatású példányok: sópárna, tönkölybúza párna, meggymag párna és a társaik. Kipróbáltuk, hogyan lehet egyszerűen elkészíteni őket, és utánanéztünk, melyik milyen szupererővel bír.

Tönkölybúza pelyvájával töltött párna

A néphiedelem szerint a tönkölypárna gyógyír lehet fájó ízületekre, megrándult izmokra, fejfájásra, görcsökre, gerinc- és nyakproblémákra, és egyáltalán minden fájdalomra. Emellett manapság stresszoldó hatást is tulajdonítanak neki. Kevés az esély rá, hogy ez így tényleg mind bejön, de ha a felsoroltak közül akár egy is teljesül, én már boldogan veszek egyet. Annál is inkább, mert vitathatatlanul természetes, ha pedig valaha sétáltál búzatáblák között, az illata pont azt a nyugalmat fogja idézni számodra. A tönkölybúza pelyvájával töltött párnához kellemes hozzábújni, megnyugtató fájó gyomorra nyomni, vagy csak egyszerűen markolászni. Én azokra az esetekre tartom fenn a sajátomat, mikor a fájdalomcsillapítóra még nemet intek, minden más megoldásra viszont már igent. Nem vált ki allergiát, nem telepedik meg benne a poratka, ha pedig te készíted, még olcsó is.

Meggymag párna

Fájdalomcsillapításra, görcsoldásra ajánlják elsősorban. Fülfájás és alhasi fájdalmak esetén 1-2 percre be kell tenni a mikróba, ezt követően kell az érintett testfelületre helyezni. Ha arra van szükség, hűtőből kivéve hidegborogatásként is alkalmazható. Előnye, hogy melegítés után sokáig tartja a hőt, és finom az illata. Gyermekkori fülpanaszokhoz (megfelelő orvosi kezelés mellett) kifejezetten ideális. A legtöbb gyermek kedveli a gyógypárnás kezelési módokat (főleg, ha a párnahuzatot kedvenc mesefigurájuk díszíti).

Sópárna

Klasszikusan hólyaghurut, húgyszervi bántalmak, fülgyulladás esetén alkalmazzák a népi gyógyászatban. (Egyszerűbb változata a sóval töltött zokni.) Fájdalomcsillapításra is javasolják. Alkalmazási területe és az alkalmazás módja a meggymag párnáéhoz hasonló. Különbség, hogy a sópárnát egy picit hosszabb ideig kell melegíteni ahhoz, hogy elérjük a kívánt (meleg, de nem forró) hőmérsékletet. Enyhébb fülgyulladás és menstruációs görcsök leküzdésében lehet a barátunk.

Hogyan készítsük el saját gyógypárnánkat

Lustáknak és elfoglaltaknak

Van, aki lustaságból nem rohan a cikk olvasása után varrni, még többen pedig azért mert a munka mellett nem jut rá idejük. Így vagy úgy: sokan nem fognak leülni és elkészíteni saját gyógypárnájukat. Szerencsére már nekik is vannak lehetőségeik a késztermékek beszerzésére. Az Interneten rengeteg olyan céget találni, melynek a kínálatában szerepel egy vagy több gyógyító hatású párna.

Ízelítő gyanánt:

Tönkölypárna

Citromfű párna

Meggymag párna

Sópárna

Illatpárnák

A legtöbb kispárna élete ugyanúgy kezdődik. Készítője vadászatot indít egy méteráru boltban, vagy a szekrény eldugott zugaiban. Aki gyakran használ varrógépet, annak az egész nem nagy ügy, de a kevésbé rutinosaknak el kell mondanunk, hogy minimum 2 anyagtípusra lesz szükségük. A párnabelsőhöz (ami közvetlenül borítja a párnát megtöltő anyagot) fehér pamut a legideálisabb. A levehető párnahuzathoz könnyen mosható, kellemes tapintású, lehetőleg meleg színárnyalatú anyagot válasszunk. Ha só- vagy meggymag párnát szeretnénk készíteni, különösen ügyeljünk arra, hogy 100% pamuttartalmú párnabelsőt és huzatot válasszunk. Ez azért fontos, mert ezeket a párnákat melegíteni fogjuk, a műszálas anyagok pedig hajlamosak lángra lobbanni a mikróban (igen, saját tapasztalat).

Ha a párnakészítésre kevesebb időnk van, párnabelsőt és huzatot is vehetünk a legtöbb lakberendezési tárgyakat árusító boltban. (Az Ikeában cipzáras párnavédő már 600 Ft-ért kapható.) Párnabelsőből pedig mindenképpen cipzárasat válasszunk, ha tönkölybúzával, vagy gyógynövényekkel szeretnénk megtölteni: így idővel cserélhetjük a párna „töltelékét”, mégsem kell attól tartanunk, hogy törmelékeket hullajt maga után. A sópárna/meggymag párna ismét kivételek, hiszen a cipzár is felforrósodhat, megolvadhat hő hatására. Ha olyan párnát szeretnénk, amit melegíteni kell, de kevés időnk van az elkészítésére, gombos, vagy visszahajtós párnahuzatot vegyünk. A párna megtöltése után ezt is be kell varrnunk, de csak azon az oldalon, ahol eredetileg gombokkal záródott.

Ha sikerült kiválasztanunk a megfelelő anyagokat a párnabelsőhöz és a huzathoz, akkor jöhetnek a „töltelékelemek”. Sót beszerezni nem nehéz, durva háztartási sót ajánlok. Szárított gyógynövények a legtöbb patikában és a nagyobb drogériákban egyaránt megtalálhatóak. A tönkölybúza pelyvájára bioboltokban és természetes gyógykészítményeket árusító patikákban is rá lehet találni. A meggymag kicsit komplikáltabb, ahhoz sok meggy céltudatos fogyasztását ajánlom. Ha ez megvolt, alaposan át kell mosni a magokat és meleg nyári napon szárítani. Ha erre nincs lehetőség, marad a radiátorközeli megoldás.

Megvalósítás

A párnabelső elkészítéséhez az egyszerű fehér pamutból kell 2 téglalap alakú darabot vágnunk. Ezeket 3 oldalon azonnal össze is varrhatjuk. Ezután kifordítjuk, így csak a maradék 1 oldalt kell színén varrnunk. Ha cipzárt szeretnénk felszerelni, azt ezen az oldalon tehetjük meg. Ha nincs varrógépünk, ne próbálkozzunk a cipzárral, inkább varrjuk be az egészet egyszerűen kézzel. A levehető párnahuzat úgyis arra szolgál, hogy a párnabelső tisztításával ne kelljen bajlódni. Sópárna esetén eleve be kell varrni az összes oldalt, mivel ebben az esetben elég apró szemű a töltelékünk, ráadásul még melegítjük is.

Illatpárna/illatzsák

Ha illatzsákot szeretnénk gyártani, igazán könnyű dolgunk van. Először is megúszhatjuk a varrást. Ha például szekrényünkbe szeretnénk illatosítót, ahhoz először egy téglalap alakú anyagdarabkára lesz szükségünk. Bármilyen textil megteszi, ami kellően sűrű szövésű ahhoz, hogy ne hulljon át rajta a szárított növények törmeléke. A gyógynövény kiválasztását az határozza meg, hogy mi a kívánt cél. Maria Treben könyve például szárított kakukkfűvel telt párnát/zsákocskát ajánl görcsoldó gyanánt, kamillát pedig nyugtatóként. Ha öncélú illatozást várunk a készítendő zsáktól/párnától, nyugodtan mehetünk az orrunk után a töltelékválasztáskor.

Az anyag közepére helyezzük el kis kupacban az általunk választott szárított növényeket (intenzív illatúak mellé tehetünk vattát). Az elkészítés minden esetben ugyanaz: hajtogassuk össze az anyag négy sarkát, így formáljunk zsákocskát, amit a szájánál tetszőleges szalaggal köthetünk meg. Mivel az illatpárnát nem hosszú távra tervezzük, nem is igényel ultrabiztos csomagolást. Alkalomhoz illő csomagokat is készíthetünk (pl. fenyőfamintás anyag, forralt bor fűszerkeverék + egy kis vatta).

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

d. zsófi
d. zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.