Állítólag: ez a legszebb rózsaszín bakancs tavaszra
Míg mások szandált húznak és papucsokban csoszognak, addig Te tavasszal és nyáron is pózolj sivatagi bakancsban!
Míg mások szandált húznak és papucsokban csoszognak, addig Te tavasszal és nyáron is pózolj sivatagi bakancsban!
Összetételét tekintve sokkal inkább hasonlítható az anyatejhez, mint a tehéntejhez, és a benne lévő vitaminok miatt az immunrendszert erősíti. Antalovics Eszterrel beszélgettünk, aki kecskéket tart, és kecsketej szappanokat állít elő. Mint elmondta, többször kapott már a vevőitől előtte-utána fotókat, amelyek igazolják, hogy a kecsketej szépít.
A szépségnek kétségtelenül lehetnek kellemetlen mellékhatásai is, de ezeket túl lehet élni valahogy. Főleg, mivel szigorúan tudományos alapon megint bebizonyosodott, hogy szépnek lenni jobb, mint csúnyának.
Egy kínai mobilszolgáltató ötmillió dolláros szerződést ajánlott neki egy reklámszereplésért. Más hollywoodi színészek is el-elvállalnak tengerentúli reklámfelkéréseket: Julia Roberts például másfél milliót kapott egy olasz kávéreklámért.
A múltkor megnéztük a legkínosabban öregedő nőket, itt az ideje, hogy férfitársaikat is összeszedjük.
A fiatal tervező a luxus hazai szakértőit, a Burzsuj blog három szerzőjét hívta segítségül férfi táskái megtervezéséhez.
Provokatív, nőies és a látszat ellenére beskatulyázhatatlan. Töttös Kata kizárólag nőket fest: festészetét tökéletes testek, helyenként pornográfba hajló képi világ és a fotográfiával vetekedő technikai virtuozitás jellemzi. A képzőművész így tart tükröt a tömegmédia elé, amelyik sorozatban gyártja a tökéletes nőket.
„Legtöbben talán attól félnek, hogy egy strandon olyannyira kitárulkoznak mások előtt, hogy a figyelem, vagy nevetség tárgyává lesznek.” A strandszezonban remekül megmutatkozik, ki mennyire elégedett a testével, magamutogató-e, vagy a végletekig gátlásos. Tari Annamária és Horváth Gergő a testünkhöz fűződő viszonyunkat elemzi, kiderül az is, mit jelent a testmarketing.
A már eddig is színes pánikbetegség-skála új versenyzővel gazdagodott: a neve vénusztrafóbia. Aki ebben a mentális zavarban szenved, az betegesen fél a szép, vagy általa szépnek vélt emberektől. A tünetek között szerepel a dadogás, a hányinger, az izzadás és a remegés. A fóbiák beszűkítik életünket, ezért ajánlatos minél hamarabb megszabadulni tőlük.
Jobb testtömegindex és vérnyomás, illetve keskenyebb csípő jár azoknak, akik rendszeresen fogyasztanak csokit vagy édességet - derítette ki egy kutatás.