Tényleg voltak negatív gondolataid?
Az ellenérvek között valóban szerepelt ez az általánosítás. Az elején nagyon féltem attól, hogy milyen hatást gyakorol majd a közös munka a kapcsolatunkra. A mi esetünkben szerencsére nem igazolódott be az állítás, de a teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a munkahelyen csak annyi ideig vagyunk együtt, amíg a képernyőn látnak minket. Külön autóval, különböző időben érkezünk a szerkesztőségbe. Máshol öltöznek, sminkelnek a fiúk. És külön megyünk haza is.
A ti esetekben azért előny, hogy jól ismeritek egymást. Hiszen élő adásban bármi közbejöhet, és ilyenkor jó, ha a másik rezdüléséből érezzük, hogy segítséget kér. De mi van akkor, ha épp összezördültök valami miatt?
Természetesen ezt nem veheti észre a néző, mint ahogy azt sem, ha rossz- vagy jókedvünk van, vagy épp fáj valamink. De sokéves rutin után ez már nem okoz gondot. Veszekedni nem szoktunk. Olyan már előfordult, hogy egy vita félbemaradt, mert este fél hét volt, és be kellett ülni a stúdióba.
És otthon beszélgettek a munkátokról?
Amikor 16 évesen elkezdtem egy szerkesztőségben dolgozni, csodálkozva figyeltem, hogy a munkatársaim milyen belterjes életet élnek. Barátaikat, szerelmeiket onnan választották. De gondolom, így van ez az orvosok, nővérek esetében vagy más munkahelyeken is, ahol nagy a közösség. Én akkor megfogadtam, hogy másként alakítom majd az életem. Ennek tökéletesen ellentmondok a házasságommal, de András tényleg a véletlen műve. A barátaimat viszont sikerült megtartanom. Visszatérve a kérdésre, ha csak lehet, otthon kerüljük a tévét mint témát.
Köztudott rólatok, hogy tudatosan óvjátok gyermekeiteket a médiától. Ők hogyan reagálnak szüleik ismertségére?
Anna még kicsi, de az ötéves Ádámtól, aki most Natiba szerelemes, épp a napokban kérdezték meg, hogy mi lesz, ha nagy lesz. Határozottan kijelentette, hogy Londonban fog élni, Ferrarival fog járni, és Natival vezeti majd a híradót. Ebből a válaszából is látszik, hogy számára a mi munkánk természetes dolog. De érte már egy csalódás is. Imád metrózni, és az apukája hétvégenként sokszor el is viszi. Ilyenkor mindenkinek akad hozzájuk egy kedves szava. Nevén szólítják, megkérdezik, hogy van. Ádám azt hitte, hogy a metrózás ilyen: ott jókat lehet beszélgetni. Ám a múltkor a bébiszitter vitte magával, és senki nem szólt hozzá, nem köszönt neki. Hazatérve meg is jegyezte, hogy valami van az emberekkel, mert egyáltalán nem viselkedtek vele kedvesen. Kezdetben eldugtam azokat a magazinokat, amelyekben szerepeltünk. De ha meglátnak egy újság címlapján, az nem vált ki belőlük nagyobb csodálkozást, mintha otthon egy fényképen nézek vissza rájuk. Megszokták, hogy a tévében szerepelünk, és hogy sok olyan ember fordul meg nálunk, aki ott látható. Azt gondolják, hogy ez mindenki életében így van.
Visszatérve a munkára: mennyivel előbb kell a stúdióba érned?
Nincs szigorú munkarendem. Híradósként hozzászoktam, hogy mindig naprakész vagyok. Gyakran előfordul, hogy amikor például az uszodából hozom-viszem a gyereket, a piros lámpánál a laptopomon a legfrissebb híreket olvasom.
De nemcsak belül, kívül is tipp-toppnak kell lenned?
A körülöttem lévőknek is nagy a rutinjuk. Jól ismerik az ízlésemet. Általában 18.17-kor már a kamera előtt ülök, mert a 18.20-as bejelentkezés élőben megy. A legtöbbször 17.55 perckor érkezem meg az öltözőbe a nyári, kényelmes lenruhámban, festetlenül. Húsz perc alatt vagyok kész öltözéssel, frizurával és sminkkel együtt. Viccesen azt szoktam mondani, hogy áramszünet esetén engem már sötétben is ki tudnának sminkelni.
Ha ez a cikk bejött, nézd meg a következőket:
Ha nem szeretnél elúszni, belehalni az e-mailek, papírok áradatába | Hogyan gazdálkodj az időddel?
A munka és a család összeegyeztetéséről, a Woman Klubról és a tudatosságról | A Lesták-sztori
A topmenedzser és a család | Kötéltánc ég és föld között – interjú