
Sok ország nem kér a magyar csirkehúsból.
Az egészségünkre káros anyagokat tartalmazhat az a csirkehús, amit túl sok hormonnal és antibiotikummal kezeltek.
Az átcímkézett, átdarabolt hús súlyos fertőzést okozhat.
Megbetegíthet és akár halált is okozhat az a szalmonella-változat, amely az Ukrajnából érkező baromfihússal érkezett Európába.
Az ország felét érinti a baj.
Veled is megesett már, hogy rózsaszínű maradt a csirkehús a sütés után? Nem feltétlenül a te hibád!
A csirkehús nem sokáig áll el, a fagyasztóban egy kicsit megnyújthatjuk a felhasználási idejét. De melyik a legtökéletesebb módszer a kiolvasztására?
Az olasz csirkepörkölt csak egy kicsit más, mint a mienk, de arra épp elég a változtatás, hogy legalább akkora rajongói legyünk, mint a hazai változatnak.
Ebben a finomságban egy kis szójaszósz, tejszín és ananász dobja fel a mogyoróvajas csirkét.
Idegrendszeri tünetek nyomán kezdődött a rettegett kór felismerése Pest vármegyében.
Van pár gyakori mondat, amelyekkel a nagyszülők a jó szándék ellenére árthatnak az unokáiknak. Ezeket a megjegyzéseket jobb elkerülni.