A világon ma beszélt kb. hétezer nyelv mintegy negyven százalékát a kihalás fenyegeti. Mit lehet tenni a folyamat visszafordításáért?
Nemcsak állatfajokat, de nyelveket is fenyeget a kihalás veszélye, és a probléma jóval több nyelvet érint, mint gondolnánk – írja a Discover. Különösen a kisebbségek, őslakosok és más kulturális etnikumok által beszélt nyelvek vannak veszélyben, de szerencsére egyre többen próbálják különböző módszerekkel megmenteni őket.
Kihalás szélén a kisebbségek nyelve
A nyelvek persze nem maguktól halnak ki, az esetek többségében mesterséges okok idézik elő az eltűnésüket. Ilyen volt például, amikor az európai telepesek rákényszerítették az idegen földrészek őslakóit, hogy a sajátjuk helyett az ő nyelvüket használják. A kényszerasszimiláció jegyében az amerikai indiánok gyerekeit még a 20. század első felében is az angol nyelv kizárólagosságára tanították az iskolákban, és az őslakosokat gyakran ma is hátrányos megkülönböztetés éri, ha saját nyelvüket szeretnék használni. A kisebbségi csoportok nyelvével szembeni fellépés fokozatosan kiszorítja ezeket a nyelveket az általános használatból – mondja Gabriela Pérez Báez, az Oregoni Egyetem nyelvésze, a Nyelv Újjáélesztési Labor vezetője. Így a közösségek, ha akarják, ha nem, áttérnek a többségi társadalom által beszélt nyelv használatára, amit az is ösztönöz, hogy sokszor tapasztalják, hogy negatívan tekintenek az eredeti nyelvükre a mindennapi életben. Ennek következménye, hogy sok ezer nyelv sodródott a kihalás szélére.
Pérez Báez és munkatársai – akik az őslakos nyelvek eltűnését kutatják – 245 nyelvőrző szervezet munkáját tekintették át világszerte, hogy megtudják, milyen módszerekkel próbálják a szakemberek megállítani a különböző nyelvek kihalását. A megfigyelt programok mintegy egyharmada a kisebbségi nyelvek oktatásában látja a probléma megoldását: iskolai különórákon, illetve speciális nyelvi kurzusokon tanítják az érintett közösségekhez tartozó gyerekeket és a felnőtteket az eltűnőben lévő nyelvekre. Mások a médiába helyezik a bizalmukat, és a televízió és az internet (például nyelvoktató oldalak és programok) segítségével próbálják elérni, hogy minél többekhez eljussanak ezek a nyelvek.
Még mindig gyakori a megkülönböztetés
A nyelvész szerint akár az alkalmi kezdeményezések is sikeresek lehetnek. Pérez Báez intézete például támogatott egy dél-mexikói workshopot, amelynek kereteiben havonta tartottak helyi falvak gyermekeinek őslakosnyelvórákat. A foglalkozások felkeltették a gyerekek érdeklődését a nyelv iránt, arra ösztönözték őket, hogy szüleiknél, rokonaiknál érdeklődjenek. Míg a legtöbb nyelvőrző program célja a nyelvet beszélők számának növelése, olykor a cél az, hogy megakadályozzák a teljes kihalást és egy-egy közösségen belül megőrizzék a nyelvet.
Az igyekezetet azonban gyakran hátráltatja a többségi társadalom részéről ma is tapasztalható megkülönböztetés: Ausztráliában például az orvosok és az őslakos páciensek közötti kommunikációs nehézségek sokszor akadályozzák a megfelelő ellátást. A brazil iskolákban egészen az 1980-as évekig tilos volt a nem portugál nyelven történő oktatás, Arizona államban pedig még ma is kizárólag az angolt használhatják tanulmányaik során a diákok – annak ellenére, hogy egy amerikai felmérés szerint jobb nyelvi képességekkel rendelkeznek a kettős anyanyelvű gyerekek.
Ezzel együtt néhol mégis javulni látszik a helyzet: Új-Zélandon például az utóbbi években reneszánszát éli a maori nyelv – a helyi közösségek ráeszméltek, mennyire gyorsan pusztul a nyelvük, ezért nagy hangsúlyt fektetnek az újjáélesztésére, igyekezetük pedig kifizetődni látszik. Pérez Báez úgy véli, a nyelvek sokszor nem tűnnek el, inkább csak „téli álmukat alusszák”, és a közösségek képesek felébreszteni őket, ha kellő energiát fektetnek bele.
