A sikeres fogyókúrához a jövőben okostelefon kell

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A krónikus betegségek jelentős része megelőzhető lenne életmódváltással, amit az emberek csak igen ritkán hajlandóak megtenni. Tom Dair, a SmartDesign vezetője arról beszélt, milyen irányokba kellene haladniuk az app-fejlesztéseknek ahhoz, hogy igazán hasznosak legyenek az olyan betegségek elleni harcban, mint például az elhízás.

A mobilos alkalmazások fejlesztői jelenleg elképesztő ziccereket hagynak ki, ugyanis olyan területeknek nem szentelnek kellő figyelmet, amik nemcsak Amerikában, de az egész világon kritikusnak mondhatóak: az appok egészségügyi felhasználásáról van szó. Amikor szóba kerül ez a kérdés, leginkább a krónikus betegségek jutnak az ember eszébe, mint a cukorbetegség, a különböző szívbetegségek és a rák. Ezek kezelése és ellátása jelenti az egészségügynek az egyik legnagyobb terhet, tehát nemcsak a betegek, de az egészségügyben dolgozók elemi érdeke is, hogy ezzel kezdjünk valamit.

Elképesztő segítség a telefonos alkalmazás

Ezekkel a betegségekkel kapcsolatban öröm az ürömben, hogy a legtöbb esetben megelőzhetőek lennének: a szív és érrendszeri, valamint a kettes típusú (felnőttkorban kialakuló) diabétesz nyolcvan százalékban, bizonyos rákbetegségek hatvan százalékban, az elhízás pedig kilencven százalékban. A megelőzéshez semmi mást nem kellene tenni, mint életmódot váltani, kicsivel többet mozogni, jobban odafigyelni arra, hogy mit eszünk, ezekre mégis csak nagyon nehezen vesszük rá magukat. Az alkalmazások elképesztő segítséget nyújthatnak ehhez, de csak akkor lehetnek igazán sikeresek, ha szem előtt tartanak néhány viselkedéstudományi-pszichológiai kutatási eredményt.

A viselkedéstudományi kutatások egyértelműen kimutatták, hogy az emberek akkor hajlamosak akár a legkisebb változtatásra, ha annak azonnal látják az eredményét, ha az ok és az okozat közötti kapcsolat érzékelhető. (A fogyókúra legtöbbször például ezért bukik el: egy rendes diétához hónapok kemény és fegyelmezett munkája kell, az emberek pedig türelmetlenek). Ahhoz, hogy valaki neki tudjon állni, egyáltalán váltani, információra van szüksége. Az egészségügyi/erőnléti/dietetikus adatok rögzítésére már léteznek kényelmes és jól bevált módszerek, például az olyan kütyük formájában, mint a fitbit vagy a direct life. A probléma ezekkel, hogy nem adják meg azt a holisztikus megközelítési módot, amire szükség lenne. (A szerző külön megemlíti, hogy jelenleg például alig van néhány olyan vérnyomásmérő, amit közvetlenül lehetne a számítógépre kötni.)

Nem ördöngösség kezelni

Ha sikerül a megfelelő adatokat megfelelően rögzíteni, akkor jön a kiértékelés kérdése. Mindenkinek olyan információt kell adni, amiből ért, és amiből kiindulva tud döntéseket hozni. Az olyan appok, mint a daytum, nagyszerű segítség a különböző adatok könnyű bevitelére és rendszerezésére, és ugyan egyáltalán nem ördöngösség megtanulni kezelni, az emberek legnagyobb része még ennyi időt sem szánna arra, hogy mondjuk a mindennap elfogyasztott ételeit fölvigye a rendszerbe. Pedig egy jó diétának elengedhetetlen része annak legpontosabb nyomon követése, hogy valaki mikor miből mennyit evett (grammnyi pontossággal).

Egy életmódváltási program legfontosabb eleme a cél kijelölése. Az appok sajnos ebben a kérdésben is eléggé el vannak maradva. Ezerszer elmondott és mindenki által ismert tény, hogy az apró, de könnyedén teljesíthető célok jobban motiválják az embereket általában, mint a nagy, általában kudarccal kecsegtető célkitűzések. Egy jól kitalált app remek segítség lehet nemcsak abban, hogy megkönnyítené az adott feladat teljesítését (tehát mondjuk diéta esetén a napi bevitt kalória, tápanyagbevitelt figyelné), de motivációval is szolgálna, noszogatná is az embert valahogyan, vagy ha noszogatásra nincs szüksége, akkor valami apróság segítségével megajándékozná a felhasználót annak az érzésével, hogy teljesített valamit.

A befásulás ellen is tenni kell

A figyelmeztetéseknél nagyon fontos, hogy ne legyenek rutinszerűek, mert azokba az ember belefásul, és simán törli az agya az impulzusokat. Ennek egyik következménye a szociális dimenzió: a legjobb bökdöséseket, noszogatásokat ugyanis mindig a közösség adja a legtöbb ember számára. Elég csak a nike+ sikerére gondolni, ami a futáshoz adott motivációt sokaknak azáltal, hogy még az egyedül futást is valamennyire közösségi élménnyé tudta tenni. Vagy ott van például a healthmonth, ahol mindenki saját magának gyárthat különböző kihívásokat, majd nyomon követheti ezek teljesítését.

Legvégül: a jelenlegi appok, szoftverek és webes szolgáltatások legnagyobb hibája, hogy el kell indítani, rendszeresen be kell lépni valahova, be kell kapcsolni, stb., és mivel az emberek nagy része feledékeny, nem akar ilyenekkel foglalkozni. Fontos lenne tehát, hogy ezt megoldják helyettük a tervezők, és olyan alkalmazásokat gyártsanak, amik állandóan futnak a háttérben, és akkor kapcsolódnak be, amikor szükség van rájuk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Nyaralás a gyerek nélkül: önzés vagy nem? A pszichológus megmondja

A feltöltődés, a regeneráció ideje a nyaralás. Sok szülő azonban úgy érzi, ilyenkor nem tud kiszakadni a napi rutinból, csak a környezet változik, ez pedig komoly gond. Regeneráció nélkül ugyanis a napi feladatainkat és a gyermekünk igényeit is sokkal kevésbé tudjuk ellátni, kielégíteni. A pszichológus azt mondja, adott esetben érdemes néhány napot a szülőknek kettesben, vagy akár egyedül is eltölteni.

Mindennapi

Nagy változás jön a boltokban: a garancia lejárta után is kötelező lehet a javítás

A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem korlátozhatják sem szerződéssel, sem technikailag, hogy javíthatóak legyenek, akár használt, akár utángyártott alkatrészekkel. Ezzel jelentősen csökkenthető a hulladékképződés, és javítható az erőforrás felhasználás is.

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.