A leszbikus és az Andrássy úti mártírhalál

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Meleg Méltóság Menet (hétköznapi nevén: melegfelvonulás) megosztja az embereket. Engem azonban nem csak a lecsupaszított tőmondatos vélemények, hanem az érvek is érdekeltek, így szűk környezetem kikérdezése után a felvonulást szervező Szivárvány Misszió Alapítványhoz, és a Labrisz Leszbikus Egyesülethez mentem. 

Melegfesztivál = felvonulás?

Mini, nem reprezentatív közvélemény kutatásomból (három hetero fiatal és két leszbikus válaszolt) kiderül: a többség a melegfesztivált a felvonulással azonosítja („Minden évben felvonulnak a melegek, a leszbikusok, talán még a transzvesztiták is az Andrássy úton kamionokkal, utcai bulikkal”). Korábban én is ugyanezt hittem, aztán Gergely Vera, a Labrisz Leszbikus Egyesület egyik ügyvivője elmagyarázta, miről is van szó. 

- A melegfesztivál egy egyhetes rendezvény, hivatalos nevén: Budapest Pride - kerekasztal beszélgetésekkel, filmvetítéssel, workshopokkal és persze a szombati Meleg Méltóság Menettel. Idén 14. alkalommal augusztus 30. és szeptember 6. között rendezik meg. 

De vajon miért van az, hogy tízből kilencen a fesztivált a Méltóság Menettel azonosítják, és a többi programról vajmi keveset tudunk? Steigler Sándorhoz, a fesztivált szervező Szivárvány Misszió Alapítvány kuratóriumának elnökéhez fordultam. 

- A fesztivál a kezdetektől fogva négy pillérre épült: filmfesztivál, beszélgetések, bulik és a Meleg Méltóság Menet. Ez utóbbi a leglátványosabb elem, emiatt a televíziók és az újságok ezzel foglalkoznak a legtöbbet - az olvasókban és a nézőkben pedig ez rögzül - , míg a kulturális programokat csak mellékesen említik meg. Idén szeretnék, ha ez másképp lenne, hiszen az amúgy is erős filmes programunkban számos 2009-ben és 2008-ban készült, új alkotást hozunk el a hazai LMBT közösségnek és az érdeklődőknek. A megnyitón megemlékezünk a negyven évvel ezelőtt történt Stonewall lázadásra (ezt a későbbiekben részletesebben bemutatjuk), a fesztivál nyitófilmje visszarepít bennünket 1969-be. 

A programokról itt olvashatsz bővebben: www.budapestpride.hu

Távolmaradók, avagy: miért kell ezt reklámozni?

De térjünk vissza a házi közvélemény-kutatásomhoz! Arra is kíváncsi voltam, hogy a hetero fiatalok nyitottak-e a fesztiválra, pontosabban a felvonulásra - amit ugye a fesztivállal azonosítanak.

A válaszokból kiderül, hogy inkább távol maradnak a „kamionos utcabáltól”.
Hogy miért? 

Bea, 29: A szexuális beállítottság magánügy, én sem hirdetem látványos parádén, hogy hetero vagyok. Szerintem ez a fesztivál, vagyis a felvonulás nem az esélyegyenlőségre és az elfogadásra van kiélezve, így inkább árt, mint használ azoknak, akik „normális” melegként élik a hétköznapjaikat.

Zoli, 30: Nincs problémám a melegekkel, de nem hiszem, hogy az ügyüket ebben a formában, az utcán kéne reklámozni. Ha én elfogadom, hogy „mások”, ők fogadják el, hogy ez nem mindenkinek tetszik. Mert hogy én ebből annyit látok, hogy néhány magamutogató ember irritálja az egyébként sem normális szélsőségeseket… 

Timi, 27: Számomra nem attól lesz szimpatikus a „meleg-ügy”, hogy egy ilyen fesztiválon-felvonuláson „reklámozzák” a másságot. Ennek ellenére nem kizárt, hogy egyszer élőben is megnézem. Legalább látnám, hogy valóban tudatos polgárpukkasztásról van-e szó, vagy a botrányt azok gerjesztik, akik örülnek, hogy végre tojással dobálózhatnak.  

Aki nem akarja a „mártírhalált”, és aki kötelességének érzi…

Hogy senki ne vádoljon homofóbiával, hetero nyilatkozóim mellett megkérdeztem minderről két leszbikus lányt is. 

- Jó lenne, ha a berlini Pride-hoz hasonlóan a felvonulás itthon is egy hatalmas buli lenne, heteróknak és melegeknek egyaránt – mondta Gabi. – Az lenne a normális, ha nem lenne szükségünk rendőrökre, hogy ép bőrrel hazajussunk. Amíg ez nem valósul meg, kötelességemnek érzem, hogy kint legyek és demonstráljak az intolerancia és a gyűlölködés ellen. 

Másik leszbikus megszólalóm Alexa meglepő választ adott. Ő tudja, hogy a fesztivál több napos, és - ahogy fogalmaz: „hozzá tartozik a felvonulás is, a maga konfliktustól sem mentes "bájával"”. Szavaiban az irónia nem véletlen, így folytatja: 

- A kulturális programokkal tarkított fesztivál nem rossz ötlet, a felvonulást viszont ellenzem. Nem hiszem, hogy leszbikusként a nemes cél - tudniillik: elfogadás - érdekében „mártírhalált” kellene halnom az Andrássy úton. A cél, gondolom, az lenne, hogy enyhítse az emberekben kialakult negatív véleményt rólunk, melegekről, mégis a felesleges magamutogatással csak növeli az ellenszenvet. Mindenki tudja, hogy melegek éltek, élnek és élni fognak, szükségtelen erre külön felhívni a figyelmet. Egyébként a családomban és a környezetemben a leszbikusságom egy tény, ami miatt sem szégyenkeznem, sem büszkélkednem nem kell.  

Holnap folytatjuk. A következő részben: videók, aktivisták, a média felelőssége és a Stonewall lázadás.

Ha ez bejött, nézd meg ezeket is a témában:

Kíváncsi voltam, hogy egy leszbikus lány hogyan képzeli el az ideális világot, amelyről én is szeretek ábrándozni, és azt hittem ilyeneket mond majd: egyenlőség, elfogadás – ehelyett (pontosabban ezek mellett) sokkal konkrétabban fogalmazott. | Leszbikusnak lenni szívás

Egy melegbuliban ismerkedtünk meg – tudom jól, első pillantásra belém zúgott, egész este a fenekemet simogatta, és magabiztosabban nyomult, mint bármelyik pasim. | Leszbikus a barátnőm

Vajon, ha egy létező genetikai vizsgálatkor kiderülne, hogy születendő gyermeked meleg lesz, világra hoznád-e? Elhinnéd-e? Gondolkodnál-e egy pillanatig is? | Ha tudnád, hogy meleg lesz, megszülnéd?

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.