Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A kelet-német Állambiztonsági Szolgálat, azaz a Stasi egyetlen céllal jött létre: hogy megvédje az NDK-t a szocializmus belső és külső ellenségeitől. Az ellenségek azonosítására sem időt, sem pénzt nem sajnáltak, de külön jutalom járt azért is, ha valaki különösen találékonynak mutatkozott a megfigyelésben.
„Elvtársak, nekünk mindent tudni kell.” „Mi vagyunk a párt pajzsa és kardja”. „Mindent meg kell tudnunk. Semmi sem kerülheti el a figyelmünket!” Ezek voltak az 1950-ben létrehozott Állambiztonsági Szolgálat jelmondatai, amely egyszerre volt titkosszolgálat és titkosrendőrség az NDK-ban, és működésének 40 éve alatt csaknem 10 millió kelet-német állampolgárt figyelt meg. Becslések szerint a Stasi minden 166. keletnémetre egy főállású ügynököt alkalmazott: 91 ezer hivatásos Stasi-alkalmazottról tudunk és 190 ezer nem hivatalos besúgóról, akik között zenei producer éppúgy akadt, mint ügyvéd, orvos, színész, újságíró vagy fociedző.
Fejőlányok, munka közben
A besúgók nagyon is komolyan vették a kiadott parancsot: az Állambiztonsági Szolgálat ellenőrzési rögeszméje nem ismert határokat, s mai szemmel nézve sokszor egészen abszurd történetek kerekedtek a kelet-német hatóság kielégíthetetlen kíváncsiságából. 1950-ben például a Stasi ügynökei azt a feladatot kapták, hogy egy úttörőtáborban teszteljék a pajtások közhangulatát, ezért elterjesztették azt az álhírt, hogy az amerikai csapatok elfoglalták Berlint, a vezető politikusok pedig keletre menekültek. Nem tudni, mire számítottak, de később kénytelenek voltak jelenteni, hogy
a jelen lévő 80 táborozó úttörő közül 75 eldobta a jelvényeit, 18-an széttépték tagsági könyvüket, sőt még az úttörőzászlótól és Sztálin elvtárs arcképétől is meg akartak szabadulni.
De az is megesett, hogy szabotázzsal vádoltak egy kamaszfiút, aki kártevőmentesítés céljából érkezett apja motorjával egy tsz istállójába, de meglátva a fejőlányokat munka közben, dolgavégezetlenül elhajtott. A róla szóló Stasi-jelentésből kiderül, hogy az incidens miatt a tehenek tejhozama napi 25 literrel csökkent, s a tett provokációként értelmezhető a békés egymás mellett élés ellen.
Jelentették, ha valaki nem otthon aludt
Bár ma nevetségesnek és abszurdnak tűnnek ezek a jelentések, a Stasi valóban megkeserítette a kelet-német állampolgárok életét. Manipuláció és célzott pletykák révén igyekezett elbizonytalanítani, lejáratni, elszigetelni és kriminalizálni a rendszer vélt vagy valós ellenségeit, például azt a zenészt, akinek szisztematikusan szétrombolták a baráti kapcsolatait, a kertjét és az autóját, majd a pszichiátrián szándékosan félrekezelték. Sok esetben a barátságok megsemmisültek, a szakmai karrierek tönkrementek anélkül, hogy az érintettek megérthették volna a mögöttes okot vagy szándékot. A Stasi emberei mindenhol ott voltak: a munkahelyeken, az ipari üzemekben, a lakótömbökben (ha valaki nem odahaza éjszakázott, jelentették), az iskolákban, az egyetemeken, a kórházakban, a munkanélküli hivatalban, az éttermekben és a szállodákban. És szinte minden információhoz és dokumentumhoz hozzáfértek, még akkor is, ha ez sértette az NDK törvényeit.
Kiből lesz a Stasi-ügynök?
Kik léptek be a Stasiba? Nagyon sokan: akik az államapparátusban, a katonaságnál vagy a rendőrségnél dolgoztak, és a kommunista párt tagjai voltak, megfelelően lojálisnak számítottak a vezetés számára, így sokukat megkereste a hatóság. Önként jelentkezni nem tűnt bölcs döntésnek, az ilyesmi gyanúsnak számított, de ha valakit már beszervezett a Stasi, könnyen előfordulhatott, hogy később a családtagjait is megkeresték. A titkosszolgálat munkatársait természetesen teljes titoktartásra kötelezték, de a Nyugattal való kapcsolatfelvételt tiltották, mivel féltek attól, hogy a kapitalista ellenség befurakszik a soraikba. A Stasi besúgóinak döntő többsége, 80 százaléka férfi volt, a nők általában titkári és irattárifeladatokat láttak el.
A Stasi hivatalos és nem hivatalos besúgói átlagon felüli fizetést és különböző kiváltságokat élveztek; berlini központjukban például sportpályák, szauna, orvosi rendelők, mozi, fodrászat és éttermek álltak a rendelkezésükre. Mi több, egy sürgősségi állatkórház is üzemelt a szolgálat közben megbetegedett, vagy megsebesült juhászkutyák számára. Ez utóbbiakat olykor abból a célból is bevetették, hogy szagminta alapján találjanak meg valakit;
a Stasi ugyanis befőttesüvegekben közel 200 ezer szagmintát tárolt.
Ügynökök műbajusszal, piros kardigánban
A besúgókat és a titkosrendőröket kiképezték, mindenki a feladata és a beosztása szerint kapott oktatást. Akik magasabb rangban szolgáltak, a Berlini Humboldt Egyetem Kriminalisztika Tanszékén tanultak (amiről mindenki tudta, hogy valójában a Stasihoz tartozik). Az ügynököknek segédanyagokat készítettek a közelharcról, a megfigyelési lehetőségekről és az álcázás mikéntjéről. Ma már megmosolyogtató, hogy milyen aranykeretes napszemüvegekkel, hálós szatyorban cipelt sörösüvegekkel és gyerekes műbajusszal képzelte a kelet-német titkosrendőrség az ellenség becserkészését, hogy a jóllakott napközist idéző, piros kardigánt viselő vagy a hátizsákkal magát stopposnak álcázó ügynököt ne is említsük – itt és itt lehet csemegézni ezekből az archív felvételekből.
Azért ne gondoljuk, hogy csupán amatőrök dolgoztak a Stasinál, akik nagy ügybuzgalmukban, hogy az ellenséget elfogják, fenéken lőtték egymást – bár ez az eset is megtörtént. Az NDK állampolgárainak életét igencsak megkeserítette a titkosszolgálat, például azzal, hogy felbontottak minden egyes Nyugatról érkező levelet. Ehhez Magyarországról rendeltek egy speciális készüléket: az ún. gőzölő gép fémlapjára helyezték a borítékokat (egyszerre akár 25-öt is), az alatta lévő víz pedig felmelegedett, így a borítékok a forró gőz hatására egy idő után maguktól felnyíltak. (Természetesen mindez nem volt nyilvános, de az NDK-ban mindenki tudott a gyakorlatról.)
Kamera a melltartóban
A Stasi számára minden és mindenki gyanús volt: a gyerekek, akik aberlinifalon véletlenül átrúgták a focilabdát, a focilabda maga (ezért gondosan lefotózták és dokumentálták a helyzetét: „körülbelül 25 méterre a határjelzéstől” esett le), egy ablakon kidobott villanykörte vagy egy ápolatlan gyep. Kamerákat rejtettek el mindenhová:
karkötőkbe, bevásárlótáskákba, könyvekbe, melltartókba, nyakkendőbe, golyóstollba, retikülbe, szemeteskukákba, benzineshordókba, madáretetőkbe, kivágott farönkökbe, sőt a temetőben egy sírbolt mellett a virágok öntözésére szolgáló kannába is.
A lipcsei Stasi-múzeumban megtekinthető az a felcsatolható műhas is, amelynek a köldökrészébe dugtak el egy apró kamerát. A Stasi vezetősége bőkezűen megjutalmazta azokat az ügynököket, akik valamilyen különlegesen találékony módját alkalmazták a megfigyelésnek.
A mások élete
A megfigyelési és fényképezési mánia időnként kellemetlen perceket okozott maguknak a besúgóknak is, akik természetesen egymást is megfigyelték. Előfordult, hogy egy Stasi-ügynök házasságon kívüli viszonyt folytatott, kollégái pedig lefotózták. Megszokott gyakorlat volt, hogy a lakások és hotelszobák falán apró lyukakat fúrtak, és a Stasi ügynökei ezeken keresztül kamerázták gyanúsítottjaikat, még a fürdőszobában is. Éjjel-nappal 2000 ügynök hallgatott le mintegy 100 ezer telefonvonalat, a szállodák, éttermek és a nyilvános helyiségeket pedig bepoloskázták. A Stasi csápjai, mint egy óriási polip, a kelet-németek életének minden egyes területét átfonták egészen 1990-ig.
Ha szívesen olvasnál még a Stasiról, ezt a cikket ajánljuk.
