Sokba kerülhet, ha így használnád a járdát: friss rendelet tartalmaz tiltást

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szigorította a 13. kerület a bérrollerek használatának feltételeit. Amellett, hogy kijelöltek több slow mode körzetet, a rolleresek csak a kijelölt helyeken tudják letámasztani azokat. Ha ott nincs hely, tovább kell menniük, és a bérlés költségei is együtt nőnek a megtett úttal.

A szervezet még tavaly októberben adta át 4 pontos javaslatcsomagját a budapesti 13. kerületi önkormányzatnak a járdahasználattal, illetve a kerületben szinte minden sarkon fellelhető, a közlekedést akadályozó helyzetben hátrahagyott e-rollerekkel kapcsolatban. 

Amint arról közleményükben beszámoltak, az önkormányzat egy tavalyi testületi ülésén két javaslatukat is elfogadta. Ennek megfelelően hivatalosan már nem lehet akárhol leparkolni az elektromos rollereket, és bizonyos útszakaszokon csak 10 kilométer per órás sebességkorlátozással használhatóak. A Közgyűlés által elfogadott határozat kimondja:

Idézőjel ikon

„ebben az esetben a felhasználó által (a használatért) fizetett használati idő a megfelelő elhelyezésig tartson."

Azaz a 13. kerületi, közösségi rollerekkel közlekedőknek érdemes megbizonyosodni a rollerek applikációjában arról, hogy van-e egy bizonyos helyen szabad férőhely. Ha nem, akkor tovább kell menniük, míg üreset nem találnak, ami további pluszköltséget jelent számukra. 

Amint arról a gyalogosok érdekvédelmi szervezete is beszámolt, az önkormányzat az általuk javasolt pontok közül a legfontosabbakat már december elején elfogadta. A rendelkezés kimondja, hogy a rollerszolgáltatók legyenek kötelesek kikényszeríteni a MOBI pontok használatát felhasználóiktól, illetve

Idézőjel ikon

tiltsák a már teli MOBI ponton történő lezárást.

A 13. kerületi utcák mást mutatnak

A gyakorlatban azonban, amint azt a mai napon a kerületben tett sétánk során mi is tapasztaltuk, a mobilpontokon is tömegével állnak a rollerek reggelente. A mobilpontok melletti, talpalatnyi üres területeken is tucatjával helyezik el azokat. Reggeli utunk során mi még a gyalogátkelő helyeken is rendre találtunk olyan rollereket, amelyek akadályozták a gyalogosok biztonságos közlekedését. 

A Járda a gyalogosokért civil szervezet is erre a problémára hívja fel a figyelmet, mint mondják, a 2025-ös évi szerződéseket már az elfogadott, új szabályok szerint kellett volna a kerületnek megkötnie, vagyis

Idézőjel ikon

idén a kerületben már az applikációba épített technikai megoldás fogja ezek betartását kötelezően előírni, így sem a rollerszolgáltatók, sem a felhasználók nem tudják majd megszegni a korábban csak ajánlásként működő előírásokat.

A tiltás ellenére sokan hagyják rossz helyen a rollereket
Fotó: Dívány.hu

Az azonban könnyen ellenőrizhető, hogy nem így történt, az egyik legnépszerűbb rollerkölcsönző applikációjában ugyanis nem jelentek meg kötelezően használandónak feltüntetve MOBI pontok, így egyelőre bárhol parkolhatnak a feleslegessé vált járművekkel. A Járda a gyalogosokért így ismét felkereste az önkormányzatot egy újabb javaslatcsomaggal, melyben kérik, hogy kötelezzék a szolgáltatókat az applikációk konfigurálására, hogy ne lehessen akárhol, korlátlan számú eszközt leparkolni, jelöljék ki a tiltott zónákat és kötelezzék arra is a szolgáltatókat, hogy mindezekről előzetesen tájékoztassa más kerületekhez hasonlóan a szolgáltató már a bérlést megelőzően a felhasználókat. 

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a 13. kerületi önkormányzatot is, amint válaszolnak kérdéseikre, cikkünket frissítjük. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.