Brutális vihar tombol, több százezer embert evakuáltak a térségből
A Ragasa szupertájfun Kína felé közelít, a szél elképzelhetetlen erősséggel, 216 km/h-val fúj a térségben.
A Ragasa szupertájfun Kína felé közelít, a szél elképzelhetetlen erősséggel, 216 km/h-val fúj a térségben.
A tizedes meg a többiekben ő játszotta a tizedest, az Egri csillagok filmadaptációjában Dobó Istvánt. Paraszttól a tudósig, bohóctól a hősig mindenkit hitelesen alakított, a tévében pedig Törpapa és Leslie Nielsen egyaránt az ő hangján szólalt meg. Sinkovits Imre haláláig a színpadon állt.
Rövidesen képesek lehetnek beszélni azok, akik valamilyen fogyatékosság miatt eddig nem tudtak, ezt a Neuralink agyi implantátuma teszi lehetővé.
Szeptember 22-én, kilencvenöt éves korában elhunyt Sajdik Ferenc, a magyar karikatúra és könyvillusztráció egyik legismertebb alakja, a Nemzet Művésze.
Nem látványos, nem hangos, mégis halálos: a vérszívó fonálféreg alattomosan gyengíti le a juhokat és az őzeket, miközben a klímaváltozás csak kedvez a terjedésének.
Ősztől Pozsonyból indulhatnak a legolcsóbb repülőjáratok, miután a Wizz Air és a Ryanair is új bázist jelentett be a szlovák fővárosban. A döntés hátterében a bécsi reptér adóemelése és magas működési költségei állnak, amelyek miatt a társaságok átcsoportosítják kapacitásaikat.
Az SZJA-mentesség nemcsak a fiatal háromgyermekes édesanyáknak jár, hanem azoknak is, akiknek gyerekei már felnőttek. Ez akár havi 109.000 forint pluszt is jelenthet a családi kasszában.
Új gyógyszer, a RES-010, forradalmasíthatja a fogyókúrás kezeléseket, az eddigi klinikai vizsgálatok szerint, hatékonyabb, mint a népszerű Ozempic.
"Kognitív protézissé" válhat a mesterséges intelligencia a gyerekek körében, és ez befolyásolja a kritikus gondolkodás fejlődését.
Egyre több magyart vernek át a Facebookon keresztül, hogy megszerezzék a regisztrációját. Az alábbi módszerrel azonban még akkor is visszaszerezheted a profilod, ha véletlenül a csaló üzenetre kattintottál.