Ez a focimeccs izgalmasabb, mint amit emberek játszanak
Lélegzetelállító jelenetek, önálló döntések és páratlan technológia: Kína első teljesen autonóm humanoid robotfocimeccse minden eddigi elképzelést felülmúlt.
Lélegzetelállító jelenetek, önálló döntések és páratlan technológia: Kína első teljesen autonóm humanoid robotfocimeccse minden eddigi elképzelést felülmúlt.
Évente több tízezer tonna ólmot termeltek abban a marokkói bányában, amely most elhagyatottan áll az észak-afrikai ország, mondhatni, kellős közepén. Az út, amely a poros, rozsdás létesítményhez vezet, baleset- és életveszélyes.
A május egyik legnagyobb természeti katasztrófája volt a parajdi sóbányát elárasztó Korond-patak. Ennek oka többek között az időszak nagy esőzései voltak, ami a régióban több helyen is árvizeket eredményezett és a helyiek számára hatalmas károkat okozott.
Egy egyszerű, ám beszédes optikai illúzió történetén keresztül most pillanatok alatt megismerheted, mennyire vagy határozott vagy éppen könnyed természetű – kíváncsi vagy, te melyik típusba tartozol?
Új rendeletet vezettek be Olaszországban, melynek értelmében több száztól több ezer euróig terjedő büntetést kaphatsz, sőt, még a jogosítványodat is elvehetik, ha nincs ott az autódban három alapvető felszerelés.
Rémhírek terjednek az interneten, miszerint a forgalomból is kivonhatják azokat az autókat, melyekben nincs elakadásjelző háromszög és elsősegélydoboz. Az állításra a rendőrség is reagált.
Trevi-kút – nem csupán Róma ikonikus látnivalója, hanem a szerelmi legendák egyik színtere is. Egy amerikai nő életében egy éjszakai érmedobás véletlen találkozásokat indított el.
Spenót, eper, szőlő – néhány élelmiszer a „Piszkos tizenkettő” listáról, amely azok a zöldségeket és gyümölcsöket rangsorolja, amelyekben a legtöbb növényvédőszer marad.
Egy szerénynek tűnő, virágos ruha kelt el rekordáron a múlt héten: a Diana hercegnő által viselt, úgynevezett „caring dress” történelmi, 520 ezer dolláros (kb. 160 millió forint) áron talált új gazdára a kaliforniai Julien’s Auctions árverésén.
A nyári szünet bekövetkeztével a szülők és a tanárok is fellélegezhetnek. Azonban, annak ellenére, hogy már nem kell az iskolába és egyéb extra programokra vinni a gyerekeket, nem árt, ha rávesszük őket a mozgásra.