A megkapó rózsaszínű tó Azerbajdzsánban, a fővárostól, Bakutól nem messze található – színét magas sótartalmának köszönheti. A kicsapódó só különleges formákat hoz létre a felszínen.
Nem minden az, aminek látszik – tartja a mondás, és ez több szempontból is igaz az azerbajdzsáni Masazir-tóra. Rózsaszínű vizét itt-ott vattacukorfák tarkítják – legalábbis látszólag. Valójában nem növényekről, hanem sóképződményekről van szó, így kellemetlen élményben volna része annak, aki egy kis édesség reményében megkóstolná valamelyiket.
Egy alga miatt rózsaszínű a tó
A tó különös színe annak köszönhető, hogy magas sótartalma miatt csak bizonyos típusú algák és mikroorganizmusok élnek meg benne – ezek közül néhány, például a dunaliella salina nevű alga, karotinoidot termel – ez a szerves pigment színezi meg a tó vizét.
A rózsaszín árnyalat erőssége és élénksége a fényviszonyok és a sótartalom aktuális koncentrációjának függvénye.
A látszat azért is csalóka lehet, mert a fotók alapján azt gondolhatná az Azerbajdzsánba készülő utazó, hogy szabadon odasétálhat a tóhoz, megmártózhat benne, és varázslatos fényképeket készíthet. Ez azonban sajnos ma már nincs így: 2010-ben sógyártó üzemet építettek a partjára, és azóta a hatóságok nagymértékben korlátozzák a hozzáférést a Masazir-tóhoz.
Baku: régmúlt és modernség
Szerencsére Azerbajdzsánban nem ez az egyetlen hely, amelyet érdemes felkeresni. A tó a fővárostól nem messze található: Baku nemcsak az ország legnagyobb városa, de tudományos, kulturális és ipari központja is.
A modernkor és a történelem keveredik itt: a Shirvanshahs dinasztia 15. században épített, 52 szobából álló palotája és az éjszakánként ragyogó fényekkel kivilágított „tüzes felhőkarcolók”.
A titokzatos Szűz-torony, amely nevét arról kapta, hogy 5 méter vastag falait sose tudták bevenni, ezért ide bújtatták a szüzeket a barbár hordák támadása idején, és a 3,5 kilométer hosszú Nizami bevásárlóutca, ahol modern, neoreneszánsz, barokk és neoklasszikus épületek váltják egymást.
Az ékszerdobozra hasonlító óváros, az Icheri Sheher, amelynek történelme egyes források szerint egészen a 7. századig nyúlik vissza,
és a maga is kitekeredő szőnyeget formázó, ultramodern szőnyegmúzeum, mellette a mini-Velencével. A Zarathustra próféta tanain alapuló zoroasztriánus templom, az Atesgah tűz temploma, és a világhírű építész, Zaha Hadid alkotása, a Heydar Aliyev Központ.
Sosem alszik ki az égő hegy lángja
A fővárostól kissé eltávolodva is akadnak érdekességek. Például az égő hegy, amely stílszerűen tanúskodik arról, hogy Azerbajdzsán a fosszilis tüzelőanyagok bölcsője. Itt fúrták ugyanis 1846-ban az első olajtornyot, amikor az ország még az Orosz Birodalomhoz tartozott. A főváros is az első olajárrobbanásnak köszönhette fejlődését – nem véletlen, hogy
itt bocsátotta vízre Alfred Nobel két testvére, Ludvig és Robert a világ első modern olajszállító tartályhajóját, a Zoroastert.
A Bakutól nem messze található hegyet azonban nem az olaj miatt nevezik égőnek: a Yanar Dağ porózus homokkőjének hasadékain folyamatosan szivárog a felszínre a földgáz. Mióta valamikor az 1950-es években egy pásztor véletlenül meggyújtotta, sosem aludt még ki a tűz; a lángok helyenként 3 méter magasra is feltörnek. Az örök tüzeket a zoroasztriánusok szent helyként tisztelik.
Betekintés az őskori életbe
A Qobustani Nemzeti Park mintegy 65 kilométerre található Bakutól – az ide látogatókat egyedülálló őskori leletek, iszapvulkánok és különleges zenélő kövek várják. Az itt található sziklarajzok roppant sokat elárulnak az őskori életről: kiderül belőlük például, hogy Azerbajdzsán területe egészen máshogy festett valaha. Ahol ma nagyrészt kietlen, köves pusztaság terül el, ott a legutóbbi jégkorszak után füves sztyeppe volt, amelyen bölények, vadlovak éltek. Az itt élő emberek barlangokban laktak, vaddisznókra és őzekre, szarvasokra vadásztak, tigrisekkel és farkasokkal hadakoztak. A Kaszpi-tenger szintje jóval magasabban volt, és összeköttetésben állt a Fekete-tengerrel, így nem meglepő, hogy a barlangrajzok arról is tanúskodnak, hogy az ősemberek 4-8 ezer évvel ezelőtt halásztak is.
A véseteken vadászok és harcosok, állatok és égitestek, kövér anyafigurák és rituális táncot járó férfiak, csónakok és különféle eszközök láthatók.
A régészek szerint a rajzokat kő- és fémszerszámok segítségével, véséssel, karcolással, csiszolással készítették, helyenként ki is festették őket. Felbecsülhetetlen betekintést nyújtanak az őskori ember életébe.
Ám az ókorból is találtak izgalmas leletet a területen: egy hatalmas kövön római vésetre bukkantak 1948-ban, amely a XII. római légió centuriójának, Fulminatának az emlékét őrzi. Ennél keletebbre sosem találtak ókori római feliratot.
Zenélő kövek és iszapvulkánok
A Qobustani Nemzeti Park bejáratától nem messze különös sziklatömb keltheti föl az erre járó figyelmét: ez az egyike a park területén található négy Gaval-daş-nak. Zenélő köveknek is nevezik a nagy, lapos szikladarabokat, amelyeket három kisebb kővel támasztottak alá.
Különlegességük, hogy ha megkocogtatják, kongó hangot adnak.
A régészek szerint ezekkel zenélhettek több ezer évvel ezelőtt, miközben az itt élők tradicionális körtáncot lejtettek. A szikladarabok belsejében mikroszkopikus lyukak találhatók, ezért adnak ki ilyen furcsa, kőtől merőben szokatlan hangot.
Még ezzel sincs azonban vége az érdekességeknek: a világ 700 iszapvulkánja közül mintegy 300 a nemzeti parkban és környékén található. Ezek rendkívül sokfélék lehetnek: vannak köztük aktívak, mint például a Baku mellett található lökbatani sárkúp, víz alattiak, betemetett vulkánok, és olyanok is, amelyek olajat hoznak a felszínre. Sok turista meg is mártózik az iszapvulkánokban, gyógyító erőt tulajdonítva nekik.
Nem a Masazir-tó a világ egyetlen különös színű tava: galériánkban összegyűjtöttük a legizgalmasabb kinézetűeket, amelyek igazán szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak.
