Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Goli otok, vagyis csupasz sziget – e név több szempontból is találó, hiszen a mindössze 4,7 négyzetkilométeres sziget kopár és kietlen, ráadásul a múltja is sötét. A horvátországi Rab és a szárazföld között, a Kvarner-öbölben található titkos területet évtizedekig férfi foglyok börtöneként használták.
Noha Goli otok már az első világháború alatt is az Osztrák-Magyar Monarchia orosz hadifoglyainak fogvatartására szolgált, egy időre megüresedett, és csupán birkák tenyésztésére használták. Jött azonban a második világháború, amely után újabb büntetőtábor jött létre itt: ezúttal a ma már hat független köztársaságot egykor egybefoglaló Jugoszlávia vasmarkú irányítója, Josip Broz Tito „jóvoltából”.
Tito koncentrációs táborának nevezték
A börtönszigetre a kezdetekben sztálinistákat és fasisztákat száműztek, az évek során azonban egyre több, különböző politikai nézeteket valló rabot is ideszállítottak. Goli otok rettegett átnevelőtáborrá lett, amelyet titokban egyszerűen csak Tito koncentrációs táborának vagy Tito Hawaiijának neveztek. A ma már csak Horvátország Alcatrazaként emlegetett sziget kitűnően alkalmas volt börtönnek, hiszen egyfelől senki sem láthatta és hallhatta, mi történik ott, másfelől pedig
az erős tengeri áramlatok és a szárazföldtől való nagy távolság miatt szinte lehetetlen volt onnan megszökni – a felügyeletről már nem is beszélve...
Négy évtizedig szolgált börtönként
Goli otok szigorúan őrzött börtöne nem sokkal a Szovjetunió összeomlása és a jugoszláv állam felbomlása előtt, 1988-ig még működött. A ma már lakatlan szigeten uralkodó borzalmas körülményeket sokáig csupán az ott raboskodók ismerték, a szélesebb nyilvánosság számára csak fokozatosan váltak ismertté.
Exportra is gyártottak termékeket a rabok
Már a Tetina-öbölből látható Goli otok egykori igazgatási épülete, a fűrészmalom, a kovácsműhely és a börtönsziget már régóta zárva tartó mozija, amelyben filmet csak az őrök és a sziget alkalmazottai néztek. Ők is jobbára csak propagandafilmeket. A sziget kis kikötőjének közvetlen közelében található a börtönsziget egykori ipari zónája, kőfaragó műhellyel és faipari üzemmel, ahonnan
a kiváló minőségű, jól megmunkált termékek közül néhányat világszerte exportáltak.
Államellenségnek tekintették az itt raboskodókat
Aki a Goli otok szigeten raboskodott, az a jugoszláv állam szemében államellenségnek, monarchistának, fasisztának, polgárinak vagy akár szociáldemokratának számított. A rabok vallomásait gyakran kínzással csikarták ki. Az elítéltek általában kemény fizikai munkát végeztek, azt is szigorú körülmények között, gyakran kegyetlenül is bántak velük.
A becslések szerint 11-18 ezerre tehető az egykor itt raboskodó férfiak száma, azt azonban nem tudni, a börtönévek hányuk számára végződtek halállal a kínzások és bántalmazások miatt.
A kopár szigeten a rabok főleg kőkitermeléssel dolgoztak, ahol az 1960-as évektől terrazzo lapokat és bútorokat is gyártottak. Ezek ma is láthatók a szomszédos szigetek házain. A faragott kőtömböket kézi erővel használták fel a börtönigazgató és a parancsnokok ma is jó állapotban lévő adminisztratív és lakóépületeinek építéséhez.
A rabok gúnyosan csak szállodának nevezték ezeket az épületeket, amelyek egy cseppet sem hasonlítottak az elítéltek puritán szállásaival.
Mindentől messze eső, titkos sziget
A Goli otokról nyíló festői látványban gyönyörködve elképzelni sem lehet, hogy nem is olyan régen itt még embertelen körülmények uralkodtak. Már a szigetre való körülbelül hatórás átkelés is kínszenvedés volt a rabok számára, akik kezét és lábát is megkötözték. A sziget új lakóit veréssel köszöntötték, aztán jött a kőkemény fizikai munka, amelynél nem számított, hogy azt tikkasztó nyári hőségben vagy épp fagyos szeles télen kell végezniük.
A nagyrészt kopár szigeten található fákat a rabok ültetették, de nekik köszönhető még a friss vízellátást biztosító, nagy vízgyűjtő medencék megépítése is.
Harminc éve elhagyatott az egykor titkos sziget
A szigetet már több mint harminc éve elhagyta az utolsó rab is, az épületek azóta üresen állnak, helyiségeikből minden mozdíthatók elvittek. A sok felhúzott építmény közül több pusztulásnak is indult, némelyik már összeomlással is fenyeget. Noha nincsenek veszélyt jelző figyelmeztetőtáblák kihelyezve, fontos tudnia minden odalátogatónak, hogy a romos épületekbe élet- és balesetveszélyes belépni.
A börtönszigeten raboskodók emlékét csupán egyetlen emléktábla és egy kereszt őrzi.
Ha kíváncsi vagy, hogy mi köze van VIII. Henrik angol királynak egy elnéptelenedett, ugyancsak horvátországi faluhoz, érdemes megismerned Malo Grablje történetét.
