Amikor új helyen töltjük az éjszakát, gyakran rosszul alszunk. Ilyenkor gyakran nehezebb elaludnunk, de többet is mocorgunk, forgolódunk, riadunk fel az éjjel: valahogy éberebbek vagyunk. De vajon miért? Egy nemrég megjelent kutatásban egy csapat biológus erre kereste a választ.
Azt már egy ideje feltételezik a kutatók, hogy az agyunk egy része képes úgy aludni, hogy a többi éber. Most azonban úgy tűnik, hogy az agyunk egy része képes éber maradni, amíg a többi alszik. A Current Biology tavaszi számában megjelent cikkből legalábbis így tűnik. A vizsgálatban az amerikai kutatók laborban mérték az éppen alvó résztvevők agyhullámait egy teljes alváscikluson, vagyis két órán keresztül.
Kiderült, hogy a laborban töltött első éjszaka során a résztvevők a bal agyféltekében kevesebb alvásra jellemző agyhullám volt mérhető, mint jobb agyféltekében. Tehát, amíg az emberek jobb agyfélteke rendesen aludt, a bal valamennyire éber maradt. (A kutatók nem tartják lehetetlennek, hogy az éjszaka egy pontján a jobb agyfélteke átveszi az őrködést, de erről nincs kutatási adat.)
Az új alvóhelyen az agyban mérhető aszimmetrikus aktivitás hátterében valószínűleg a túlélésünket segítő evolúciós örökség áll: új környezetben nem ismerjük, hogy milyen veszély fenyegethet minket, ezért ébernek kell lennünk. Azért alszunk tehát rosszul új helyen, mert az új hely sohasem olyan biztonságos, mint a megszokott, és azért vagyunk ilyenkor nyúzottabbak, fáradtabbak reggel, azért érezzük úgy, hogy keveset aludtunk, mert az agyunk egy része valószínűleg végigmelózta az éjszakát. Cserébe nem evett meg minket semmi.
