Kígyónak lábsót, kutyának csontot

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az állatorvosok között sincs a témában egyetértés. Sokan veszélytelennek tartják, van azonban, aki ellenzi. Annyi bizonyos, hogy a kutyák mindig is fogyasztottak csontokat – már azelőtt, hogy az emberhez szegődtek volna társul. A húsos csontokban sok a protein, de tartalmaznak olyan ásványi anyagokat is, amelyekre a bundásoknak szükségük van. Emellett természetes fogkefeként funkcionálnak.

Ha úgy döntünk, csontot adunk a kutyának, akkor a legfontosabb, hogy tudjuk, melyiket lehet, és melyiket nem. Az állatklinikákon előfordul, hogy a behozott négylábú szájában, torkában vagy éppen a beleiben keresztbeállt, befúródott csontot találnak az orvosok – de azért nem ez az elsődleges veszélyforrás. Ennél lényegesen gyakoribb, hogy az eb lenyeli a műanyag játékot, betermel öt méter spárgát, vagy hasonló ínyenc lépésre szánja el magát.

Vannak megfontolt kutyák, akiknek soha nem jutna eszükbe akkurátusan benyeldekelni a csomagokat rögzítő zsínórt a csomagtartóban – útban a tópartra. Ők általában a csontokkal is óvatosabban bánnak. Más ebek ennél fatalistább beállítottságúak.

Egy amerikai buldog ismerősöm egyszer öt teljes adag, enyhén romlott csirkefarhátat zsákmányolt a kukából, és mivel az áru szavatossági időn túl járt, késlekedés nélkül el is fogyasztotta. Azt inkább nem részletezzük, milyen futurisztikus eszközöket vet be az állatorvos egy amerikai buldog székrekedése ellen…

Megfelelő csontok
Marhafarok, marhaoldalas, báránynyak, csirkenyak, pulykanyak. A csont mindig legyen nyers, a zsírt távolítsuk el róla, de maradjanak rajta húsdarabok. A csont mérete olyan legyen, hogy kutyánk ne tudja egészben lenyelni!

Nem megfelelő csontok
Éles szélű, vágott csontok, apróra vágott és húst nem tartalmazó csontok, nehéz velőscsontok, csontok főtt és sült ételekből.

Ha biztosak szeretnénk lenni abban, hogy kutyánknak nem esik bántódása, egész egyszerűen üljünk le mellé, és várjuk meg, amíg megeszi a csontot. Az sem árt, ha megtanítjuk arra, hogy parancsra odaadja a szájában tartott dolgokat.

Ha nem nyers csontot adnánk bundásunknak, akkor inkább főzzük, mintsem süssük, ugyanis a sütés során a csont sok vizet veszít, amitől élesebbre törik ropogtatáskor. A nyers csontokkal kapcsolatosan azonban nem árt vigyázni a különböző fertőzésekkel. Tartalmazhatnak Salmonella vagy E. coli baktériumot.

Ha kutyánknak gyakran adunk csontot, mindig figyeljünk arra, nem került-e bajba miatta. Figyelmeztető jelek (véres hasmenés, 24 óránál hosszabb ideig tartó hasmenés, hasmenés és hányás együtt) esetén kedvencünket azonnal vigyük állatorvoshoz!

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.