Falak felújítása egyszerűen

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A felújítás alatt a falak nem kapnak akkora hangsúlyt, mint lehetne, pedig érdemes időt és energiát szánni rájuk!

A felújításnál két igen gyakori gonddal találkozhatunk. Az egyik a mostanában nagyon divatos tapéták szakszerű felhelyezése, amihez, ha nem akarunk szakembert hívni, nem árt a jó tanács. A másik a falak áthelyezése, ami könnyen és olcsón megoldható gipszkartonnal, ám itt is vannak dolgok, amiket figyelembe kell vennie. Ha olvasta tegnapi cikkünket a nagyobb ívű takarításnak indult gyerekszoba-átalakításról, már tudja, hogyan ne kezdjen neki. Most abban is segítünk, hogy ha úgy ne, akkor hogy igen.

Tapétázás

Mielőtt nekiugrana a folyamatnak érdemes tisztázni, hogy nem lesz olyan egyszerű, mint ahogyan azt a reklámokban látta. Ott csak felkennek egy kis ragasztót, mosollyal az arcukon felsimítják a papírt a falra, majd egy csésze kávé mellett gyönyörködnek a végeredményben. Ezzel szemben a valóság az alapozással indul. A ragasztó felkenése közben minden más is ragasztós lesz, ráadásul a tapéta is nyeklik-nyaklik-gyűrődik, miközben simítani próbálja, és mikorra már a teljes arca is ragasztós, akkor derül ki, hogy hólyagos maradt a papír. És amikor késsel próbál ezen segíteni, hamar rájön, hogy ez a lehető legrosszabb ötlet.

Haladjon lépésenként

Szóval, hogy az armageddont elkerülje, első lépés gyanánt mindenképpen tisztítsa meg a felületet. Ez azt jelenti, hogy ha tapéta volt rajta, azt le kell szedni – ilyenkor az ember jó barátja a spakli. Fontos, hogy a papír alatt a fal sima legyen, vagyis nem fogja megúszni a glettelést és az alapozást sem.

Azonban még ezek előtt győződjön meg arról, hogy a fal nem koszos, vagy zsíros. Ezeken a foltokon ugyanis nem tapad majd úgy a ragasztó, így a végeredménnyel sem lesz elégedett. A foltokat mosószappanos lemosással, majd tiszta vizes öblítéssel tudja eltüntetni.

Ha szépen simára van glettelve a felület, és az alapozással is megvan, akkor jöhet a kávé, mert úgyis legalább 24 órán át érdemes száradni hagyni a felületet. Ez azt jelenti, hogy addig csinálhatja a többi dolgát, de egyre figyeljen: amennyire csak lehet, kerülje a nagy porral járó tevékenységeket. A por ugyanis beleragad az alapozóanyagba, és máris nem lesz sima a nagy kínnal előállított felület, amire ragasztani akar.

Ha elérkezett az idő a ragasztásra, akkor a tapétacsíkot teljes felületén kenje be ragasztóval. A falra feltéve utánkenni, ahogy simítja – ez jól hangzik, de a valóságban sokkal nehezebb lenne kivitelezni, ráadásul az eredményen is meglátszana. Tehát a teljes lap ragasztózása után szintén várjon egy kicsit, de most elég lesz pár perc. Ez idő alatt a ragasztó átjárja a papírt, így könnyebb lesz vele dolgozni, sokkal jobban tapad majd. A ragasztást a tetejétől kezdje, és valóban figyeljen arra, hogy folyamatosan simítsa le a felületet, mert később javítani sokkal nehezebb lesz, ráadásul nagy eséllyel látni lehet majd a helyét.

"Tapétázási módszerekből többféle eljárás is létezik. Az általánosan ismert a fentiekben leírt változat, amikor a tapétát átitatjuk a ragasztóval és úgy helyezzük a falra. A másik eljárás az un. vlies tapéta használatakor követendő, amikor a tapétát „szárazon” tesszük a falra. Ez azt jelenti, hogy a falat kenjük be ragasztóval, mintha festenénk, és erre helyezzük a száraz tapétacsíkokat. Ezekkel kicsit könnyebb bánni, mivel a tapéta nem vizes. A vlies tapéta rost szálas alapanyagból készül, így rugalmas és lélegző is egyben.

A tapéták egy speciális fajtája a falmatrica, amik jellemzően öntapadó felülettel rendelkeznek. Könnyen felhelyezhetőek és később ugyanilyen könnyen el is lehet őket távolítani – ténylegesen, mint egy matricát. Ezzel is dekorálhatunk falakat, de akár bútort, vagy ajtót is" – ad további ötleteket Zsoltai Tünde lakberendező, látványtervező

A fal megerősítése

A felújítás egyik legjobb része, amikor az ember falakat helyez át, hiszen ezzel az egész teret megváltoztatja. Ehhez a legegyszerűbb gipszkarton elemeket használni, amikkel kapcsolatban azonban figyelni kell néhány dologra.

Az egyik az, hogy míg a téglából rakott falakra nyugodtan lehet tenni polcot, szekrényt, tv-t és más súlyos dolgokat, a gipszkarton más. Teherbírása ennek az anyagnak is van, ami nagyjából 30 kg-ot jelent. Ez jól hangzik, hiszen igen nagy szám, abban az esetben, ha nem tömör fa polcokat tesz fel, ne adj’ Isten, üveget. A szekrények szóba sem jöhetnek, és a tv is drága próbálkozás lehet.

Ha a cél, hogy a könyvek is helyek kapjanak a falon, a szekrény se legyen útban, és a tv is felkerüljön, akkor mindenképpen meg kell erősíteni a felületet. Ezt megtehetjük, ha a gipszkarton lap mögé osb lapot szerelünk fel. Természetesen ebben az esetben az egész adott falfelületnél így kell eljárni, hogy a lapok síkban legyenek, de ez nem jelent különösen nagyobb kiadást. Cserébe azonban kihasználhatjuk az osb lapok jóval nagyobb teherbírását.

Persze még ez sem jelenti azt, hogy mindent a falra szerelhetünk, a boltban érdemes utána kérdezni, hogy a kiválasztott lapoknak mekkora a teherbírása, és az alatt maradni a súlyokat tekintve. Ha így teszünk, biztosan nem lesz probléma.

„Az OSB is jó megoldás, de ha tudjuk előre, hová kerül majd pl a konyhabútor felső eleme, akkor oda egy plusz gipszkarton profilt kell behelyezni, amibe bátran lehet már nagyobb súlyt is rögzíteni. Illetve van speciálisan a gipszkarton falba való tipli és rögzítő csavar, melyet direkt úgy alakítottak ki, hogy nagyobb terhet is elbírjon.

Ha ezzel rögzítjük a gipszkarton falra a polcokat, vagy a tévét, akkor nem kell aggódnunk, hogy kiszakad, leesik és bátran tehetünk könyveket is a polcra.” – mondja a szakértő.

 

ST
ST
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.